Intelligenciák hanyatlás? Avagy a természetes kiválasztódás hiánya miatt korcsosulunk?
Egy további fontos tényező, hogy míg a modern orvostudomány tevékenysége jótékony hatású az egyéni egészségre, addig a populációnk genetikai állományát kedvezőtlenül alakítja. A betegek életének megmentése, illetve életminőségének javítása ugyanis csökkenti a természetes szelekció hatását, ami az ártalmas mutációk, valamint az előnytelen génvariánsok és génkombinációk fennmaradási és elszaporodási esélyét növeli. A gyógyító tevékenységhez hasonlóan, a nyugati társadalmak által működtetett szociális ellátórendszerek is takaréklángra állítják a természetes szelekciót.
" A betegek életének megmentése, illetve életminőségének javítása ugyanis csökkenti a természetes szelekció hatását" Ezzel annyiban nem értek egyet, hogy ez nem segíti elő az intelligencia csökkenését. Hisz nem mondható ki semmiféle párhuzam egy adott személy egészségi állapota és mentális képességei között. Sőt, ha azt a logikai összefüggést vizsgáljuk, hogy a fizikailag gyenge, alapvetően beteges ember inkább az intellektusa fejlesztése felé tesz lépéseket, illetve az, hogy a szellemi munkát végzők nagy része szinte semmit sem sportol és az életmódja közel sem egészséges így majdhogynem pont az ellenkezője bizonyítható.
Az intelligencia csökkenésének fő oka (szerinte) abban keresendő, hogy az alul-iskolázott, többnyire alacsonyabb intelligencia-hányadossal rendelkező embertársaink esetében sokkal nagyobb a "szaporulat" (ha lehet ember esetében ilyet mondani) mint a magasan iskolázott embertársaink körében.
(Érdekesen/közérthetően mutatja be ezt a dolgot az " Idiocracy " című film első pár percében :)
http://www.youtube.com/watch?v=icmRCixQrx8
http://www.youtube.com/watch?v=U8rhIZJAdd0
)
Én ugy gondolom,hogy mindennek ára van.
Ha nem lennének a nyugati társadalmak által működtetett szociális ellátórendszerek,akkor sokkal többen meghalnának.
Talán az is aki beköti a netet,vagy aki takarit.
Azt viszont nem egyszerü eldönteni,hogy egy populációban ki hasznos és ki nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!