Lefeküdtem (azaz próbáltam) egy barátommal, és egyszerűen nem volt igazán merevedése. Létezik, hogy ennyire "ráparázott"?
20as éveink végén járunk, régóta jóban vagyunk, és tudtam is, ha nem is mondta meg soha konkrétan, hogy odavan értem - nem állítom, hogy szerelmes belém, de poénból (bár szerintem ez az a "poén" ami nem is poén) állandóan udvarolt, mondogatta, hogy mennyire a szive csücske vagyok, mennyire szép a lábam, dögös vagyok, stb.
Lényeg, hogy néhány hete úgy alakult, hogy megörténhetett volna a dolog (nem voltunk részegek), és az istennek nem állt fel neki. Teljesen megdöbbentem, mert nem mondhatnám, hogy tapasztalatlan vagyok a szexben, de ilyesmi velem még nem fordult elő. Ráadásul egyszerűen nem bírt rólam leszakadni, órákon át csókolóztunk, simogatott, meztelenek voltunk. Nem akartam feszegetni a témát, piszkálni vele, csak annyit kérdeztem, hogy előfordult-e már máskor is. azt mondta, hogy nem, és hogy megőrül értem, és tiszta ideg, hogy most itt vagyok, mert évek óta erre várt. Ez így lehet, vagy velem van a baj??
Ilyen velem is előfordult egyszer, annyira szerelmes voltam a lányba mint az ágyú, és egyszer csókolóztunk, majd lefeküdtünk, de nem állt fel. Hozzábújtam elaludtam, és akkor állt rendesen félálomban. Érezte is. :-)
Nálunk sajnos nem volt folytatás, de hidd el, itt nem szervi bajról van szó, legközelebb ne besélgessetek, hanem döntsd le az ágyra, légy határozott, vedd a szádba a kuksiját, és szopkodd, hidd el meg fog az állni mint a cövek, ha elsül a szádban, semmi gond, pihenőként ny*jon ki ő téged. Utasítsd, és akkor elveszik a félelme, mert csinálnia kell! fél óra múlva már ő akarja betenni neked, és nem lesz ott semmi piszmogás. Hidd el ennyire egyszerű. Vedd a kezedbe az irányítást. Ha ő is olyan szerelmes mint én voltam, akkor egy életre boldoggá fog tenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!