Aki segédeszközt használ, hogy jobb legyen az életkörülménye az valóban testi fogyatékos?

Az 1998. évi XXVI. tv. szerint: „fogyatékos személy: az a személy, aki tartósan vagy véglegesen olyan érzékszervi, kommunikációs, fizikai, értelmi, pszichoszociális károsodással – illetve ezek bármilyen halmozódásával – él, amely a környezeti, társadalmi és egyéb jelentős akadályokkal kölcsönhatásban a hatékony és másokkal egyenlő társadalmi részvételt korlátozza vagy gátolja”

Van egy ENSZ egyezmény (2006. december 13-án New Yorkban elfogadott „a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény”. Ezt az egyezményt a Magyar Országgyűlés 2007. június 25-én fogadta el.):

"Fogyatékossággal élő személy minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását."

Ugyanezen ENSZ egyezmény egy másik helyén pontosabban kifejti:

"Egyetemes tervezésen a termékek, a környezet, a programok és szolgáltatások oly módon történő tervezését értjük, hogy azok minden ember számára a lehető legnagyobb mértékben hozzáférhetőek legyenek: adaptálás vagy speciális tervezés szükségessége nélkül. Az egyetemes tervezés nem zárhatja ki a fogyatékossággal élő személyek csoportjai számára szükséges támogató-segítő eszközök és technológiák indokolt esetben történő használatát.”

Látás, hallás: érzékszervi fogyatékosságok.

Mozgás: testi

5: 23:11

Én nem a jogszabály beidézésére reagáltam, hanem kizárólag "az érintettekkel való személyes kommunikáció" helyzetével kapcsolatban egykor tanultakat írtam le, egyetértőleg. Személyes helyzetben viszont, jellemzően nem tűnik indokoltnak a "gyűjtőben kezelés". Mindemellett talán az sem véletlen, amit te is elismersz, hogy valamiért "egy csomó helyen ezt tanítják", ...tanították.