Forever-es termékek kapcsán kinek mi a véleménye?
Esetleg vállalkozásba érdemes belekezdeni?
Olyanok válaszoljanak akik racionálisak és nem agy mosottak!!!
folytatnám a ma délutáni válaszomat az FLP-s úr szerint ROSSZ indokok a NEMre témakörben:
A házalás azért jó indok, mert valójában erről van szó, azzal a különbséggel, hogy nem random házakba kell becsöngetni, hanem az ismerősöket hívogatni, zaklatni akár telefonon, egyetemen, munkahelyen. Mi ez, ha nem házalás? Még akkor is, ha nem a klasszikus értelemben csöngetnek be a házakba, a lényeg az marad, hogy zaklatják az embereket.
A szekta, mint jó indok a nemre is megállja a helyét, mert valóban az MLM rendszereknek megvan a szekta jellegük. Itt sem a klasszikus értelemről van szó, tehát nem csuklyások gyűlnek össze fura szertartásokra. Hanem arról van szó, hogy egyrészt megvan a MI vs. ŐK szemlélet, megvan a kívülálló világról szóló negatív kép, hogy mindenki rossz, aki bírálja, és mindenki tehetségtelen, akit csöndben nem érdekel a dolog és a mi utunk az egyedül üdvözítő. Megvan a közös hit, hogy ebből ők milliomosok lesznek, tehát az istenséget felváltja a pénz. Megvannak a csodatévő dolgok, pl. FLPnél maga a termék az: az aloe vera, ami csodákat tesz. Én olyat is hallottam FLP-stől, hogy lábtörésre használták az aloés cuccot és gyorsabban gyógyult az illető. Aztán a kritikusok kiközösítése és a rendszerben való vak hit. A spirituális élmények, amiket egy-egy marketing rendezvényükön próbálnak a tagjaiknak átadni. Ezek mind a szekták jellemzői. A "Nem ismerek senkit, aki csinálná." című indok ma 2012-ben nem létezhet, hiszen mindenki ismer több olyan embert, aki ilyenekkel foglalkozik, mindenkit megkerestek már általános iskolai osztálytársaktól kezdve bölcsiben együtt homokoztunk kategóriájú emberekig.
A JÓ indokok az IGEN mellett kategóriára is furán nézek, hiszen az "Azt akarom elérni, hogy..., és ehhez a Forever által nyújtott lehetőséget megfelelőnek találom, mert... " mondatba kb. egy dolgot lehet behelyettesíteni, méghozzá azt, hogy "azt akarom elérni, hogy sokan legyenek alattam a piramisban, mert akkor ők dolgoznak nekem és én nézem, egészen addig én dolgozok másnak és ők nézik". Szóval nem értem, hogy mi más céllal akarhatna valaki MLM-hez csatlakozni, minthogy tagokat akar maga alá, akik neki dolgoznak...
Egy tipikus kívülálló írása. Mégis honnan tudod, hogy milyen egy szekta ha még sosem voltál tagja egynek sem?
Látszik fogalmad sincs sem a közgazdaságról. sem a marketingről, vagy a társadalomtudományokról úgy általában, de főleg az MLMről nincs.
A legjobb talán az, hogy belelátsz az emberek fejébe és kívülállóként te jobban tudod, hogy ki miért hajlandó dolgozni, mint ők maguk.
A "gagyi löttyről" meg csak annyit, hogy klinikai vizsgálatokkal igazolt az Aloe hatása több esetben is. Mint vércukorszint csökkentés, vírus, baktérium és gombaölő hatás, kiváló bőrregeneráló hatás stb.
Látszik, hogy a joghoz sincs sok közöd. Nyilván,mert nem jogásznak tanultál.
Csak azt nem értem, hogy aki nem ért valamihez az minek írjkál arról? És most főleg nem az MLMre gondoltam.
"Egy tipikus kívülálló írása."
Hát nyilván, aki benne van valamelyik MLM-ben, az azt mondaná, hogy minden nagyon szép és jó, tessék csak belépni, lehetőleg alám...
"Mégis honnan tudod, hogy milyen egy szekta ha még sosem voltál tagja egynek sem?"
Erre pedig azt mondom, hogy tipikus MLM-es válasz, hogy ha nem voltam tagja valaminek, akkor nem tudhatom, hogy az hogyan működik. Ez azért nem így van, az embernek lehet tudása, információja olyan dolgokról, amiknek nem tagja csak kívülről látja. Sőt gyakran tisztábban lehet kívülről látni, mert nem vesznek el az apró részletekben, hanem az egész rendszer működési mechanizmusát látják kívülről. Az MLM-esek képesek a bírálók orra alá dörgölni, hogy nem ismerik a rendszer összes részletét olyan pontossággal, mint ők, (pl. mennyi az alapcsomag ára, mennyi a jutalék, stb.) tehát nem is értenek hozzá (hogy is ismerhetném olyan jól, mint ő, amikor nem én töltök el ott napi 5 órát pl.). Én azt mondom, hogy a rendszert mi innen kívülről sokkal tisztábban látjuk (főleg, mert nincs belőle anyagi hasznunk, sem veszteségünk, tehát nekem anyagilag mindegy, hogy pl. Marika néni vagy Józsi bácsi csatlakozik vagy sem, csupán a jó szándék vezérel, amikor le akarom beszélni), kívülről látjuk a rendszer hibáit, sőt sajnos a manipulatívságát, álságosságát. És ehhez nem kell ismernünk az olyan apró részleteket, hogy most ki hány % jutalékot kap és ki mikor érheti el az arany-gyémánt fokozatot. Mert kívülről annyit látunk, hogy van kevés ember, aki meggazdagodott az alatta lévők munkájából és pénzéből, és van sok ember, aki 10e Ft-ot keres egy hónapi munkájáért. Ha összeadjuk az összes realizált nyereséget és elosztjuk a tagok számával, látszik, hogy milyen kevés az egy főre jutó nyereség (~100-200 dollár/hónap MLM cégektől függően)
"Látszik fogalmad sincs sem a közgazdaságról. sem a marketingről, vagy a társadalomtudományokról úgy általában, de főleg az MLMről nincs."
