Panikbeteg vagyok, segítene aki már túlvan rajta?

Szia!

Bár én nem vagyok pánikbeteg, hanem a férjem az, de szívesen megosztom a tapasztalataimat:

A férjem most tünetmentes, igaz lekopogom, nincs is semmi gebasz az életünkben, ami kihozná a rohamokat. Ami Rajta segített, hogy egy időben rendszeresen járt pszichiáterhez, aki írt fel Neki is gyógyszert. Egyszer visszaesett, mert azt hitte, jól van, és abbahagyta hirtelen a bogyókat. Utána újrakezdte a szedését, és 1 év múlva nagyon fokozatosan szokott le. Ő maga azt mondja, hogyha érzi, hogy jön a rosszullét (nem tudott metrón utazni, félt, hogy felszívják az égbe, nem bírt egyedül lenni, de emberek között sem, kb. csak velem tudott lenni - ami egy kicsit nehéz volt, mert volt nekem is munkám pl.), akkor valamilyen mankóhoz folyamodik. Nála ez a dohányzás (most e-cigit szív), illetve mindig van nála füldugó és víz. Elkezdett sportolni (Ő képes itthon tornázni, én nem...), és egészségesen táplálkozni. Most jól van kb., sokat dolgozik ő is, de azt mondja, kell a kikapcsolódás. Összefoglalva, keress egy jó szakembert, akiben meg tudsz bízni (privátban szívesen ajánlok), és tartsd be az utasításaid. Férjem azt mondja, szerinte sosem fog elmúlni, de kordában lehet tartani.

A frontintól nem fog elmúlni, ráadásul a 3mg/nap brutális adag.

Antidepresszánst kell szedned (legalább 2 évig), amíg szeded, az alatt jó lesz (a frontint is el tudod majd hagyni fél év után, pedig most ezt nehéz elképzelni, igaz?).

Én is szedtem anno és azt hiszem újra elkezdem.

Egyébként ha a frontintól jobban érzed magad, mint nélküle, akkor tök fölöslegesen járkálsz mindenféle hülye vizsgálatokra úgysem találnak semmit, hiszen a diagnózis: pánikbetegség. Azt meg hiába keresik gyomortükrözéssel, meg vérképpel.