Nem tudok hízni, de miért? Hogy csináljam?
Figyelt kérdés
Úgy nézek ki, mint egy anorexiás, pedig napi minimum egy tábla csokit megeszek(este), mindig reggelizek, lefekvés előtt is eszek és az ebédem is kiadós, ezek között pedig eszek kenyeret, gyümölcsöt, kekszeket, szóval szinte mindent. 1-2 éve a cukrom is magas lett, mert túl sokat ettem. A csuklóm kb akkora, mint egy éhező afrikai gyereknek. Ha hízok, akkor az maximum a hasamon látszik, mindössze kb 2 napig. Sportoltam, izmosítottam, attól körvonalazódott a hasam, az izmaim, de attól még a karom, a vádlim full vékony maradt, egyszerűen esetlen vagyok. Videón néztem most meg magam, a kamera elvileg vastagít, de azon is úgy néztem ki, mint aki beteg... hiába hízok, pl a bokám, igen, komolyan mondom a bokám is nagyon sovány, meg például csuklóra nem is tudnék hízni, de az is... kb 10 cm sincs az átmérője... teljesen kétségbe vagyok esve... és azt mondják nincs semmi bajom, tényleg csak ennyi volt, hogy egy picit magas volt a cukrom. Ennél többet enni, meg edzeni már nem tudok... Most télen például egész nap csak ücsörgök, és így sem jött fel egy kiló sem. Miért én vagyok ilyen szerencsétlen nyomorék? Ha ezek után egy deka sem jött fel rám, akkor nem is fog? És tényleg úgy nézek ki, mint aki beteg, egészségtelenséget sugárzok, miközben sportoltam évekig. Én nem bírok így a tükörbe nézni, és rosszindulatúvá válok miatta, irigy vagyok a telt emberekre. De egyébként az sem megoldás, hogy sok zsíros dolgot eszek, mert nem győztem eltüntetni a narancsbőrt... nagyon sok sport kellett hozzá, szóval nem volt jó ötlet az sem.2013. dec. 20. 21:59
1/5 A kérdező kommentje:
160 cm.hez vagyok 45 kg, és 18 éves lány vagyok.
2013. dec. 20. 22:00
2/5 A kérdező kommentje:
Ha még egyszer elmennék orvoshoz, vérvételen kívül mit kérjek, hogy tutira kiderüljön, van-e valami bajom?
2013. dec. 20. 22:01
3/5 anonim válasza:
a hormonok szabályoznak mindent, szóval neked csak vérvétel kell ( endokrinológiai vizsgálat ) 18/f .. hajrá
4/5 anonim válasza:
160 centihez nem olyan vészesen kevés a 45 kiló. Ilyen alkat vagy. Ha nem fogy tovább, akkor nincs gond.
5/5 anonim válasza:
Nem kevés tényleg az a 45 kiló. Igyál sok-sok ásványvizet, és egészségesen táplálkozz! Sportolj, ne csak hasra gyúrj, fenékre, combra is! Így formásodsz, és ha mozogsz, hamarabb megéhezel :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!