Erre talán azért csaptál le, mert írtam, hogy mérnök hallgató vagyok és a sztereotípia szerint a mérnök hallgató nem ért semmi máshoz. Hát én, kérlek szépen, értek valamennyire a közgazdasághoz és marketinghez (mi is tanulunk ilyeneket és én ráadásul szerettem is ezeket a tárgyakat). Társadalomtudományokhoz is valamennyire. De kíváncsi lennék, hogy neked melyikből van diplomád? Esetleg doktorid? De amúgy egyszerű matematikával be lehet bizonyítani, hogy az MLM nem működik úgy, ahogy mondják, tehát nem lehet mindenkiből milliomos. Az, hogy látom a marketinges eszközöket is (amelyek nagyon manipulatívnak bizonyulnak), az csak plusz információ, és segít annak megértésében, hogy miért csatlakoznak sokan ehhez az előnytelen bizniszhez.
"A "gagyi löttyről" meg csak annyit, hogy klinikai vizsgálatokkal igazolt az Aloe hatása több esetben is. Mint vércukorszint csökkentés, vírus, baktérium és gombaölő hatás, kiváló bőrregeneráló hatás stb."
Ennyi erővel a paprika is egészséges, mert C vitamin van benne, ezért paprikából elkezdhetnék gyártani csodalöttyöket, és MLM-ben forgalmazni azokat. Én még mindig azt mondom, hogy ha az aloe verás italok megérnék az árukat és tényleg olyan csodás hatásuk lenne, amit állítanak, akkor az emberek a boltból (is) kapkodnák és nem lenne szükség forgalmazókra ("elégedett vevőkre"). Mert melyik cég annyira hülye, hogy a hasznos terméke után jutalékokat fizessen forgalmazóknak, amikor az emberek úgyis bemennek a boltba és elkapkodják a termékét, mert jó. És ezzel nem azt állítom, hogy az aloé, mint növény nem lehet egészséges, hanem azt, hogy az abból főzött és dizájnos üvegekbe töltött FLP-s löttyöknek nincs semmi hozzáadott értéke, magyarul ha kimennék az aloé ültetvényre, fizetnék 500 Ft-ot a farmernak, hogy hadd kapjak pár aloét és azt tenném mondjuk a lábgombára, vagy főznék magamnak aloé főzetet és vagy a bőrömre kenném, vagy meginnám, akkor (egészségügyileg) ugyanott tartanék, mintha 15e Ft-ért vennék FLP kezdőcsomagot. Az meg külön vicces, hogy nekünk 3 éve az FLP előadáson olyanokat magyaráztak, hogy valaki lábtörésre ivott aloe verát és gyorsabban gyógyult. Na ez már a szektás fanatikus hívőség. És igenis tudom, hogyan működnek a szekták (javaslom a National Geographic Channel Szektaszökevények című műsorát), és az MLM cégek számos dologban mutatnak hasonlóságot a szekták működésével. Pl. a beszervezés során nem árulnak el mindent, eleinte csak a szép dolgokat mondják el, és fokozatosan, amikor az illető már kötődik a szervezethez, vagy az álomképhez, amit az kínál, akkor jönnek elő a negatív dolgokkal. Illetve a szekták kedvenc érve is az, hogy a kívülállóknak nincs joguk kritizálni, mert nem értik és nem is érthetik a szekta működését. A "love bombing" is tipikus technika. A túláradó érzések közvetítése, amikor az ember a saját családjának kezdi el érezni a szektát vagy MLM céget. A kritikusok kiközösítése is jellemző mindkettőre.
"Látszik, hogy a joghoz sincs sok közöd. Nyilván,mert nem jogásznak tanultál. Csak azt nem értem, hogy aki nem ért valamihez az minek írjkál arról? És most főleg nem az MLMre gondoltam."
Szerintem, amennyire kell, értek a dologhoz, és van kellő rálátásom az MLM rendszerekre, hogy meglegyen róluk a negatív véleményem. És megint csak nem szükséges ehhez minden MLM-ről szóló paragrafust ismernem, ami szerint el lehet dönteni, hogy az adott cég mikor piramisjáték és mikor "tisztességes" MLM. Mert lehet valami jogilag korrekt, miközben tisztességtelen. (jogszolgáltatás vs. igazságszolgáltatás)
"Sőt gyakran tisztábban lehet kívülről látni, mert nem vesznek el az apró részletekben, hanem az egész rendszer működési mechanizmusát látják kívülről."
