Férjem pánikbetegségben szenved, de én nem bírom tovább! Más is van így?

A gyógyszeres kezelés inkább csak tüneti kezelés, és nem is hatásos a férjednél. Más módszert kell választani, szakember segítségét kérni és sok munkát belefektetni, különösképp a férjednek. Az ilyen emberek tényleg nagyon negatív hatással vannak a környezetükre, a lelki gondjaid téged is beteggé tehetnek. Ezt csak nem akarhatja, hass a lelkére!

Tudom, hogy mindenki magával példálózik, de hozzáállás kérdése. Miután eldöntöttem, hogy ebből elég, lényegesen ritkultak a rohamok, életmódot váltottam, és kész. Nagyon ritkán, különleges stresszhelyzetekben érzem már csak, halványan, de nem hagyom el magam, nem engedem, hogy úrrá legyen rajtam, én vagyok az erősebb!

15 éve nem volt ilyen? Akkor hogy bírtad? Érthető, hogy belefáradtál, beszélgess vele is erről, hogy téged tesz tönkre. Ha hajlandó változtatni, te pedig szereted őt, akkor segíts neki, hogy legyen motivációja. Gyerek nincs? Vagy nem akartok?

Én is pánikbeteg voltam. Szerintem nagyon nem lehet segíteni az illetőn. Természetesen sokat számít ha valaki segít (pl. én betegesen féltem orvoshoz járni, így nagy segítség volt ha valaki elkísért). Végül én magam láttam be, hogy egy 10 éves szintjén vagyok. Megbeszéltem a dokival, hogy csökkentem a gyógyszert majd elis hagytam. Kisebb akadályokat próbáltam legyőzni, ami régebben számomra lehetetlenek tűnt (pl. fogorvos). Végül egyre magabiztosabb lettem és valahol élveztem is, hogy nem vagyok az a tityi-totyi beszari. Persze nem egyszerű, néha vannak rohamaim, ilyenkor elsötétül minden, ájulás környékén vagyok, de ezeket megtanultam kezelni, régen ilyenkor csak jobban pánikba estem ma már tudom nyugtatni magam. Zene, meditáció rengeteget segít.

Neked viszont rossz hírem van: ha a beteg maga nem tesz semmit a gyógyulásért, akkor más ha belepusztul sem fog segíteni. Segítség természetesen kell, de a gyógyulás nem megy anélkül, hogy maga a beteg nem tesz semmit. Sajnos sokan elégedettek is így az élettel, mert rászorulnak másra, elvárják, hogy nekik ne keljen dolgozniuk és mindig legyen valaki aki segít. Ez csúnya így leírva, de sok embert ismerek, akik kihasználják, hogy ők betegek és a kisujjukat sem mozdítsák, hogy jobb legyen.

Nézd, teljesen elhagyta magát. Ezen kellene változtatni, a gyógyszerekkel pedig leállni.

Én is pánikbeteg vagyok, nekem is durvák a rohamaim (van, hogy elzsibbad a kezem, ajkam, arcom + volt már velem is olyan, hogy behánytam), de megtanultam valamennyire együtt élni velük. Nagyon sokat segít a sport, ha a férjed nem sportol, mindenképp vedd rá! + egy jó vitamin sem ártana, meg persze egészséges étrend.

Kondi + teljes kifulladásig futás többet segít mint bármilyen gyógyszer, annyira kiszippantja a stresszt, és ott van a 'mellékhatása' is ugye, hogy még a külsőn is meglátszik. :) Szóval veszíteni vele nem lehet semmit.

Az nagyon jó, hogy a férjed dolgozik, sőt, még utazik is, azt sose engedd, hogy táppénzen legyen a pánikbetegség miatt, akkor esne szét igazán.

Ha van rá keret, akkor magán úton felkereshetnétek egy jó terapeutát is. Olyat ajánlok, aki végez kognitív viselkedésterápiát. Na, az szinte biztosan jelentős könnyebbséget hozna.

Ha nyugtatók helyett antidepresszánst szedne, már 14 és fél éve nem lenne ilyen gondja.

Viszont az ilyen mondatokért "állandóan haldoklik holott semmi baja nincs" kívánom mindenkinek, hogy tapasztalja meg egyszer az életben. Igen meg lenne utána szeppenve, hogy mi is történt.