Mit csináljak a pattanásaimmal?
Nyomkottasd ki kozmetikussal, aztán rendszeresen kezeld arctisztító tonikkal, bőrradírral.
A pattanások azért jönnek ki, mert a szőr kimeneti nyílása eldugul a belerakódott zsiradéktól, kosztól, emiatt a faggyúmirigyek begyulladnak, gennyet termelnek.
Az butaság, hogy kinyomni nem szabad, a kinyomott pattanás hamarabb gyógyul, mint amit csak úgy hagysz. Ezt jobb szakemberre bízni, mert csúnya következménye lehet.
Nekem kozmetikus nem segített, még több lett stb, bőrgyógyász krémet írt rá, ideig óráig segített, de nem szüntette meg a problémámat, viszont nagyanyám gyógynövényes könyvébe olvastam valamit és alkalmaztam és olyan lett a bőröm mint amilyen gyerek koromba volt:) rákerestem most neked neten. Érdemes kipróbálni.A csalánteát kúraszerűen kell inni, én úgy ittam, hogy három hét teázás, egy hét szünet.Diólevelet nem próbáltam mert az ecetes tormás lé bevált:)
AKNE (PATTANÁS)
A bőrnek ez a megbetegedése pattanásokban nyilvánul meg. Az akne túlnyomórészt az arcon lép fel, de a háton is előfordul. A pubertás idején több fiút érint, mint lányt. A nemi érés befejeződésekor többnyire magától eltűnik. Az akne megszüntetéséhez mindenekelőtt a táplálkozást kell megváltoztatni. A zsíros ételek, az erős fűszerek és az édességek tilosak. Ajánlatos a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér, a sovány túró, a gyümölcsök, a saláták és a zöldségek fogyasztása. Az alább megnevezett teákkal együtt ez az eljárás a vértisztítás bevált eszköze, amely a pattanások eltűnéséhez vezet.
CSALÁN A csalán Isten kertjének legjobb vértisztító és egyben vérképző gyógynövénye. A kímélő táplálkozás mellett naponta igyunk meg egy liter csalánteát. Egy csésze teára egy púpozott teáskanál növényt számítsunk, forrázzuk le és hagyjuk állni egy fél percig, míg a tea világoszöld színt nem ölt.
TORMÁS-ECETES PAKOLÁS Frissen reszelt tormát töltsünk egy palackba és öntsünk rá annyi bor- vagy gyümölcsecetet, hogy a tormát ellepje. A keverék tíz napig áll meleg helyen. Ezután az eszenciát reggel és este felkenjük a nedves arcra, tíz percig rajta hagyjuk, hogy kifejthesse hatását, aztán tiszta vízzel, előbb forróval, aztán hideggel, leöblítjük.
DIÓ Egy púpozott teáskanál apróra vágott diófalevelet áztassunk be 1/4 liter hideg vízbe tizenkét órára. Ezután a levet melegítsük fel, szűrjük le és öntsük az arcmosó vízhez. A dióleves lemosás alkalmas módszer az aknék eltüntetéséhez.
Szia !
Van egy oldal itt szétnézhetnél.
Előszöris: hány éves vagy?
Ha tizenéves vagy, akkor ez teljesen normális jelenség. Hormonális változások vannak, erre reagál a szervezeted. Pár éven belül magától el kell múlnia. Ha idősebb vagy, akkor fordulj szakemberhez. Rengeteg dolog befolyásolhatja: életmódod, táplálkozásod, genetikád, pszichés helyzeted stb.
A kinyomkodás segíthet is meg árthat is, de elsősorban az okot kell kezelni, nem a tünetet.
A bőrápolás a hormonális változásokat meg az egyéb kiváltó okokat nem befolyásolja. Elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a sérült arcbőröd ne fertőződjön el. Az arcszesz önmagában nem elég. Teljes bőrápolásra van szükséged (arctisztító + tonik + arctej). Ha lány vagy, akkor zsíros bőrre ajánlott készítményt használj. A férfi bőrápolók eleve mind zsíros bőrre vannak kitalálva.
netbio.hu/spd/NetBio_784447/DSM_Holttengeri_iszap_pakolasnak_500gr
Ez lemeradt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!