Igen nagyon jó külsős szakdolgozatok vannak MLM témában akik képesek objektíven utána nézni a dolgoknak és nem a hülyeségeket írkálni.
"Ha összeadjuk az összes realizált nyereséget és elosztjuk a tagok számával, látszik, hogy milyen kevés az egy főre jutó nyereség (~100-200 dollár/hónap MLM cégektől függően)"
Erre a baroságra már válaszoltam a másik topicban. Egy tuti ezt valami idióta számolhatta ki akinek fingja sincs a valós adatokról.
De hajrá bizonyítsd be konkrét példán keresztül. Mert te jössz állandóan ilyen bullshitekkel, de bizonyítani eddig semmit sem tudtál.
"Látszik fogalmad sincs sem a közgazdaságról. sem a marketingről, vagy a társadalomtudományokról úgy általában, de főleg az MLMről nincs."
Erre talán azért csaptál le, mert írtam, hogy mérnök hallgató vagyok és a sztereotípia szerint a mérnök hallgató nem ért semmi máshoz. Hát én, kérlek szépen, értek valamennyire a közgazdasághoz és marketinghez (mi is tanulunk ilyeneket és én ráadásul szerettem is ezeket a tárgyakat)."
Az, hogy tanultál ilyent az nem azt jelenti, hogy értesz is hozzá. Mert nagyon nem. Egyébként marketing szakon diplomáztam. A közgáz szigorlati tárgy volt. Nem csak úgy érintőlegesen tanultuk, mint a márnökök.
"És igenis tudom, hogyan működnek a szekták (javaslom a National Geographic Channel Szektaszökevények című műsorát), és az MLM cégek számos dologban mutatnak hasonlóságot a szekták működésével. Pl. a beszervezés során nem árulnak el mindent, eleinte csak a szép dolgokat mondják el, és fokozatosan, amikor az illető már kötődik a szervezethez, vagy az álomképhez, amit az kínál, akkor jönnek elő a negatív dolgokkal."+
Milyen negatív dolgokkal. TÉNYEKET NE MELLÉBESZÉLÉST!!!
"Illetve a szekták kedvenc érve is az, hogy a kívülállóknak nincs joguk kritizálni, mert nem értik és nem is érthetik a szekta működését. A "love bombing" is tipikus technika. A túláradó érzések közvetítése, amikor az ember a saját családjának kezdi el érezni a szektát vagy MLM céget. A kritikusok kiközösítése is jellemző mindkettőre."
Az MLM-ben pont, hogy nem közösítik ki a kívülállókat. Ez is egy baromság.
"Látszik, hogy a joghoz sincs sok közöd. Nyilván,mert nem jogásznak tanultál. Csak azt nem értem, hogy aki nem ért valamihez az minek írjkál arról? És most főleg nem az MLMre gondoltam."
Szerintem, amennyire kell, értek a dologhoz, és van kellő rálátásom az MLM rendszerekre, hogy meglegyen róluk a negatív véleményem."
Igen vélemény a tények ismerete nélkül. Alig nevetséges. LOL Bár 22-24 évesen én is így gondolkoztam. Utána néztem a tényeknek? Dehogy néztem én is azt szajkóztam amit a hozzá nem értők.
"Igen nagyon jó külsős szakdolgozatok vannak MLM témában akik képesek objektíven utána nézni a dolgoknak és nem a hülyeségeket írkálni."
Ahogy látom, azon a szakdolgozatok számítanak jónak számotokra, amik dícsérik az MLM-et, aki pedig bírálja, az "hülyeségeket irkál". Ez az objektivitás?
""Ha összeadjuk az összes realizált nyereséget és elosztjuk a tagok számával, látszik, hogy milyen kevés az egy főre jutó nyereség (~100-200 dollár/hónap MLM cégektől függően)"
Erre a baroságra már válaszoltam a másik topicban. Egy tuti ezt valami idióta számolhatta ki akinek fingja sincs a valós adatokról.
De hajrá bizonyítsd be konkrét példán keresztül. Mert te jössz állandóan ilyen bullshitekkel, de bizonyítani eddig semmit sem tudtál."
Ez a wikipedia MLM szócikkéből származik. De akkor kíváncsi lennék a valós adatokra. (magyarul az összes jutalék per összes tag hányadosra) Szóval kíváncsi lennék a valós átlagos MLM rendszerbeli keresetre. Ha már nagyon a tényeknél járunk és van egy szakértőnk.
""És igenis tudom, hogyan működnek a szekták (javaslom a National Geographic Channel Szektaszökevények című műsorát), és az MLM cégek számos dologban mutatnak hasonlóságot a szekták működésével. Pl. a beszervezés során nem árulnak el mindent, eleinte csak a szép dolgokat mondják el, és fokozatosan, amikor az illető már kötődik a szervezethez, vagy az álomképhez, amit az kínál, akkor jönnek elő a negatív dolgokkal."+
Milyen negatív dolgokkal. TÉNYEKET NE MELLÉBESZÉLÉST!!!"
