Mi lehet a baj?

Figyelt kérdés
Nos próbálok minél részletesebb lenni. Az a problémám, hogy mindig miután szeretkeztünk a barátnőmmel bepirosodik a makkom ilyen foltszerűen. Ráadásul olyan, mintha hámlana. Persze nem annyira durván, de arra emlékeztet. Barátnőmnek semmi gombára vagy egyéb fertőzésre utaló tünete nincsen. Ennek ellenére Canesten-nel bekentem, 2 nap múlva elmúlt. Nekem is és neki is első szex volt, ezért először arra gondoltam, hogy a súrlódás miatt lehet nálam ez. Ez ellen szól viszont, hogy ugye Canesten hatására múlt el, ráadásul barátnőm rendesen nedvesedik, így tanácstalan vagyok. Fertőzés lenne, ami nála tünetmentes, nálam viszont nem? Tudom doki, de ha esetleg tapasztaltál már ilyet, akkor szívesen venném a tanácsaidat.Korunk 23F és 17L ha ez számít. Előre is köszönöm a válaszodat!
2010. ápr. 21. 13:30
1 2
 11/14 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a választ! Barátnőm természetesen tud róla, azt hittem ez egyértelműen kiderült az én kommenteimből. Rögtön elmondtam neki, mivel ilyen állapotban nem akartam vele lefeküdni megint, pont miatta. Ha nem voltam érthető, ez esetben én kérek elnézést:) Úgy is van értelme elmenni nemibeteggondozóba, hogy már abszolút helyrejöttem? Semmi nem látszik, semmit nem érzek-mármint olyat, ami rossz lenne. Kenetet ettől vesznek majd? Azt azért nem szeretném csinálni, hogy szexelünk megint és ha újból előjön a dolog, akkor majd elmegyek...
2010. ápr. 21. 23:54
 12/14 anonim ***** válasza:

Figyelj!


Mindkettőtök érdeke, hogy MINDKETTEN elmenjetek kik-ki a saját orvosához (előző hszs), és TELJESEN vizsgáltassátok ki magatokat!


Végeztessétek el a szűrést minden esetben többmindenre kiterjedően, akkor is, ha már úgy érzed rendbejöttél!

(Az előző, hosszú hszsom alján is megírtam már, hogy vannak olyan betegségek, amelyek -- bármelyik nemről is beszéljünk -- akár több mint 10 évig is lappang6nak bármeikőtök szervezetében anélkül, hogy tudnátok róla, hiszen tüneteket NEM produkálnak, tehát NEM észlelitek őket, önvizsgálattal sem,...

...EZ AZONBAN NEM AZT JELENTI, HOGY NINCSENEK IS OTT!!! (HIV, Hepatitis, HPV) )



Nem értettem pontosan mit akarsz mdani az előző hszsod uccsó mondatával: "Azt azért nem szeretném csinálni, hogy szexelünk megint és ha újból előjön a dolog, akkor majd elmegyek..."


Ha ezzel azt akarod mondani, hogy azért nem mész el, mert úgy érzed, semmi bajod nincs már (csak mert nem érzel rendellenességet, nem látsz elváltozást...), akkor felelőtlen vagy, és nem tiszteled sem saját magadat, sem a bnődet, mert NEM GYŐZŐDTÖK MEG ARRÓL, hogy tiszták vagytok-e, és nem fertőz7itek vissza egymást!!! Ha kibúvót keresel, nem érdemled meg az egészségedet, és...

=======-===-==-=

!!! ˙ KÉSŐBB EZ A HOZZÁÁLLÁS -- hogy most nem kívánjátok szűrés alá vetni magatokat, mert nem érzitek annak szükségét, mondván, h. rendbejöttetek... -- EZEN LAPPANGÓ KÓROKOZÓK ÁLTAL ELŐIDÉZETT BETEGSÉGEK FORMÁJÁBAN AZ ÉLETETEKBE IS KERÜLHET!!!


!!! MENJETEK EL, SZŰRESSÉTEK KI MAGATOKAT, MIELŐTT ISMÉT SZERETKEZNÉTEK!!!

