Ha tudom magamról, hogy agyilag nincs rendben velem valami, mit tehetnék? Bőven lent.
Sokszor hülyeségeket gondolok, nem az érdekel, mint az átlagot. Idegbajos is vagyok és ma is magamban szidom az átlagembereket, akikkel körül vagyok véve, nap, mint nap. Egyik gondolatom, ami mostanában volt: (nem tudok minden nap wc-re menni és ezért) tegnap nem sz@rtam, ma se, holnap se fogok tudni, aztán majd a számon jön ki. :) Viccesen hangzik, de nem normális dolog. Nem tudok, nem is szeretek normális, megszokott szavakat használni, pl. evés-zabálás, wc-re megyek-csövelek. Nem tudom kifejezni a dolgokat úgy, ahogyan mások megértenék. Sok mindent utálok. Amit más kedvéért régen el kellett viselnem, már lázadok ellene. Régen húgommal aludtam egy szobában és ő nézett tévét, én meg még mindig egyenesen gyűlölöm az esti tévézést. Sokszor kimentem a hidegebb előszobába és a földön aludtam. Ezt az egy dolgot, hogy alvás előtt tévézek vagy azon kell elaludni, most sem viselem el.
Volt olyan, hogy a lakásban magamban suttogtam, hogy tojásos nokedli (azt főztem éppen ebédre) és böfögtem egy nagyot. Az albérletem tulaja éppen akkor ment el az ajtó előtt és megállt, szerintem hallgatta, hogy mi volt ez a hang.
Gyerekkoromban kedvencem volt a páros szám. Ha egyszer beütöttem a kezem, beütöttem utána direkt, hogy páros legyen. Meg volt, hogy a téglalap mintás műpadlón hogyan kellett állnia a papucsomnak. Ha valaki arrébb rúgta, már idegbajos lettem.
Pár hónapja idegbajból széttéptem a fülhallgatóm, mert sz@arakodott. Beértem a lakásba és próbáltam nyugodt lenni. Túl nyugodt lettem, egyszer csak pillanatok alatt begolyóztam és szétdaraboltam a fülhallgatót. Rájöttem, ha dilis vagyok és túl nyugodt leszek egy kis ideig, pár percig, kitör belőlem a dili és valamit szétb@szok. Egyszer hajnalban a cigitöltőt törtem ketté és földhöz vágtam. Azon aggódok, hogy a macskámat ne bántsam, mert elég élénk és karmol. Ha valaki/valami fájdalmat okoz, ölni tudnék. Azon is aggódok, nehogy egyszer csak, azért mert valakivel bajom van, odamenjek hozzá és megrugdaljam, amikor éppen nem szólt semmit. Szép lenne, ha munkahelyen ilyet tennék...
Albérletben lakom egyedül, házimunkát meg mindent megcsinálok rendesen, ezzel nincs gond. Sokszor szidom valaminek a q@rva anyját, ha nem úgy áll meg, ahogy akarom vagy leesik valami. Egyszer feldőlt egy polc, mert nem volt jó a lába és rajta voltak a cd-im és a tetején a frissen locsolt virágok. Ahogy feldőlt, a cd-ket rugdostam és a kaktuszomat sík lapossá tapostam. Az zavart a legjobban, hogy a porszívó amúgy se volt jó, aztán minden tele lett virágfölddel. Evés közben egyedül szoktam böfögni meg fingani is, ha kell.
Alsós koromban direkt lepisáltam a wc-t, hogy rá tudjam fogni másra.
Mondta elvileg egy logopédus kiskoromban, hogy lehet, hogy el leszek maradva a többiektől, mert volt sok betegségem. De ennyire, hogy agyilag más vagyok?
24/L
válasza: válasza: válasza:"Sokszor hülyeségeket gondolok, nem az érdekel, mint az átlagot."
Az "átlagemberek" rengeteg nagyon furcsa dolgot gondolnak, csak nem csinálnak belőle ügyet. Egyszerűen nem beszélnek róla. Azoknak a "jelentéktelen" emberkéknek, akiket magad körül látsz az utcán vagy a buszon, villamoson, egytől egyig tele van időnként a feje a legkülönfélébb fantasztikus, abszurd, gyönyörű, perverz, gonosz, utópista stb. fantáziákkal. Mindenkinek van ilyen titkos belső élete, de csak a művészeknél annyira jól strukturált, hogy ők ezt alkalmas formában is közölni tudják. Az átlagember a fantáziáit nem éli ki, esetleg részben a pszichiáternél, vagy az ágyban.
"Sok mindent utálok. Amit más kedvéért régen el kellett viselnem, már lázadok ellene."
Ahogy öregszik az ember, egyre kevésbé tud alkalmazkodni, főleg apróságokban. Ez normális.
"Gyerekkoromban kedvencem volt a páros szám. Ha egyszer beütöttem a kezem, beütöttem utána direkt, hogy páros legyen. Meg volt, hogy a téglalap mintás műpadlón hogyan kellett állnia a papucsomnak."