Pl. az előadásokon azt mondják, hogy ebből mindenki meggazdagszik, csak azt a 10-20 órát kell rászánnia. A valóság pedig később jön elő: pl. hogy telefonon kell hívogatni az embereket, régi ismerősöket, illetve, hogy nem is lesz mindenki milliomos, sőt a legtöbben kevesebbet fognak keresni, mint az előző munkahelyükön. Sőt nekem az előadás előtt csak annyit mondtak, hogy jól fizető értékesítési munka, egy szó sem esett arról, hogy 55 Eurót kell fizetnem a kezdőcsomagért, meg hogy saját ismerősi körömet kell használnom.
"Az MLM-ben pont, hogy nem közösítik ki a kívülállókat. Ez is egy baromság."
Nem a kívülállókat, hanem azokat, akik a rendszer tagjai és nemtetsző kérdéseket tesznek fel, ne adj. Isten rájöttek a rendszer aljasságára. Ezeket kiközösítik és a korábbi barátaik az MLM rendszerből nem fognak beszélni vele. Ezt csak úgy lehetne bizonyítani, ha azt mondanám, hogy ott van Józsi, aki MLM-es volt, kiszállt, mert megundorodott tőle és korábbi MLM-es barátai kiközösítették.
"Igen vélemény a tények ismerete nélkül. Alig nevetséges. LOL Bár 22-24 évesen én is így gondolkoztam. Utána néztem a tényeknek? Dehogy néztem én is azt szajkóztam amit a hozzá nem értők."
Én ezeket, amiket írok, saját FLP-s előadáson szerzett tapasztalatomból, illetve MLM-es ismerősök tapasztalataiból, internetes kutatásokból, illetve saját racionális gondolkodásomból szerzem. És attól, hogy nem tudok minden részletet, attól még magáról a rendszer helyességéről vagy helytelenségéről lehet pozitív vagy negatív véleményem, tudásom.
"Igen nagyon jó külsős szakdolgozatok vannak MLM témában akik képesek objektíven utána nézni a dolgoknak és nem a hülyeségeket írkálni."
Ahogy látom, azon a szakdolgozatok számítanak jónak számotokra, amik dícsérik az MLM-et, aki pedig bírálja, az "hülyeségeket irkál". Ez az objektivitás?"
Ebből látszik, hogy még egyet sem olvastál el. Mert amit te okoskodsz az minden csak nem objektív.
""Ha összeadjuk az összes realizált nyereséget és elosztjuk a tagok számával, látszik, hogy milyen kevés az egy főre jutó nyereség (~100-200 dollár/hónap MLM cégektől függően)"
Erre a baroságra már válaszoltam a másik topicban. Egy tuti ezt valami idióta számolhatta ki akinek fingja sincs a valós adatokról.
De hajrá bizonyítsd be konkrét példán keresztül. Mert te jössz állandóan ilyen bullshitekkel, de bizonyítani eddig semmit sem tudtál."
Ez a wikipedia MLM szócikkéből származik. De akkor kíváncsi lennék a valós adatokra. (magyarul az összes jutalék per összes tag hányadosra) Szóval kíváncsi lennék a valós átlagos MLM rendszerbeli keresetre. Ha már nagyon a tényeknél járunk és van egy szakértőnk.
A wikipedia szócikkhez az is oda van írva, hogy nincs hozzá forrás. Vagyis bármilyen elmeroggyant írhatott valami agymenést. És a szerző pedig egy olyan ember akit már rég kitiltottak a wikiről.
Átlagos jövedelmek FLP amik minden előadáson elhangzanak.
Legalsó szint: 50-150e Ft
Második szint: 170-250e Ft
Harmadik szint: 280-400e Ft
Negyedik szint: 450-700e Ft
Ezek feltétele, hogy aktív munkatársról van szó. Aktív az aki heti szinten legalább 10 embernek megmutatja az üzletet a megfelelő formában.
Ilyen ember elég kevés van a csatlakozók között. Átlagosan 100 megkeresett emberből (EZ NEM 100 REGISZTRÁCIÓT JELENT!! Csak megkeresést!) 1-2 aki eljut a negyedik szintre fél éven belül, mert hajlandó is tenni érte. Aki nem az még idő előtt abbahagyja. Van olyan ismerősöm aki 4 év alatt megkeresett kb 110-120 embert. Nem nehéz kiszámolni, hogy átlag 1ember/ két hét. Ettől senki ne várjon eredményt. De attól se, hogy megkeres 10 embert és mind nemet mond aztán meg abbahagyja.
Még mindgi vállalkozásról beszélünk és nem alkalmazotti munkáról.
""És igenis tudom, hogyan működnek a szekták (javaslom a National Geographic Channel Szektaszökevények című műsorát), és az MLM cégek számos dologban mutatnak hasonlóságot a szekták működésével. Pl. a beszervezés során nem árulnak el mindent, eleinte csak a szép dolgokat mondják el, és fokozatosan, amikor az illető már kötődik a szervezethez, vagy az álomképhez, amit az kínál, akkor jönnek elő a negatív dolgokkal."
Milyen negatív dolgokkal. TÉNYEKET NE MELLÉBESZÉLÉST!!!"
