Hogyan enyhítsek a stresszen?
Figyelt kérdés
Idén fogok felvételizni egy szakgimnáziumba. Ilyenkor mindenki stresszel, de én méginkább, mert egy olyan szakgimnáziumba szeretnék bejutni ahova már hat évvel ez előtt elhatároztam, hogy oda megyek. A hely nagyon kötődik a szívemhez. Például a nagyapám is oda járt és később azt hiszem taníott is. Elég népszerű, komoly iskola. Két osztályt indítanak évente és ötször-hatszoros a túljelentkezés. Azt mondják apszolút van esélyem bejutni, de nagyon stresszelek. (Egyébként ez egy rajzos suli..) Előkészítőre is járok már két éve, meg otthon is rajzolok. Sőt, az előkészítő tanárja is a szemembe mondta, higy én vagyok a legesélyesebb.(persze csak azokhoz viszonyított akiket lát az előkészítőkön) De nem bírok megnyugodni. Félek, hogy a felvételi napján a stressztől úgy le fogok blokkolni, hogy se rendesen kitölteni a teszteket, se egy normális és kész rajzot nem tudok majd elkészíteni. Nagyon igyekszem a jegyeimet is tartani a helyükön, nem állok rosszul, de nagyon félek. Főleg, hogy egy másik iskola(ahova megyek, ha nem vesznek fel és addig oda járok amég egy évvel később újra megpróbálok bekerülni a rajzosba) szóval a másik suliba szeretne menni a legtöbb jelenlegi osztálytársam. Aminek én nem örülök, mert nen szeretem őket. Vannak barátaim, de én nem illek oda és ha velük vagyol nem lehetek önmagam. De az iskolában ahova készülök. Ott már most szereztem pár legjobb barátot. Az az én helyem és be kell kerülnöm. A válaszaitokat előre is köszönöm és bocsi, ha helyesírási/fogalmazási hibát találtok!2018. dec. 17. 04:18
1/3 anonim válasza:
Relaxációs technikák alkalmazása lenne jó: adott esetben egy egyalkalmas pszichológus terápia se lehetne annyira rossz. Kibeszéled vele azokat, amik benned vannak kétségek. Relaxáció, jóga, masszázs, sport... Ezek hiányoznak szerintem ahhoz, hogy nyugodtabb légy!
2/3 anonim válasza:
Jajj a gimnázium az nudli, ha kikerülsz a munkaerőpiacra ott kell majd izgulni ez csak egy suli :D De reméljük rögtön találsz valamit amit szeretnél és akkor sínen lesz az életed, hajrá!
3/3 anonim válasza:
Nem szabad erre rágörcsölni mert akkor nehezebb lesz. Hogy mit sikerül a céljaink közül megvalósítani az sok mindenen múlik. Ha majd lesznek kudarcaid akkor megtanulsz laza maradni, mert nem dől össze a világ akkor sem ha éppen nem ez az iskola fogad be. Természetesen én is azt mondom, hogy harcolj a célodért, de legyen B terved is. Addig is jógázz, ússzál, stb, stb
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!