Hogy lehet elviselni azt, hogy a szemem elôtt ölni meg magát szép lassan, és nem tudok mit csinálni?

Sziasztok!

22 éves vagyok, úgy adódott, hogy a nagymamámnál élek most év végéig.

Ô nagyon el van hízva, 150 centi kb és 115 kiló, tehát borzalom. 9 kilót szedett fel az elmúlt 3 hónapban, mert leszokott a cigirôl, és nasizik helyette.

Nem megy sehová, heti 1x a boltba. Tegnap lement a boltba, és hozott 5 tejszeletet, 5 kosárkát, 2 zserbót, 2 hatlapost, 2 mákos sütit és kettô mignont.

Ha szólok neki, hogy ne egyen ennyit, vagy jöjjön el velem sétálni, akkor megsértôdik. Ha ketten ülünk a konyhában és beszélgetünk, akkor a hûtôig is engem küld el, fel se áll magának. Elhiszem, hogy ennyi sùlyfelesleggel nehéz a mozgás, na de nem véletlenül lett ekkora...

Nem tudok vele mit csinálni, semmi akaraterô nincs benne, nem akarja visszafogni az evést, tegnap este 10kor állt neki sütit enni, 3 sütit benyomott...

Hogy lehet ezt elviselni? Megszakad a szîvem, de tehetetlen vagyok, mert ha jòt akarok és szólok csak veszekedés és sértôdés lesz a vége..

évekig egyedül èlt, általában unalmában evett, mert mi messze laktunk tôle, nem tudtunk mindennap àtjönni hozzá. Most nagyon örül, hogy itt vagyok, de èn meg màr szinte rá se bîrok nèzni, mert àllandòan nyammog valamin:( ès ingerültebb vagyok vele, most összevesztünk azon, hogy mindig türelmetlen vagyok vele stb.

Nem tudom mit csináljak, olyan nehéz. Hibásnak érzem magam, hogy itt vagyok, és semmit nem tudok vele kezdeni, csak nézem, ahogy egyre csak hizik, és járni sem tud már járókeret nélkül.