Pl. az előadásokon azt mondják, hogy ebből mindenki meggazdagszik, csak azt a 10-20 órát kell rászánnia. A valóság pedig később jön elő: pl. hogy telefonon kell hívogatni az embereket, régi ismerősöket, illetve, hogy nem is lesz mindenki milliomos, sőt a legtöbben kevesebbet fognak keresni, mint az előző munkahelyükön. Sőt nekem az előadás előtt csak annyit mondtak, hogy jól fizető értékesítési munka, egy szó sem esett arról, hogy 55 Eurót kell fizetnem a kezdőcsomagért, meg hogy
A választ lásd fentebb! És nem kell 55 EUR-t fizetned!!! Ez egy vállalkozás ember nem alkalmazotti munka!! Fogd már fel!!! Ha beindítasz egy bioboltot ott milliós nagyságredben kell kezdőkészletet rendelni nem 55EUR-ért SAJÁT CÉLRA!! De amúgy sem kell ez még mindig csak egy lehetőség!
"saját ismerősi körömet kell használnom."
Elmondanám, hogyha saját vállalkozást indít az ember ott is meg kell keresni az ismerősöket. Egy hagyományos vállalkozó írt már itt egy összehasonlítást egy MLM vs hagyományos üzlet beindításáról. De nem ő az egyetlen akik ezeket objektív módon mérlegelni.
"az előadásokon azt mondják, hogy ebből mindenki meggazdagszik"
Ilyen bullshitet biztos nem mondanak. Sőt ezt még te is elismerted valamelyik másik hozzászólásodban.
"Az MLM-ben pont, hogy nem közösítik ki a kívülállókat. Ez is egy baromság."
Nem a kívülállókat, hanem azokat, akik a rendszer tagjai és nemtetsző kérdéseket tesznek fel, ne adj. Isten rájöttek a rendszer aljasságára. Ezeket kiközösítik és a korábbi barátaik az MLM rendszerből nem fognak beszélni vele. Ezt csak úgy lehetne bizonyítani, ha azt mondanám, hogy ott van Józsi, aki MLM-es volt, kiszállt, mert megundorodott tőle és korábbi MLM-es barátai kiközösítették.
Milyen aljasságok?? Már megint ferdítesz. A piramisjátékoknál lehet ilyenről gagyogni, de az MLMnél nem nagyon.
"Igen vélemény a tények ismerete nélkül. Alig nevetséges. LOL Bár 22-24 évesen én is így gondolkoztam. Utána néztem a tényeknek? Dehogy néztem én is azt szajkóztam amit a hozzá nem értők."
Én ezeket, amiket írok, saját FLP-s előadáson szerzett tapasztalatomból, illetve MLM-es ismerősök tapasztalataiból, internetes kutatásokból, illetve saját racionális gondolkodásomból szerzem. És attól, hogy nem tudok minden részletet, attól még magáról a rendszer helyességéről vagy helytelenségéről lehet pozitív vagy negatív véleményem, tudásom.
Még mindig ott tartunk, hogy találkoztál balekokkal. Senki nem mondta, hogy egy vállalkozást könnyű felépíteni. Ezt egyik vezető sem mondja. Viszont egy MLM vállalkozást még mindig jóval könnyebb, mint egy hagyományost.
Az FLPvel kapcsolatos hülyeségeknek meg nem ártana utána nézni. TÉNYEK!! Az, hogy te egy rakás dolgot félre értettél azok nem lesznek tények, attól, hogy te úgy gondolod ahogy.
"És a szerző pedig egy olyan ember akit már rég kitiltottak a wikiről."
És ezt honnan veszed? Vagy csak bullshit?
"Átlagos jövedelmek FLP amik minden előadáson elhangzanak.
Legalsó szint: 50-150e Ft
Második szint: 170-250e Ft
Harmadik szint: 280-400e Ft
Negyedik szint: 450-700e Ft"
Ez nagyon szép és jó, de sajnos ez is bullshit! Én az összes jutalék (tehát az összes FLP-s kereset) per az összes aktív FLP-s értékesítőre gondolok. Ebből lehetne átlag nyereséget számítani (ha a fizetés szó nem tetszik, mert nem alkalmazotti munka). Mert ezekkel az adatokkal nem megyek semmire. Mi az, hogy legalsó szint, kik vannak benne és hányan, mekkora az aránya az egyes szinteknek, hány százalék van az egyes szinteken? Azok az emberek mennyit dolgoznak az adott pénzért? Mennyi embert kerestek meg? Mert ez így nem más, mint az az ígérethalmaz, amit az első előadáson megkap mindenki. Aztán vagy úgy lesz vagy nem. És pont ezek miatt szeretném leellenőrizni ezeket az adatokat az előbb általam kért adatokkal.
"És nem kell 55 EUR-t fizetned!!! Ez egy vállalkozás ember nem alkalmazotti munka!! Fogd már fel!!! Ha beindítasz egy bioboltot ott milliós nagyságredben kell kezdőkészletet rendelni nem 55EUR-ért SAJÁT CÉLRA!! De amúgy sem kell ez még mindig csak egy lehetőség!"
OK, akkor ha nem kell vásárolni semmit, mert az csak egy lehetőség, akkor felvennél magad alá úgy, hogy nem veszek se 55 Eurós kezdőcsomagot, se semmit, csak értékesítek az ismerőseim számára?
"Viszont egy MLM vállalkozást még mindig jóval könnyebb, mint egy hagyományost."
