Oltás után egy évvel kialakulhat még valami betegség ?
Sziasztok.
25 éves nő vagyok.
Tavaly május közepén kaptam meg az első Szputnyik oltást majd júniusban a másodikat.
A harmadik oltást már nem kértem.
Nagyon félek,aggódom hogy valami bajom lehet még.
Annyiszor hallom hogy az oltás miatt haltak meg,vagy az oltás miatt lettek rákos betegek...stb...
Itt van a másfél éves kisfiam és félek mi lesz vele hogyha komoly betegség alakul ki nálam
Tudom már így utólag hogy nem kellett volna az a két oltás sem...csak későn olvasgattam utána,a dolgoknak.
Köszönöm szépen előre is a segítséget.















"semmiseg, az is hogy oltas utan várni kell félórát a rendelőbe, ha nem e halsz meg helyben, ez mind normalis es ha meghalsz, az sose az oltas miatt" Ez teljesen más, amiről beszélsz. Anafilaxiás reakció (súlyos allergiás reakció) bármilyen gyógyszerre, oltásra bekövetkezhet, nyilván most azért kapott ilyen kitüntetett figyelmet a covid oltás és az utána való várakozás, mert az egész világnak és médiának rajta a szeme, és ha valami történik, az emberek azt szűrik le, hogy az oltással van a baj. Igen, anafilaxia bárkinél bármitől előfordulhat, de attól még, hogy nagyon gyakori a penicillin allergia, mégis beszedem a torokgyulladásra, mert rendkívül kicsi a valószínűsége annak, hogy nekem is anafilaxiás reakcióm lesz, ha meg igen, meg tudnak menteni a kórházban. Földimogyorót sem etetnél a gyerekeddel, mert arra is gyakori a súlyos allergiás reakció?
Az, hogy a média ennyi figyelmet szentelt az egésznek, mindent összefüggésbe hozott mindennel, és ennek köszönhetően minden ember ugyanezt csinálja, nagyon nem oké. Az oltásnak és az utána jelentkező betegségnek semmi köze egymáshoz, de alig várom, hogy 10 év múlva is ilyen kérdések legyenek, hogy "10 éve kaptam két pfizert és most vastagbél daganatom lett, lehet attól?" Nem, nem lehet. Az oltások sokkal biztonságosabbak, mint a gyógyszerek, sokkal kevesebb mellékhatással. Nincs semmiféle hosszútávú hatás, amitől félni kell semmilyen más oltásnál sem, akkor ennél miért lenne? Ez csak egy oltás, nem valami új gyógyszer hatóanyag. Oltás nem tud daganatot okozni. Pont.





Húúúú, most aztán nagyon odamontad ám:D Érdekes, én is és az összes kollégám is megkapta az oltást (mivel hogy egészségügyiseknek egyébként kötelező is volt), és érdekes módon nem hullanak halomra. :D
De te ezzel a sejtelmes ködösítéssel....még azt sincs pofád leírni, hogy mi az a "rejtélyes betegség", ami érdekes módon csak az oltottaknál fordult elő tömegesen:D





#15! Drága, nem egy, és nem kettő van. Most soroljam? Amire most gondoltam, valóban nem írtam le a nevét, mert nincs jelentősége, nekem senkit nem célom meggyőzni. Egyedül a saját életemért felelek, máséért nem, tőlem mindenki úgy oltat, vagy nem oltat, ahogy akar. Amit írtam, annak annyi a lényege, hogy én személyes tapasztalat alapján hozok döntéseket. Amúgy privátban kérdezték, készséggel válaszoltam.
#14! Ezt nagyon egyszerűen meg lehetne előzni azzal, ha lenne évente egy kimutatás minden betegségről. Pl.: 2021-ben kimutatott vastagbél daganatok aránya a teljes népesség körében, Pfizerrel oltottak körében, oltatlanok körében stb. Vajon miért gondolom, hogy ilyenek sose fognak készülni?🤔




















"Kerdem én, honnan tudják?"
Onnan, hogy tisztában vannak alapvető biológiai, kémiai tényekkel.
Hogy valami hosszú távon fejtsen ki hatást benned, ahhoz arra van szükség hogy rendszeresen kerüljön belőle a szervezetedbe, és így felhalmozódva hosszú idő alatt érjen el benned egy olyan dózist, ami már kárt okoz.
Ha valamit csak egy-két alkalommal juttatsz a szervezetedbe, az annál nagyobb dózisban sosem lesz benned, mint amikor közvetlenül beléd került. Tehát ha az a dózis elég ahhoz, hogy ártson, akkor az minimális időn belül ártani is fog. Ha meg az a dózis nem volt elég, akkor ahogy egyre csak ürül a szervezetedből, pont hogy egyre távolabb kerül az adott anyag is bármilyen potenciálisan ártalmas dózistól, így később garantáltan nem tud benned kárt tenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!