Oltás után egy évvel kialakulhat még valami betegség ?
Sziasztok.
25 éves nő vagyok.
Tavaly május közepén kaptam meg az első Szputnyik oltást majd júniusban a másodikat.
A harmadik oltást már nem kértem.
Nagyon félek,aggódom hogy valami bajom lehet még.
Annyiszor hallom hogy az oltás miatt haltak meg,vagy az oltás miatt lettek rákos betegek...stb...
Itt van a másfél éves kisfiam és félek mi lesz vele hogyha komoly betegség alakul ki nálam
Tudom már így utólag hogy nem kellett volna az a két oltás sem...csak későn olvasgattam utána,a dolgoknak.
Köszönöm szépen előre is a segítséget.










Ahogy 2020-ban is nőtt a '19-eshez képest, gyakorlatilag ugyanolyan mértékben. Ergo semmilyen szignifikáns különbség nem figyelhető meg, pláne nem olyan extra mértékű kiugrás, ami abból következne, milyen irdatlan mennyiségű oltást adtak be.
Szóval amit sikerült bizonyítani, hogy még egyszerű számadatok értelmezése is kifog rajtad. Így viszont nem csoda, ha ennyire könnyű téged megvezetni alaptalan konteókkal is. Annyit látsz hogy egyik szám nagyobb a másiknál, és már be is nyeltél mindent amit mögémagyaráz valami konteós, anélkül hogy egyáltalán megpróbálnád értelmezni a számokat, amiket látsz.
Csak gratulálni tudok, ennél azért többet néztem ki belőled :/










És ugye szerinted véletlen sem a covid fertőzéstől nőtt meg a szívinfarktusok száma, hanem az oltástól:D
Ha a hülyeség fájna...















Ha nem tűnt volna fel, nem egy emberrel vitatkozol.
Egyébként ha kicsit is érdekelne a dolog, akkor utánaolvasnál, ugyanis nem egy tanulmány készült pl. ebben a témakörben.
Csak gondolom se angolul nem tudsz, se pedig orvosi szaknyelvet értelmezni. :)
Tessék: [link]
Mint láthatod, vizsgálták a stroke és a vakcinák kapcsolatát. És igen, előfordulhat ritka szövődménykánt. Ellenben covid infekció kapcsán sokkal gyakoribb.
És valószínűleg még elég sok betegség és esmeény kapcsán vizsgálták, csak olvasni kéne.





Tiszta röhej, hogy ti azt harsogjátok, hogy szerintünk mindennek az oka a covid és persze mi vagyunk a hülyék.
Ellenben ha szerintetek most mindennek az oka az oltás, lassan annak is, ha az embert 2 év múlva elb.a egy autó, az ugye teljesen más:DDDD





#47!Nem,nem. Én meg magyarul se tudok. Sőt, olvasni se😉 Tökéletesen igazad van, menjél oltatni nyugodtan, én nem foglak visszatartani a kapunál, a saját életemet meg majd én intézem, ha megengeded.
#48! Ez pont fordítva van. MINDEN a covidtól van. Dehát én nem is voltam covidos! De voltál, csak nem tudsz róla. Ezt most pár évig jól rá lehet húzni mindenre, azért se kell az oltásokat vizsgálni, mert mindenre megvan a magyarázat. post covid és kész. Szerencse, hogy olyan hasznos az oltás, hogy ugyanúgy covidos lehetsz, lehet post covidod, kórházba kerülhetsz, és bele is halhatsz. 😉 De oltottan egész más meghalni. Szinte sajnálom, hogy sose fogom megtudni.





Milyen érdekes. Be vagyok oltva, ahogy az összes kollégám be van oltva (kapásból egy kórháznyi ember, több száz fő), az egész családom be van oltva, a baráti társaságom 90%-a be van oltva. És meg fogsz lepődni: senkinek nincs semmi baja.
Aki pedig oltás után kapta el, ahogy én is, az konkrétan csak onnan tudta, hogy elkapta, hogy pozitív lett a teszt.
Ellenben azokkal, akik beszopták az első körben (egy rakat anesztes pl, mikor még nem volt oltás), mindegyik panaszkodik. Az egyiknek a terhelhetősége csökkent, a másik 2 éve nem érez normálisan szagokat...
Ja, és a legnagyobb antivaxer ismerős meg 2 hétig fuldoklott a kórházban és fogyott vagy 20 kilót. Pedig tök egészséges volt előtte.
De megyek is a sarokba, és elkezdek rettegni, hogy bár eddig az égvilágon semmi bajom nem lett az oltástól, holnapra valószínáleg le fog száradni a fél karom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!