A péniszem 15 cm hosszú, körül mérve 14 cm és a vastagsága pedig 4,5 cm! Szerintetek? Kicsi? ( magasságom 187cm) Inkább tapasztaltabb lányok írjanak illetve olyan fiúk akiknek e tájt körül mozog és volt dolguk több nővel :D 20/f





Teljesen jó méret.
Az átlag 12-16 cm mereven.










Teljesen jó méret.
Be kell vallanom, hogy az itteni lányok többségéhez hasonlóan nekem se volt fogalmam soha a párjaim méreteiről. Valamelyik bekamuzta, hogy neki 20 centis, és onnantól kezdve mindenkit ahhoz viszonyítottam szemmértékkel.. A férjemmel kettesbe „Felelsz vagy Mersz-et” játszottunk, mikor megkérdeztem tőle, hogy neki mekkora. Azt mondta találjam ki. Pár év együttélés után azt mondtam, hogy olyan 19 centi körül lehet. Mire irtózatos módon elkezdett nevetni, hogy „Ez nagyon jó”. :D Erre benyögi, hogy 15 centi. Mondom biztos csak hülyéskedik és mondtam neki, hogy ne hazudj, 17 centi simán van. Letolta a gatyáját. Megtörtént az izgalomba hozás :) A kezembe fogtam és biztos voltam benne, hogy volt már ekkorával dolgom, amit nagyobbnak mondtak. :) Aztán előkerült a centi, és valóban, még pár milliméterrel kisebb is volt, mint 15.
Tanúság: Sok fiú centiket tesz rá, 2-3-at átlagban és ez miatt mi lányok sokkal nagyobb számokkal dobálózunk. Nekem nem is nagyon lehetett nagyobbal dolgom. Nem azt mondom, hogy nincs. De ahogy a kutatások egyre inkább pontosabb képet adnak, úgy kezdek rájönni, hogy a szembejövő 10 fiúból 7-8 ekkora mérettel rohangál. :)
35/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!