Lehet, hogy könnyebb, de nem a könnyebb utak szoktak üdvözítőek lenni, én a "hagyományos" vállalkozással próbálkoznék inkább -noha nehezebb-, ahol nem más meggazdagodásáért dolgozom, hanem saját magamért, és a saját szellemi termékemet adom el, aminek lesz piaci értéke. Nem más által kitalált csodaitalokat, amiben én nem hiszek. Ha nekem lesz vállalkozásom, akkor olyan dologgal fogok foglalkozni, amiben hiszek, hogy jó annak, aki megveszi és jó azoknak is, akik alattam dolgoznak, és az alkalmazottaimnak fix bért fogok fizetni. Ha úgy gondolom, hogy rosszul teljesített és nem éri meg a pénzét, akkor kirúgom, ha úgy gondolom, hogy jól dolgozott, akkor vagy fizetésemelést adok neki, vagy előléptetem. Ez a legtisztességesebb dolog, nem fogom hitegetni, hogy milliomos lesz belőle, ha sokat dolgozik, viszont lesz stabil fizetése. És ha valakinek szüksége lesz a termékemre, az bejön és vesz egyet. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem fogok megkeresni senkit, ez azt jelenti, hogy csak olyanokat, akikről úgy gondolom, hogy érdekelheti (mert az aloésok kb. mindenkit megkeresnek), és mindenkit max. egyszer, mert a több az már zaklatás és nem feltétlenül saját ismerősöket, mert egy vállalkozónak nem ismerősöket kell megkeresnie, hanem olyanokat, akiket érdekel a dolog. Pl. egy műszaki vállalkozó a legkevesebb esetben üzletel a jogász vagy orvos ismerőseivel. Ez is egy tipikus MLM manipuláció, hogy az ismerősöknek hajlamosabb hinni az ember.
"Elmondanám, hogyha saját vállalkozást indít az ember ott is meg kell keresni az ismerősöket."
Szerintem meg ott nem az ismerősöket kell megkeresni, hanem azokat, akiket érdekel a dolog. Nem tudom hol élsz, keresett-e már meg ismerős informatikai vállalkozástól, hogy hú milyen rendszereket programoznak és programoztass magadnak biztonságtechnikai rendszert. Vagy mondjuk hányszor telefonálja körbe az ismerőseit az építési vállalkozó, hogy "Figyu, szeretnél házat építtetni?"?
"TÉNYEK!!"
Én pont ugyanezeket várom tőled, de még nem sikerül kihúznom belőled. Összes realizált jutalék! (per) Összes jelenlegi értékesítő! Erre már nagyon kíváncsi lennék!
"És a szerző pedig egy olyan ember akit már rég kitiltottak a wikiről."
És ezt honnan veszed? Vagy csak bullshit?
"Pont fordítva. ODA lett másolva INNEN. Az egyik szerző vagyok. – Maxslval.jpgmaxval 2010. július 13., 18:08 (CEST)"
Na ilyen ember írta a wiki mlm-et.
"Átlagos jövedelmek FLP amik minden előadáson elhangzanak.
Legalsó szint: 50-150e Ft
Második szint: 170-250e Ft
Harmadik szint: 280-400e Ft
Negyedik szint: 450-700e Ft"
Ez nagyon szép és jó, de sajnos ez is bullshit! Én az összes jutalék (tehát az összes FLP-s kereset) per az összes aktív FLP-s értékesítőre gondolok. Ebből lehetne átlag nyereséget számítani (ha a fizetés szó nem tetszik, mert nem alkalmazotti munka). Mert ezekkel az adatokkal nem megyek semmire. Mi az, hogy legalsó szint, kik vannak benne és hányan, mekkora az aránya az egyes szinteknek, hány százalék van az egyes szinteken? Azok az emberek mennyit dolgoznak az adott pénzért? Mennyi embert kerestek meg? Mert ez így nem más, mint az az ígérethalmaz, amit az első előadáson megkap mindenki. Aztán vagy úgy lesz vagy nem. És pont ezek miatt szeretném leellenőrizni ezeket az adatokat az előbb általam kért adatokkal.
Alsó szint 22.5%-os visszatérítés. Ezen a szinten akár az első naptól is lehet kezdeni. Ehhez kell egy 2cc-s (cc: pont) dobozt vásárolni vagy leadni egy 2cc-s rendelést. A dobozban jóval több cucc van, mint 2cc.
Ha az első hónapban megkeresi valaki a 40 embert akkor nulláról is meg van. Nagyon ritka, hogy ne legyen meg, viszont nagyon gyakori, hogy nem keresik meg még a felét sem. Én is a nulláról kezdtem, de nem az üzlet miatt hanem, mert érdekeltek a termékek. Kb 1.5 hónapja csináltam amikor elértem ezt a szintet. Mellette heti 4-5 nap 12 óráztam.
Az aktív hálózatépítők számát lehetetlen pontosan megmondani. Mivel előbb definiálni kellene, hogy ki számít aktívnak. De még ha azt vesszük, hogy az számít aktívnak aki heti 10 embert megkeres még akkor is elég nehéz lenne megmondani, hogy ki számít aktívnak.
Még a vezetők sem tudják ezt megmondani. Mindezt hálózattól függetlenül.
Egy tény akik hajlandóak megkeresni 200-250 embert fél év alatt azok eljutnak egy igazgatói (4.) szintre havi átlag 500eFtos jövedelemmel. Ez hálózattól függetlenül bárhol igaz.