A véleményemet kérted, szalagcímben ráadásul. Ha már így bízol bennem, akkor FOGADD IS MEG! Ha fontosnak tartod, de nemcsak ezt, hanem a magad és a barátnőd egészségét is, akkor NE VISELKEDJ FELELŐTLENÜL, EZ NEM KÍVÁNSÁGHANGVERSENY!!!



>:-O Szóval ne keress kifogást, mint ahogyan azt a legtöbben tesszük, aztán meg nyavajgunk, ha bajunk van, mivel nem vettük komolyan az intést, amely a komolyabb bajok megelőzésére szólított fel!

ELSŐ A SZŰRÉS, akkor is, ha úgy érzed, most nincs bajod!

GYŐZŐDJ MEG RÓLA! A jutalmadat (szeretkezést a bnőddel) csak akkor érdemled meg... >:-O

=======-===-==-=


Ha előbbi uccsó mondatoddal kifogásokat kerestél, őszintén valld be és merd felvállalni, segíteni csak akkor tudok és fogok!

Ha nem... akkor is úgy glom... hasznos le7 a számodra a lelkifröccs...



* * *

_ Amúgy mióta vagytok együtt?


Mivel nem akarom félreérteni, így inkább megkérdezem, hogy...

_ Ti egymásnak az első intim kapcsolat vagytok? Vagy...

_ Volt már vmeikőtöknek előző párkapcsolata, vagy a kifejtésbe általad írt... "Nekem is és neki is első szex volt,..." ...alatt azt érted, hogy EGYMÁSSAL volt ez az első szexuális közösülés?


Nem akarok indiszkrét lenni, de úgy érzem, ha fertőzésgyanú áll fenn, akkor muszáj megkérdeznem:

_ Orálisan kielégítette vmeikőtök a másikat? (Ha igen,... úgy érzem, az orvos azért jobb, ha tud róla... (o.O) (:(>>



Nnah, ez volt a második ütem... hagylak reagálni... :-)


Üdv: EE

2010. ápr. 22. 01:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 A kérdező kommentje:

Nem, előbbi utolsó mondatommal egyáltalán nem kifogást kerestem-már van időpontom jövő hétre a dokihoz. Az a bizonyos mondat szimplán érdeklődés volt, bár már kb akkor tudtam a választ miután elküldtem. Mindemellett nagyon sajnálom, hogy a kommenteim alapján felelőtlennek tűntem, pedig egyáltalán nem tartom magamat annak. Középidős gyógyszerésztanoncként azért elég magas szintű egészségügyi ismereteim vannak már, szóval tudtam, hogy el kell mennem dokihoz, mert ugye látatlanban nehéz ilyenben tanácsot adni-de előtte egy kis információgyűjtés nem árt:) Természetesen eszembe sem jutott szeretkezni a barátnőmmel, amíg nem tettünk ez ellen semmit, nem vagyok idióta és kérlek ne is nézz annak-már bocsánat a kifejezésért. Csak nem szeretném, ha akárki számára is a "na itt egy újabb hülye tini, aki semmit nem tud az egészről, de dugni azt már nagyon akar" kalapba kerüljek, tekintve, hogy egyáltalán nem vagyok már tini, ráadásul ha valaki akkor én aztán inkább meghalnék, minthogy kellemetlenséget okozzak barátnőmnek. Nos ez utóbbi mondat persze erősen sarkított volt-ezzel együtt remélem érthető:) Szóval övő héten doki, addig meg marad az ölelgetés és csókolózás.

Majdnem elfelejtettem, a válaszok a kérdéseidre:

Mindkettőnknek ez volt az első intim együttléte egymással is, meg úgy általában is:)

Lassan 11 hónapja vagyunk együtt.

Valamint igen, mindketten kielégítettünk már egymást orálisan is.

Amúgy ezekre csak kíváncsi vagy?:) Mert utolsó kérdést értem, természetesen orális szex is potenciális fertőzésveszélyt jelent, de az előbbi kérdéseket a témában irrelevánsnak érzem:D De ne tartsd vissza magad, nyugodtan kérdezz akármit, válaszolni fogok. Csak én is kíváncsi vagyok, hogy Te kíváncsi vagy-e?:D

Üdv!

