Valaki aki epilepsziás és hasonló cipőben jár?

Szia! Én 12 éves korom óta vagyok az ( már 12 éve kezelnek.) Ájulásos rosszullétem csak 2 esetben történt, a legelején, a második után tudtuk meg. Sokféle gyógyszert kipróbáltunk. Az elsővel és utolsóval jól vagyok. Régebben gyakran remegett a kezem, elejtettem dolgokat, " távollétim" volt. Szerencsére a terhességem alatt sem volt gond. Ja, szerencsére engem a fények ált. nem zavarnak, ( tv és szgép egész nap be van kapcsolva, de nem nézem folyamatosan), pedig csak 6-7 órát alszom. Suli és munka? Mikor kiderült, egyetlen barátomnak árultam el általánosban, viszont anyám említette az ofőnek. Egyik nap késve értem be, és a haverom közölte, hogy a tanár mindenkinek említette tízpercben. Akkor éreztem, hogy kicsit máshogy néznek rám. Viszont középben elmeséltem, mire az volt az osztálytársaim reakciója :) " bocs, nincs semmi bajom veled, de ne gyere közelebb, nem akarom elkapni" Ezek után totál elkerültek. Munkahelyen is nehéz, hisz ha említem, nem vesznek fel, ha nem mondom, de rosszul leszek, megint gond van. Tesiből( és úszásból) felmentésem volt, kivéve középben, mert a tanár nem vette figyelembe, hogy ezért nem járok be, és közölte pótvizsgán, hogy megbuktat, ha nem mászok fel a kötélre.

Diszkózni nem jártam, pia sem érdekelt.

McGalagony,

nézd a jó oldalát!

Kifejezetten örülök a betegségemnek, mert az epilepszia önmérsékletre kényszerít.

Hálás vagyok, hogy nálam pont a legveszélyeztetettebb kamasz korban derült ki, mert így nem szoktam rá a cigire, alkoholra, drogra, kávéra és a diszkózásra.

Nem utolsó sorban milliókat spóroltam meg vele (mínusz gyógyszerek ára).

Nálam egyedül a sok alvás, korai lefekvés nem fér bele.

Persze van rossz oldala is.

Jogsit meg se próbáltam. Állandóan kérdezik, hogy miért nincs jogosítványom, én meg csak hümmögök valamit.

A betegségről csak a legszűkebb családi/baráti kör tud.

Ajánlanám a titkolózást, az embereknek fogalmuk sincs az egészről.

(Ja, és az első roham óta tünetmentes vagyok.)

McGalagony,

miért nem küldtél egy imperiust a középsulis tanárodra? :)

Nagyon sajnálom, hogy titeket ilyen bántalmak értek az epilepszia miatt. Nekem nincsenek ilyen tapasztalataim. Egyszer, 9-ben osztálykiránduláson volt egy rohamom. Sokan ott voltak, szerintem az osztály fele, mert valami közös helyen történt.

Utána bementem a szobánkba, ami úgy nézett ki, hogy egy kis szoba, és abból nyílt a fürdő. Én a fürdőben voltam, mikor az egyik osztálytársam bejött a szobába, és elkezdte újságolni, hogy "hűűű g@ci, így meg úgy rángott". Aztán kimentem, megkérdeztem, hogy megmutassam-e még egyszer, ha valaki lemaradt volna. Aztán többet nem esett szó róla. Vagy lehet, hogy a többiek közt még téma volt, de előttem nem hozták fel.

Van olyan ismerősöm, aki kb. 3 évente mindig rácsodálkozik, hogy én epilepsziás vagyok. Kb. ennyire nem érdekli :)

Aztán olyan is volt, hogy a cseten megismert sráccal találkoztam, és (nem tudta, hogy ez a betegségem) elsütött egy epilepsziás viccet. Úgy tettem, mintha vérig sértett volna. Ez kb. 9 éve volt, azóta is csesztetem vele, ő meg persze nagyon sajnálja :)

Szóval nem tudom...lehet, hogy nekem volt eddig mindenhol szerencsém? Óvoda, általános, gimnázium, OKJ, főiskola, munkahely(ek)...

Amúgy (bocs, nem tudom, hányadik hsz. volt) miért nem akarsz jogsit, ha nincs semmi bajod? Nekem sincs, a doki írt egy papírt, hogy nyugodtan lehet jogsim. Mondjuk egy mondatban fogalmazta meg avval, hogy végleges szőrtelenítésre is mehetek, ezért elég vicces lesz, amikor majd megmutatom az oktatónak/orvosnak, akinek kell :D

Sajnos én is azoknak a sorát erősítem, akiket ér és ért megkülönböztetés emiatt.

Középiskolában tudtam meg, addig sem voltam népszerű, de azok után nem a csendes lány voltam, hanem a fura és már már leprásként éreztem magam. Volt aki a szemembe azzal viccelődött, miután látták egy rohamom, hogy hülye vagyok meg szedjek Cavintont.

Én sem szívesen mondom el az embereknek, kétféle reakció van: hímestojásként kezelnek, viselkednek vagy mint egy földönkívülinek/leprának tekintenek. Nagyon kevés az aki nem néz rád utána furán.

Az orvosok és a könyvek persze azt mondják, hogy normális életet lehet élni, hát elméletileg. Gyakorlatban sajnos ez nem igaz. És egyetértek azzal a hozzászólóval, hogy borzalmasan le van maradva a társadalom hozzáállása ehhez a betegséghez. Ez ellen kéne valamit tenni Nekünk, érintetteknek. Mert más nem fog.

Bocsi, hogy ilyen negatívakat írtam, majd megpróbálok valami pozitívat is összeszedni... bár kétlem, hogy az lenne. Mondjuk kevésbé negatívat. :)