Egy jó ideje óta nem élvezem a maszturbálást, néha amikor ki verem se érzem annyira az orgazmust, ez mitől lehet? Ugye nincs nagy bajom? Régebben meg nagyrészt kívántam egy pár hónapja pedig nem.
Nekem is volt ilyen. Egyszerűen vagy rutinná vált, vagy nem jön olyan inger ami már feldobja a belső indíttatást.
Nekem 2 dolog segített. Egyszer kihagytam 4-5 napot. Azért ennyit, mert ennyi nap után éreztem, hogy már nagyon megvan bennem a vágy, hogy hokizzak egy hatalmasat.
A másik pedig, hogy meg kellett találni, mi az, ami igazán beindít. Ezt pl. úgy lehet, ha visszaemlékszel, hogy mi volt az a vágy, ami annyira beindított, hogy robbantál. Nekem nem a pornó volt. A vágyaim között szerepelt valami, amire aztán sokat gondoltam, míg vertem.
Így most felváltva csinálom, pornóval kezdek, utána meg előveszem azt a vágyat, amire robbanok.
MOndanom sem kell, garantált a hatalmas élvezés.
Szóval hátha neked is ilyen van. Próbáld ki. Biztos vagyok benne, hogy működni fog.
12-es vagyok. Simán lehet, mikor nekem volt rossz kedvem, vagy egyszerűen izgultam valami miatt, alig állt fel. Egyszerűen csak ráncigáltam, aztán elsült... de nem volt jó.
A kihagyással sem azt oldottam meg, hogy visszatermelődjön minden, hanem egyszerűen megszakítottam ezt a rutint.
Ingereket gyűjtöttem, és kitaláltam, mi indít be annyira, hogy hatalmasat élvezzek.
Úgyhogy nem hiszem, hogy szervi bajod lenne, hiszen azért ha van orgazmusod, meg el is sül rendesen, akkor más ok lehet.
Én lehet kicsit kihagynék, és kutakodnék, felfrissíteném az elmém, és tisztult fejjel hokiznék egy hatalmasat, amikor már úgy áll, mint a beton.
Csak ehhez neked kell ismerned magad.
12-es vagyok, azt kellene eldönteni hogy ez technikai probléma, vagy észbeli.
Ergo fizikálisan nem működik, vagy egyszerűen kiégtél.
Mivel velem volt hasonló, ezért merem mondani, hogy inkább az utóbbi.
Nekem is voltak ilyen időszakaim, aztán szépen visszaálltak a dolgok.
Nem lehet mindig a topon lenni, pláne ha az ember padlón van lelkileg.
De ha úgy érzed, hogy be vagy indulva 200-on, és mégis valami nem passzol, pl. nem áll fel rendesen, vagy nem tudsz elélvezni, akkor lehet érdemes dokit felkeresni.
De amíg inkább a motivációval, hangulattal van baj, addig belül kell rendbe tenni a dolgokat.
Ezért is javasoltam, hogy kezdd fejben, és tisztázd a vágyakat.
Én hiszem, hogy ha ezek mennek, kijössz a gödörből, és visszajön a hatalmas spricc meg orgazmus.
Szóval nincs orgazmusod.
Az elég lassan fog visszaállni
El tudsz sülni? Vagy az sem megy?
Vagy el tudsz csak nem intenzív annyira? Több inger kell, nem vagy annyira beindulva?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!