Oltás után egy évvel kialakulhat még valami betegség ?
Sziasztok.
25 éves nő vagyok.
Tavaly május közepén kaptam meg az első Szputnyik oltást majd júniusban a másodikat.
A harmadik oltást már nem kértem.
Nagyon félek,aggódom hogy valami bajom lehet még.
Annyiszor hallom hogy az oltás miatt haltak meg,vagy az oltás miatt lettek rákos betegek...stb...
Itt van a másfél éves kisfiam és félek mi lesz vele hogyha komoly betegség alakul ki nálam
Tudom már így utólag hogy nem kellett volna az a két oltás sem...csak későn olvasgattam utána,a dolgoknak.
Köszönöm szépen előre is a segítséget.





Nincs értelme ennek a pro kontra vitának. Aki oltatott, persze, hogy hallani se akarja , hogy rossz döntést hozott, inkabb bunkós bottal üti agyon, aki mer szólni valamit az oltásról.
Az ember tragédiaként éli meg a döntéseiben való kétséget. Es ez valóban az.










"Ha valamit nem vizsgálnak, akkor honnan tudhatnák már, hogy van-e összefüggés?"
Pont azért, amiért a cinege hangja és a bojlerkapcsoló közti összefüggést sem vizsgálja senki. Ha az égvilágon semmi nem utal összefüggésre, pláne ha az ismereteink konkrétan ellent is mondanak neki (természetesen valós egészségügyi és tudományos tények alapján, nem konteós ostobaságok szerint, akik mindenhova összefüggést akarnak látni), akkor senki nem fogja feleslegesen vizsgálni.










#23! A cinegés példád tökéletesen illusztrálja, mennyire vagy otthon kutatás módszertanban. Ha 100-ból 80 cinege kizárólag akkor kezdene énekelni, amikor bekapcsolják a bojlert, hidd el, vizsgálnák 😉
Te fordítva ülsz a lovon. A "nincs összefüggés" egy hipotézis. A kutatás célja, hogy a hipotézist igazolja, vagy épp cáfolja. Természetesen nem kötelező megtenni, de amíg nem történik meg, az én dolgom eldönteni, hogy szükségem van-e más ember hipotézisére, vagy megelégszem a sajátommal.
Ki szerint nincs összefüggés? Amikor az anya elviszi a gyereket a szakorvoshoz és az orvos megkérdezi, oltották-e a gyereket, a szülő (bízik az oltásban, hipotézise szerint nincs összefüggés az oltás és a gyerek problémája között), azt válaszolja, igen, de már 4 hónapja! Az orvos pedig úgy reagál, az nem számít, okozhatta az oltás. Lassan el kéne döntenetek, hogy akkor kinek kéne hinnünk, a laikusnak, vagy az orvosnak? Mert szerintetek csak addig Isten az orvos, amíg egyezik a hipotézise a tiétekkel.🤷🏼♀️










" A cinegés példád tökéletesen illusztrálja, mennyire vagy otthon kutatás módszertanban. Ha 100-ból 80 cinege kizárólag akkor kezdene énekelni, amikor bekapcsolják a bojlert, hidd el, vizsgálnák"
Pont ez az, hogy semmi hasonló arány nem létezik az oltások, és semmilyen létező betegség vagy tünet között. Maximum a konteósok fejében, de a valós adatok sosem igazolták vissza őket.
Tehát még egyszer, ha semmi nem utal arra hogy két dolog közt összefüggés van, pláne ha az ismereteink ellent is mondanak neki, akkor mit kéne kutatni?










"De te mi alapján állítod, hogy "semmi hasonló arány nem létezik"?"
A számtalan hivatalos statisztika alapján, amik az oltásokkal kapcsolatban készültek. A személyes tapasztalatnak semmi jelentősége, mivel annyira kicsi lenne az adatmennyiség, amiből szinte garantáltan csakis hibás konklúziót lehetne levonni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!