Ha valaki először egyszer használ extasyt piállás közben annak lehet valami baja?
"akár fűbe is de persze az ritka de elöfordul."
a fűtől nem hal(t) meg senki első kipróbálás után. A szintetikus műfűtől talán.
Dr. David Nutt kapott a fejére rendesen, amikor kiderítette (és publikálta), hogy az extasy fogyasztás statisztikailag kb. olyan kockázatos, mint a lovaglás.
A kockázatok nem a szerből magából fakadnak, hanem az összes többi tényezőtől:
- Tényleg MDA/MDMA van benne? Sajnos manapság a legtöbb esetben nem, így az "extasy" tabletták egy nagy része valamilyen designer drog, amik között vannak halálosan veszélyesek.
- Adagolás. Ha beveszel egy tablettát, de nem tudod, hogy mikor hat, türelmetlen vagy és egy fél óra múlva rádobsz még egyet, abból kellemetlen élmény, vagy akár egészségügyi probléma is lehet.
- Más szerek. Extasy mellé ne fogyassz semmi mást, mert eléggé megterhelő. Alkoholnak az ég-világon semmi értelme, mert az MDMA alapvetően egy stimuláns, az alkohol pedig depresszáns. Szokás ugyan LSD-vel, illetve varázsgombával keverni, de kezdőknek ez végképp nem ajánlott. Bizonyos gyógyszerekkel együtt az MDMA szerotonin szindrómát okoz, ami akár halálhoz is vezethet (a legtöbb MDMA haláleset erre vezethető vissza, többnyire antidepresszánsok együttes szedése okozott komoly gondokat).
- Környezet. Ha nincs hideg, friss víz illetve pihenési lehetőség, akkor inkább ne. Arra is vigyázni kell, hogy ne igyál túl sok vizet, mert vízmérgezést kaphatsz (ez halál komoly, volt már ebből is haláleset).
Mindenekelőtt tájékozódj, hogy mi is ez az egész, mielőtt belevágsz. Ha csak random megkínálnak valamivel, akkor jobban teszed, ha visszautasítod. Az első fogyasztást célszerű jól megtervezni, nem hipp-hopp beleugrani.
MEGFELELŐ körülmények között az MDMA fogyasztásának kockázata nagyon kicsi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!