Felnőttként diagnosztizált autisták! tőletek kérdeznék?

Ennek már a felhasználóneved választásakor ki kellett volna derülnie

Kutatók között nagyon gyakori valamilyen neurodevelopmentális zavar jelenléte, sokan vannak au spektrumon (is). A felnőttkori au diagnózis jelentősen alulreprezentált- hiszen attól, hogy ,,kiderült" érdemben semmi nem fog változni (mind az érzelmi, mind az idegrendszeri érési folyamataid lezajlanak a kora húszas éveidre max, így a neuronális konnektivitás tekintetében a jövő évtizedekben a soft/hard skilleken tudsz valóban finomítani- a tanulással összefüggő készségek szintjén- mielőtt nagyon lassan, de hanyatlani kezdesz (ahogyan mindenki más is)- tehát aktív beavatkozásokra, tréningekre, szereptanulásokra nincs már lehetőség max egy kis korrekcióval számolhatsz). A szociálisan viszonylag jól funkcionáló felnőtt autista egyébként nem fog az aura specifikus pszichofarmakont szedni, az meg, hogy az egyén-környezet interakcióiból milyen hatások érték és azokra az egyéni szoc.skillek ill. emocionális szenzitivitás alapján hogyan reagál(t) az nagyon diverz, alias egyén specifikus- tehát itt sem lehet hasonló diagnózisok mellett valamiféle standard tünettant megfogalmazni. Au mellett éppúgy számos mentális zavart be lehet gyűjteni, ahogyan au nélkül is.. Ráadásul a fiatalabb, képzettebb generációk esetében sokszor mintaszerűen találkozunk autoimmun/neurodevelopmentális zavarokkal illetve hiperszenzitivitással- melyek kevésbé súlyos viszont egymással átfogó tünetegyüttesekkel perzisztálnak, amelyhez a modern információs társadalmi közeg által ,,biztosított" egzisztenciális szorongás, depresszió, alvási rendellenességek és egyéb kevert affektív zavarok szinte természetszerűleg csatlakoznak. Szóval nem egyszerű a képlet, nincsenek jól bevált receptek, kezelési tervek, csak eseti iránymutatás(ok). Nekem pl. enyhe au+ADHD-m van, az előbbi miatt a mélyebb szociális kapcsolatokban "furcsa" vagyok, és bár nehéz tartós érzelmi intimitást vállalnom viszonylag könnyen barátkozom, a felületes ismerettségek esetén pedig kivételesen extravertáltnak tűnök, pedig inkább intro vagyok. Az ADHD már inkább megnehezíti az életemet (az öcsém ADD-s, neki egy fokkal könnyebb kikerülni a zsákutca szituációkat)- emiatt sajnos mindent hamar elunok, ezzel pedig nagyon nehéz gyökereket verni akár kapcsolatról, akár szakmáról, akár lakhelyről, akár melóról, akár hobbiról is legyen szó. Ha neked több diagnosztizált mentális zavarod is van, biztos gyakran keresel fel pszichológust. Az a legoptimálisabb, hogy a saját magtüneteid alapján a pszichológusod/kezelőorvosod segítségével indulsz el a késői fejlesztés/korrekció egyéni útján. Ha az au.s tüneteid elsősorban kommunikációs, kapcsolati (szociális) nehézségeket okoznak ill. vannak pl. komorbid enyhe motoros zavaraid is (pl.tic), akkor gyógypedagógust érdemes elsősorban keresni, ill. pszichológust/pszichiátert az érzelmi érintettség feldolgozására (előbbi abban fog segíteni, hogy elfogadd az állapotodat és próbáld pozitívan menedzselni az életedet, úgy, hogy közben ne ragadj be olyan egyéb negatív érzelmi állapotokba, amelyek miatt súlyosabb/krónikusabb pszichés zavarok alakulhatnának ki- tehát pl. az érzelemszabályozási deficiteddel (ha jelentős) a szakember sem tud majd mit kezdeni,-míg utóbbi akkor hasznos ha már vannak egyéb, kialakult mentális zavaraid amelyek az autól független is fenn állnak és emiatt rendszeresen pszichofarmakonokat szedsz)- a pszichés gondozásnál érdemes terapeuta szakvizsgával rendelkező szakembereket választani és lehetőség szerint csoportba (is) jelentkezni, márcsak a befogadó közeg és az empatikus szupporció (=,,sorsközösség élmény") miatt. Bár Mo egészségügyi ellátórendszere egy katasztrófa, próbálj a googleben specifikusan rákeresni intézményekre, segítőkre, csoportokra- és ha a már meglévő pszichológusoddal/pszichiátereddel nem is szeretnéd folytatni tovább a munkát, útmutatásért az önálló kutatómunkán túl bátran fordulhatsz hozzájuk, hátha ,,oda tudnak szólni" valami régi szak/évfolyamtársnak aki vagy releváns a témában vagy épp ismer valakit... Sok sikert!

Semmilyen terápiát és támogatást nem kapok. Csak a gyerekekkel van foglalkozva, a felnőtt senkit nem érdekel.

Nálam volt óvodáskori gyanú (már annál előbbi is), csak senki nem is hallott még akkor az autizmusról a családban (2000-es évek eleje), úgyhogy csak annyi volt, hogy "valami bajom van". Az orvosok meg nem vették komolyan, így már csak felnőttként (24 évesen) lettem diagnosztizálva, de addig én is sok pszichiátriai betegséget összegyűjtöttem (depresszió, generalizált szorongás, szociális szorongás, borderline személyiségzavar, de ez utóbbi valójában nincs, helyette a c-ptsd merült fel mostanában, és volt nagyon sokáig valamiféle evészavarom is, de arról sem volt diagom). Jelenleg járok magánpszichológushoz, nem rossz, de azért jónak sem mondanám. Nem igazán veszi figyelembe az autizmusomat. Egyszerűen csak nincs más, akihez járhatnék. Integratív terapeuta egyébként, sokféle eleme van a terápiánknak, de főleg séma és autogén tréning.