Fitymaszűkület? Kérdések és tények, amiket még senki nem említett.
14 éves koromban közölte egy orvos velem, hogy fitymaszükületem van, ajánlott egy kenőcsöt (már nem emlékszem a nevére) de akkor nem foglalkoztam vele, mondván hogy majd helyrejön. Most vagyok 18 éves. A helyzet enyhült már, alapállapotban teljesen hátra tudom húzni, de mereven nem. A kilátásokat már nagyjából tudom az előző kérdésekből, viszont sok más dolgot nem. Van-e olyan kenőcs erre, amit nem kell orvossal felírattatni, valamint ezek milyen áron vannak? Urulógust, vagy háziorvost kell elsősoran megkeresnem vele? Az urulógushoz kell beutaló? Valamint a beavatkozások TB kötelesek-e (a körülmetélést ne is említse senki, mert abba sose mennék bele) ? Az urulógus milyen vizsgálatokat csinál ilyenkor? Szülői beavatkozás szükséges mindehez?
Szeretnék ezen minnél hamarabb túlesni, mert így csak hátrányom meg fájdalmam lesz a szexuális életemben mindig,így fiatalon meg még kellemetlenebb.
Igen, 2012-ben megműtöttek végül teljes körülmetéléssel. Akkor nagyon féltem tőle, pokoli volt a rá következendő fél év, aztán egészen egyszerűen megszoktam és már abszolút nem zavar semmilyen téren és a nemi életem is teljesértékű. Szépnek nem a legszebb, de funkcionálisan tökéletesen működik :)
Ha van valami kérdésed ezzel kapcsolatban, szívesen segítek. Talán már mai fejjel azt mondhatom, hogy nem kell annyira félni tőle, ha normális doki végzi a beavatkozást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!