2010. ápr. 22. 11:23
 14/14 anonim ***** válasza:

Kíváncsiság ide vagy oda... egy picit sztem nincs olyan ember, aki nem lenne kíváncsi lega egy picit a másikra, pláne, ha már segít neki,... (ill. azzal próbálkozik), a kérdéseim tisztázó jellegűek voltak, mint ahogyan azt bennük ki is emeltem. Nem tudtam magamban eldönteni, hogy ti most mind a ketten ÉLETETEKBEN először szeretkeztetek-e, vagy vmeikőtöknek már volt előzőleg bármilyen szexuális (pár)kapcsolata, és EGYMÁSSAL volt-é az első.

Eme kérdéseket uazért tettem fel, mint az orális kielégítéssel kapcsolatosat, mert sokszor, ha megvizsgáljuk egy probléma előzményeit, abból kiderül7, hogy talán vhonnan felszedett fertőzésről beszélünk, vagy nemi úton kap6tad el. Ha a fertőzött terület más nyálkahártyával érintkezett, akkor meg azt nem le7 kizárni, hogy a hártyafelszínre is továbbterjed7ett-e. Ugye ismeretes? (pl: Herpeszvírusok: A FFIAKnál és a NŐKnél egyaránt nemcsak nemi szerveken, de a száj ajaknyálkahártyáján is előfordul6nak...)



Ami a félreértéseket illeti,... itt látszik milyen nehéz dolga van a segítőnek... az írott szöveg bizonyos fokig nehezebben dekódol6ó, mint a verbális beszéd, tehát nem úgy jön át, ahogyan azt a feladó címezte...

Mondjuk az első félreértésben bevallom egy picit az én figyelmetlenségemnek is szerepe volt, mivel nem olvastam át teljesen a tegnapi 14:24-es kommentedet, amiben egyértelműen leírtad, h. már beszéltél a bnőddel, aminek örülök, csak akkor, amikor a 23:33-ast írtam, akkor még nem vettem ezt figyelembe. De abból a szempontból mindegy, hogy már leírtam egy-két tippet azoknak, akiknek problémáik lennének azzal, hogyan beszéljenek egy hasonló problémáról barátjukkal, barátnőjükkel, és ha ezzel segíteni tudtam nekik, hogy ezentúl ne érezzék szégyennek azt, hogy beszélniük kell róla a partnerükkel, akkor úgy glom már megérte "félreértenem" a kommentedet. :-)


Még ide azt tenném hozzá, hogy nem kell folyton "bocsánatot kérni" amiatt, mert erről a kellemetlenségről beszéltek. Egy kapcsolat alapja az őszinteség, ahol fontos dolognak tartom MINDEN PROBLÉMÁT ALAPOSAN ÁTBESZÉLNI, és nem helyes az, hogy emiatt kínosan érzitek magatokat. Szex közben is fontos, hogy lekomunikáltassátok azt a másikkal, hogyha vmi kellemes, vagy kellemetlen. Ha ezt nem teszitek, nem fog műxeni a párkapcsolat! De úgy látom, nálatok nincs ilyen gond... és éppen ezért, mert ŐSZINTE VOLTÁL velem, és a T. Fórumozókkal is a kapcsolatotokról, és tisztán ELMONDTAD, MI A HELYZET, plusz... egyre jár ezek szerint az agyunk is a FELELŐSSÉG kérdésében, és a szavaidból érezhető egyfajta SZERETETÉRZÉS, ami a bnőddel kapcsolatos megfogalmazásodból érzékel7ő, emiatt úgy glom NAGYOT NŐTTÉL A SZEMEMBEN EMBERILEG, kedves Kérdező! :-)



=======

Több kérdésem a témához kapcsolódóan perpill. nincs.

Ha neked vannak, tedd fel bátran, elvégre attól válik interaktív, ill. a mi esetünkben talán már lassan jóhangulatúvá is egy beszélgetés, hogy nemcsak én kérdezek (Xbe), hanem te is... :-)

Egyébként érdekes, hogy egyes félreértésekkel induló beszélgetésekből a későbbiekben egész jó, hosszú beszélgetések keletkez7nek... és ez saját tapasztalat! :-D



Üdv: EE

2010. ápr. 22. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!