Szerintetek lehet komolyabb bajom? (koffein túladagolás? )
Tegnapi este-éjszaka folyamán megittam fél liter sommersbyt, aztán fél liter hell energiaitalt pezsgővel keverve, majd ettem egy gyrost, pár korty cola, majd megint fél liter sommersby, és ennek az lett a vége hogy az utolsó piánál már beszúrt néha a szívem meg szorított a mellkasom, volt egy aktusom is orgazmussal, de azt már tényleg nem kellett volna, mert utána is fájt a szívem. Hajnali 3-kor feküdtünk le aludni, kb. három órát tudtam aludni, és érzem hogy még mindig nem vagyok a toppon, de már kicsit kezdek javulni.
Mit tehetnék? Elmenjek orvoshoz mindenképp? Ez már koffein túladagolás?
Egyébként ritkán szoktam energia italt inni, ennyi mennyiséget most ittam először, piával meg utoljára egy évvel ezelőtt kevertem.
19 éves lány
Most erre mit lehetne irni. Ha úgy érzed sok akkor ne igyál annyit.
Meg aztán hivhatod akárminek is, még koffein túl adagolásnak is.
Én egyszer egy nehéz és túlizgult vizsga alkalmával ittam meg másfél liter kávét plusz két red bullt és egy zöldteát. A zöldtea után egy órán keresztül hánytam. Soha többé nem iszok egy kávénál vagy egy energia italnál többet, de legalább a vizsga meglett.
A te esetedben inkább a kialvatlanság a probléma
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!