Gynecomastia műtétről kérdések. Valaki?
Betöltöm a 18-at szeretnék Gynecomastia műtétet végeztetni magamon mivel fiú létemre hatalmas melleim vannak. 12 évesen sok hormon inyekciót kaptam akkor nagyobbodhatott meg.
Kérdéseim a következők:
TB támogatja-e?
Hol végzik el ezeket, melyik kórházakban?
<MAGÁN SEBÉSZHEZ NEMEAKAROK MENNI MERT ROHADT DRÁGA>
Ha TB támogatja, Milyen árban van ez a műtét?
Műtét után végérvényesen eltünik?
Én is megosztanám a sztorim és egyben megköszönném a sok segítséget amit a hozzászólások nyújtottak ;):. Nekem is nagyobbak a melleim a kelleténél :S túlságosan is. Én már 1 éve leadtam 28kg-ot, azóta pár kg eltéressel de tartom szinte mindig. Elkezdtem kondizni is kora tavasszal, de eddig semmi sem változott mell téren :S. A túlsúly miatt nagyon gátlásos voltam, szép középiskolai éveimet vesztegettem el:S de már sokkal felszabadultabb lettem, de még néha nem az igazi a dolog a melleim miatt. Szerencsére haverok, barátnők stb nagyon jó fejek :) nyáron pl vízbe nem akartam menni, ők érveltek hogy milyen jól nézek ki a fogyás óta, és ne szégyeljem magam, sokaknak van vmi szépséghibája, de úgyis rendben lesz ez is stb Hát most ott tartunk hogy rendbe legyen, még ősszel jó lenne a műtét, szüleim nagyon segítőkészek, azt mondták olvassak utána a neten és az itt olvasottak alapján indulunk el. Köszönöm a válaszokat ;)
18/f
sziasztok!
ezen a héten estem át a műtéten. tegnap, 2 nappal a műtét után voltam kötés cserén, és már most is annyira megvagyok elégedve, hogy nagyon. nagyon szép formásak és férfiasak lettek a melleim és a mellbimbóim. persze a végeleges eredmény majd később alakul ki, de elvileg csak szebb és szebb lesz :)
huszonéves, 183 magas 80kg, kifejezetten sportos alkatú vagyok. (versenyszerűen sportoltam, miután az abbamaradt, 1 éve komolyabban kondizom - persze most ez 4-6 hétig szünetel)
magánklinikán csináltattam. magáról a klinikáról vegyesek a tapasztalataim, de a dokim (viczián csaba) nagyon jófej, és nem remeg a kezében a szike :)
szüleimben, leginkább édesanyámban nagyot csalódtam, képtelen volt megérteni, hogy ez nekem mekkora terhet jelentett, így kénytelen voltam fiatal korom ellenére 100%-ig magamnak intézni mindent. De mindegy, túl vagyok rajta, és elégedett vagyok.
Akinek van kérdése, az nyugodtan tegye fel, válaszolok.
Az előttem szólótól szeretném kérdezni, hogy végül is hogy megy ez a az egész. Te azt írtad, hogy magánklinikán csináltattad. De előtte kell néhány vizsgálat, endokrinológus stb.. Tehát a vizsgálatokat is magánklinikán végezték el?
És azt is megkérdezném, hogy így durván 2 hét elteltével mik a tapasztalataid, benyomásaid. Meddig kell még viselned a a szorítóruhát?
Sziasztok!
Nekem annyi lenne a kérdésem, hogy gyerekkorom óta kövér voltam és én is szenvedtem a megnövekedett melleim miatt. Borzasztóan visszafogott a társas érintkezéseimben, a szégyenérzet volt a legrosszabb az egészben. Mára már sikerült a 182 cm magasságomhoz normalizálni a testsúlyomat, 90+ kg-ról, 74 kg-ra, viszont a megnagyobbodott melleim továbbra is megmaradtak.
Lassan már nem tudom, hogyan edzek ahhoz, hogy formásítani tudjam a melleimet, intenzív kardió, kondizás, kiegyensúlyozott táplálkozás, mindre odafigyelek, de egyszerűen nem tudom már jobban ledolgozni a melleimet.
Viszont az igazi probléma ott kezdődik, hogy tinédzser koromban én már vettem részt ilyen hormon vizsgálaton (volt amennyire emlékszem mammográfia, vérvizsgálat stb) és ha emlékeim nem csalnak, akkor azt mondta a doki, hogy nem talált mirigyet a melleimben, a hormonszinten is rendben van. Tehát a kérdés a következő lenne: így is igénybe lehet venni a TB támogatást a műtétre? Vagy az hogy pszichésen is gondot okoz (borzasztóan nagy önbizalomhiány, alig merek ismerkedni) az önmagában nem indokolja a műtét, csak akkor ha van mirigyszövet is a mellemben?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!