"És nem kell 55 EUR-t fizetned!!! Ez egy vállalkozás ember nem alkalmazotti munka!! Fogd már fel!!! Ha beindítasz egy bioboltot ott milliós nagyságredben kell kezdőkészletet rendelni nem 55EUR-ért SAJÁT CÉLRA!! De amúgy sem kell ez még mindig csak egy lehetőség!"
OK, akkor ha nem kell vásárolni semmit, mert az csak egy lehetőség, akkor felvennél magad alá úgy, hogy nem veszek se 55 Eurós kezdőcsomagot, se semmit, csak értékesítek az ismerőseim számára?
Felőlem.
"Viszont egy MLM vállalkozást még mindig jóval könnyebb, mint egy hagyományost."
Lehet, hogy könnyebb, de nem a könnyebb utak szoktak üdvözítőek lenni, én a "hagyományos" vállalkozással próbálkoznék inkább -noha nehezebb-, ahol nem más meggazdagodásáért dolgozom, hanem saját magamért, és a saját szellemi termékemet adom el, aminek lesz piaci értéke. Nem más által kitalált csodaitalokat, amiben én nem hiszek.
Ezek még mindig nem csodaitalok nem hit kérdése, de ezt még mindig nem fogtad fel. Persze aki a tényeknek nem néz utána. Az állatoknak hogyan magyarázod meg, hogy miben higyjenek? Mert az állatorvosok tudnak mesélni, hogy állatokon milyen hatása volt a termékeknek. És nekik aligha lehet bebeszélni, hogy higgyenek benne.
Nézegesd a pubmed oldalát van egy rakat embereken végzett kísérlet.
A marketinghez meg az MLM-ről még mindig nem sok fogalmad van.
Ha nekem lesz vállalkozásom, akkor olyan dologgal fogok foglalkozni, amiben hiszek, hogy jó annak, aki megveszi és jó azoknak is, akik alattam dolgoznak, és az alkalmazottaimnak fix bért fogok fizetni. Ha úgy gondolom, hogy rosszul teljesített és nem éri meg a pénzét, akkor kirúgom, ha úgy gondolom, hogy jól dolgozott, akkor vagy fizetésemelést adok neki, vagy előléptetem. Ez a legtisztességesebb dolog, nem fogom hitegetni, hogy milliomos lesz belőle, ha sokat dolgozik, viszont lesz stabil fizetése
Igen addig lesz stabil amíg működik a vállalkozásod. Milyent gáz lesz már rúgod is ki. Lásd Nokia, SONY, IBM, FÉG. Nem kis zugcégekről van szó. Van ismerősöm aki a Nokiánál dolgozott és mindig azt mondta, hogy biztos a munkahelye. Most az én csapatomban dolgozik, mert ennyire volt biztos a munkahelye. És már többet keres, mint ott kevesebb munkával.
És ha valakinek szüksége lesz a termékemre, az bejön és vesz egyet. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem fogok megkeresni senkit, ez azt jelenti, hogy csak olyanokat, akikről úgy gondolom, hogy érdekelheti (mert az aloésok kb. mindenkit megkeresnek), és mindenkit max. egyszer, mert a több az már zaklatás és nem feltétlenül saját ismerősöket, mert egy vállalkozónak nem ismerősöket kell megkeresnie, hanem olyanokat, akiket érdekel a dolog. Pl. egy műszaki vállalkozó a legkevesebb esetben üzletel a jogász vagy orvos ismerőseivel. Ez is egy tipikus MLM manipuláció, hogy az ismerősöknek hajlamosabb hinni az ember.
A marketing még mindig nem az erősséged. Látszik, hogy még életedben nem voltál vállalkozó, de még fogalmad sincs róla, hogy hogyan működik egy vállalkozás. Ha ezt elmeséled egy hagyományos vállalkozónak akkor nem kicsit kinevet, mert nagyon naív vagy.
"Elmondanám, hogyha saját vállalkozást indít az ember ott is meg kell keresni az ismerősöket."
Szerintem meg ott nem az ismerősöket kell megkeresni, hanem azokat, akiket érdekel a dolog. Nem tudom hol élsz, keresett-e már meg ismerős informatikai vállalkozástól, hogy hú milyen rendszereket programoznak és programoztass magadnak biztonságtechnikai rendszert. Vagy mondjuk hányszor telefonálja körbe az ismerőseit az építési vállalkozó, hogy "Figyu, szeretnél házat építtetni?"?
Ott rontottad el, hogy SZERINTED. Volt egy teázó egy nagyon kedves hölgy volt a tulaja ő minden ismerősének szólt, hogy megnyitott. Nagyon finom teák voltak, nagyon szerettünk oda járni, de végül befuccsolt. Ő is abban bízott, hogy majd bemennek az emberek., :)
"TÉNYEK!!"
Én pont ugyanezeket várom tőled, de még nem sikerül kihúznom belőled. Összes realizált jutalék! (per) Összes jelenlegi értékesítő! Erre már nagyon kíváncsi lennék!
Erre már válaszoltam korábban. Fogalmam sincs, hogy mennyi volt tavaly az össz jutalék Mo-on vagy a világon, de ez engem nem is érdekel. Engem csak a saját és az üzlettársaim sikere érdekel, mivel a saját sikerem semmi lenne az övék nélkül. Viszont bárki tud többet keresni, mint én ha megdolgozik érte.
