Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Voltam ügyeleten, de nem...

Voltam ügyeleten, de nem javult! Mi lehet ez?

Figyelt kérdés
Tegnap elkezdett fájni a mellkasom bal oldalt, pár percig elmúlt. Lementem sétálni, szédölögtem, hol visszajött ez a fájdalom, hol elmúlt. Elmentem ügyeletre, csináltak EKG-t, kikérdezték a legutóbbi (1hónappal ezelőtti) vérvételem eredményeit, minden jó volt, az EKG-mal sem voltak gondok, de az EKG alatt is fájt a mellkasom. Elmondtam, hogy régebben is voltak ilyesmi panaszaim, akkor csináltak pajzsmirigy vizsgálatot is azzal is minden rendben volt, és azt mondták, hogy csak pánik. Adtak egy fél frontint mondták, hogy üljek ki, fél óra múlva megkérdezték, hogy vagyok, mikor mondtam, hogy nem változott semmi, beadták a másik felét, és újra kiküldtek. Akkor sem javult semmi, de azt mondták súlyos baj nincs, csak bepánikoltam, hétfőn vigyem el a papírokat a háziorvosnak és kérjek beutalót kardiológiára.. Jó lefeküdtem aludni erre reggel csak megint előjött ugyanez, de már a mellkasom másik oldala is fáj néha, délkörül meg elkezdtem úgy érezni (nem vészesen erősen, de kellemetlen), mintha a bal kezem lefagyott volna, és kicsit nehezebben mozgatom, azóta is. Félek, hogy mégis problémák lehetnek a szívemmel. 18 vagyok, rendszeresen mozgok (kutyával játszom, bicózom) nem dohányzom. Az egyedüli ami megijeszt, hogy a családban gyakori az öröklődött szívbetegség Apukám feléről. Sok okom van félni a vizsgálat eredményeitől, vagy tényleg csak a stressz okozza? Valakinek már volt hasonló?

2014. aug. 24. 16:00
 1/5 anonim ***** válasza:

18 évesen, úgy, hogy


A családi halmozódásra való tekintettel 2-5 évente érdemes elmenni szűrővizsgálatokra (kardiológia, lipid- és cukorpanel, stb.)


Ja és nyugodj meg, holnap már csak azért is érdemes elmenned a HO-hoz, hogy a továbbiakat megbeszéld vele.

2014. aug. 24. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Jaj, ne haragudj az eleje lemaradt, kitörölte a gép, vagy hibásan küldtem el...



Az, hogy folyamatosan figyeled magad és eltéréseket keressel, az önmagában kóros (generalizált szorongás). Azt jó ha tudod, hogy mellkasi panaszok értékelésére egy nyugalmi EKG biztosan nem alkalmas, akár nővér, akár akadémikus professzor készíti, de mivel neked akkor is voltak panaszaid mikor az EKG készült, így ha komoly eltérés lett volna, biztosan látszott volna. Továbbá biztos vagyok benne, hogy történt részletes orvosi vizsgálat, vérnyomásmérés, oxigéntelítettség mérése, de mivel nem írsz róla, így feltételezem ezen eredmények is negatívak lettek. Egyébként a panaszaid sem típusosak, nem utalnak szervi szíveredetre.

2014. aug. 24. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Én is elég gyakran vagyok így mint te. Már egy tucat vizsgálaton túl vagyok. Szívritmuszavarom van, több orvos is nézte és mind ezt mondta (2 kardiológus, 1 belgyógyász és a háziorvosom is) és erre szedek is gyógyszereket...de nem vagyok benne biztos én sem, hogy nem szedtem-e össze ez mellé még valami pszichés gondot is. :( A tüneteid ismerősek.
2014. aug. 26. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Az én esetem annyiban más mit a tied, hogy én nekem gyerekkoromban szívműtétem volt, elég komoly. Nehéz elhinnem/elhittetnem magammal, hogy nincs semmi baja a szívemnek. Csináltak már mindenféle vizsgálatot: EKG, terheléses EKG, szívUH, mellkas röntgen, vérvétel, és szerencsére mind negatív. Állítólag pánikbeteg vagyok, de nagyon nehéz elhietnem magammal. Van hogy napokig szarul vagyok (a mellkasi érzet mellé hányinger, émelygés, verejtékezés is társul)vagy, hogy teljesen egészségesnek érzem magam. Régebben én is gyakori vendég voltam az ügyeleten.
2014. aug. 26. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Voltam mellkas röngtgenen és közölte a doki, hogy kutya bajom, de mégis megvannak ezek a tünetek..:/ és ilyenkor én se tudom elhinni, hogy semmi bajom, hiába az orvosi tünetek. Azt mondta a doki, hogy ez pszihés, de azért még elküld kardiológiára a biztonság kedvéért, de hogy szerinte úgy sem találnak semmit. De gondolom senkinek nem kell ezt ecsetelgetnem ahogy elnézem vagytok páran sorstársak..:/
2014. aug. 27. 21:06

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!