Gyakorlatilag mindenki csinálja/csinálta ezt, meg ehhez hasonló dolgokat, főleg gyerekkorában ("Hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én" - Radnóti).
"Azon is aggódok, nehogy egyszer csak, azért mert valakivel bajom van, odamenjek hozzá és megrugdaljam"
Általában aki ezen aggódik, azzal ez nem szokott megtörténni. Bár ha tárgyakat teszel tönkre dührohamok során, akkor lehet, hogy van efféle kockázat.
"De ennyire, hogy agyilag más vagyok?"
Ne éld bele túlságosan, hogy más vagy. Amiket felsoroltál, azok elég átlagos dolgok, csak az átlagember nem drámázik annyit rajtuk. Meg kellene tanulni visszafogni az indulataidat. Pszichológushoz is járhatsz ezügyben, ha akarsz. Bár valószínűleg sokat segítene már az is, ha egyrészt rendszeresen sportolnál (főleg úszás, futás, lehetőleg naponta), másrészt tudatosan igyekeznél elkerülni a hisztit. Ha dühödben összetöröd a tárgyakat, attól kicsit sem leszel "egyedi", "nem átlagos" vagy "más", ez egyszerűen gyerekesség, primitívség. Nem színes egyéniség, hanem idegesítő vagy tőle. Ha valamiért feldühödsz, akkor néhány másodpercre állj le és ne csinálj semmit. Ezalatt annyira lecsökkenhet a dühöd, hogy már nem fogsz kárt tenni semmiben.
Átlagemberekre a munkatársaimra gondoltam. Gyárban dolgozom (sajnos) és ott nincs változatos,érdekes téma, csak az időjárás, amit mindig kijelentenek, ha kimegyünk szünetre, hogy ilyen meg olyan idő van, mikor én is tapasztalom. A való világ, házimunkán kívül semmi más elfoglaltságot nem tudnak mondani, amit csinálnak. Örülök, hogy van egy, aki próbál tenni valamit, hogy jobb legyen neki (anyagilag is), de neki van hozzá miből (vállalkozásba kezdenek, vagyis még nagyobba).
Ma szabadságon vagyok, nem hogy kialudnám magam és később mennék edzeni, erre meg korán felkeltem, ahogyan szoktam, hogy tudjam utána végezni a dolgaim.
Gyári munkától, munkatársaktól is idegileg ki vagyok. Régebben szebben öltözködtem sminkeltem magam, most meg átlagosan öltözködök munkahelyre menet. Nekem ez nem tetszik, csak oda nincs értelme szépen kinézni. Amúgy is leszóltak régen, ha feketében öltöztem vagy extrémebben. Pedig nekem az esne jól.
Mindig mindenen elgondolkodok, apró dolgokon. Hétfőn azon, hogy milyen gusztustalan a magyar nép, mert szinte mindenki el van hízva és a buszsofőrök nagy része (éppen a buszt vártam akkor).
Alvás előtt gyerekkorom óta szoktam történetezni. Mint egy film, csak én találtam ki a szereplőket és a történetet. Tényleg valami nem norma nálam, csak nem mutatom mindig.
válasza:Hat figyelj: en is gyari munkas vagyok, es igenis kioltozok, sminkelek, jol nezek ki ott is, es az engem mindjart jobb kedvre derit, hogy a sok klimaxos kollegina pukkad meg, mert az idosebb pasik is, nemcsak a korombeliek inkabb velem beszelgetnek, mint veluk. En is masnak erzem magam, mint a tobbi, Pink Floydot hallgatok, mas dolgok hoznak lazba, mint az atlagembert, furcsan oltozkodok, ha olyanom van, akkor szoknyat veszek fel nadragra... Minden ember mas, az ember merje felvallalni onmagat, nem kell a csordahoz csatlakozni. Ettol meg nem kell agybetegnek nevezd magad, mert vegulis mit jelent elmebetegnek lenni? Erre vonatkozolag van egy reszlet Coelho egyik konyveben, a Veronika meg akar halni cimuben. Nem vagy elmebeteg, csak nem vagy konformista!
23/lany
válasza:06:18
"Gyárban dolgozom (sajnos) és ott nincs változatos,érdekes téma, csak az időjárás, amit mindig kijelentenek, ha kimegyünk szünetre, hogy ilyen meg olyan idő van, mikor én is tapasztalom. A való világ, házimunkán kívül semmi más elfoglaltságot nem tudnak mondani, amit csinálnak."
Meglepődnél, ha egyszer bejutnál egy diplomát vagy akár doktorátust igénylő munkahelyre, hogy ott mikről folyik a duma :)))
"Mindig mindenen elgondolkodok, apró dolgokon. Hétfőn azon, hogy milyen gusztustalan a magyar nép"
Gusztustalan vagy te, kislány.
válasza:ma 12:44
Ha élőben is kb. ez a stílusod, akkor javaslom, hogy menj pszichomókushoz. Ártani nem fog.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!