"Na ilyen ember írta a wiki mlm-et."
Ok, hát akkor ki lett tiltva a wikiről... Ettől függetlenül a lapon lévő tényekkel egyetértek.
"Egy tény akik hajlandóak megkeresni 200-250 embert fél év alatt azok eljutnak egy igazgatói (4.) szintre havi átlag 500eFtos jövedelemmel. Ez hálózattól függetlenül bárhol igaz."
Na ez is bullshit, mert honnan lehet tudni, hogy ki az, aki tényleg megkeresett 200-250 embert fél év alatt? És hogyan tudod bizonyítani, hogy akik nem jutottak el erre a szintre, azok nem kerestek meg ennyi embert? Ha már rajtam így számon kéred az állítások bizonyításait, akkor engem is érdekelne, hogy te végeztél-e kutatásokat arról, hogy ki hány embert keresett meg, és hogy csak azok nem érték el a havi 500e Ft-os szintet, akik nem kerestek meg ennyi embert. Úgy látom, hogy ezek is csak bullshitek.
korábbi válaszom: "OK, akkor ha nem kell vásárolni semmit, mert az csak egy lehetőség, akkor felvennél magad alá úgy, hogy nem veszek se 55 Eurós kezdőcsomagot, se semmit, csak értékesítek az ismerőseim számára?"
te válaszod: "Felőlem."
Akkor ha vásárlás (tehát befektetés) nélkül be tudok lépni, majd pedig beszervezek egyetlen embert, aki alattam dolgozik (tegyük fel keményen), és megkeres 200-250 embert fél év alatt, akkor ugyebár az ő eladásai és beszervezései után én is kapok jutalékot. Pedig nem is dolgoztam semmit. Ezt mennyire tartod igazságosnak?
"Ezek még mindig nem csodaitalok nem hit kérdése, de ezt még mindig nem fogtad fel."
Oké, de egyrészt a csont gyorsabb gyógyulása akkor is nagyon durva állítás. A te szavaiddal élve bullshit, ami nincs bizonyítva. Illetve akkor az orvosok miért nem aloe verás italokat írnak fel/javasolnak a pacienseknek?
"Lásd Nokia, SONY, IBM, FÉG. Nem kis zugcégekről van szó. Van ismerősöm aki a Nokiánál dolgozott és mindig azt mondta, hogy biztos a munkahelye. Most az én csapatomban dolgozik, mert ennyire volt biztos a munkahelye. És már többet keres, mint ott kevesebb munkával."
Lehet szidni a Nokiát, Sonyt, stb., de ők valóban értéket állítanak elő, csak a válság miatt rosszul megy nekik. Amúgy meg nincs szükségük direkt értékesítőkre, mert az emberek bemennek a boltba és megveszik a Nokia vagy Sony terméket, mert kell nekik. És pont ezért a cég hülye lenne értékesítőknek fizetni 5%-10%-os jutalékot, hogy telefonálják körbe ismerőseiket, hogy kell-e nekik Nokia vagy Sony termék. Mert akinek kell, az bemegy a boltba.
"A marketing még mindig nem az erősséged.", "Ha ezt elmeséled egy hagyományos vállalkozónak akkor nem kicsit kinevet, mert nagyon naív vagy", "fogalmad sincs róla, hogy hogyan működik egy vállalkozás"
Erre is kérnék magyarázatokat, nem pedig levegőbe beszélést, "bullshiteket"
"Ott rontottad el, hogy SZERINTED. Volt egy teázó egy nagyon kedves hölgy volt a tulaja ő minden ismerősének szólt, hogy megnyitott. Nagyon finom teák voltak, nagyon szerettünk oda járni, de végül befuccsolt. Ő is abban bízott, hogy majd bemennek az emberek., :)"
Egyrészt gondolom nem hívogatta végig az óvodai csoporttársaitól kezdve a sógorának a másod-unokatestvéreinek az összes ismerősét, hanem csak a közelebbi ismerőseit. Másrészt engem nem zavarna, ha egy ismerősöm ajánlaná a teázóját. Ha nem is érdekelne, akkor sem tartanám zaklatásnak, hanem sok sikert kívánnék hozzá. Azt viszont nem szeretem, amikor MLM-ekbe akarnak beugrasztani régi ismerősök. Amúgy a teázók esetében is a legnagyobb forgalmat az adja, akik csak úgy bemennek (persze eleinte lehet hívogatni ismerősöket, de ez csak a beindítási szakaszban lehet jó ötlet). Valószínűleg a legtöbb ember nem azért fog teázóba járni, mert a kolléganőjének a nővérének a teázója, hanem mert szereti a hely stílusát, szereti a teát. És itt már teljesen mindegy, hogy ismeri-e a tulajt vagy sem. Szóval valószínűleg azzal a teázóval egyéb problémák lehettek, amiért az emberek nem kezdtek el oda járni.
"Erre már válaszoltam korábban. Fogalmam sincs, hogy mennyi volt tavaly az össz jutalék Mo-on vagy a világon, de ez engem nem is érdekel."
Ezek nélkül viszont sajnos csak bullshit ez az egész pro-MLM kardoskodás...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!