Mennyire gyakori a 60 alatti pulzus reggel, még az ágyban fekve? Nektek mennyi, nektek is előfordul ez?
Érdekes, amit írsz.
Szerintem érdemes lenne kivizsgáltatnod!
Nem szoktál rosszul lenni?
Én is alacsony vérnyomásos vagyok, a systolés itthon szinte kizárólag 95 és 105 között tud lenni, ennyitől nincs bajom, de pl. a meleget nem bírom. Például kímázatlan helyen ülőmunkára nem lennék képes. Könnyű fizikaira előbb, mert kevésbé esik le a vérnyomás. (Amúgy tapasztalat.)
Nekem ennyire nem alacsony a pulzusom.
Felébredés után olyan 48-52 és azt vettem észre, a nap folyamán növekszik. Dél körül, kora délután még szokott 60 alatt lenni, estére meg gyakran 70 feletti és csak elalvás után csökken vissza. :D Sőt, éjszaka is 60-65 közöttivel indul és hajnal 6 körülre esik le 50 körülre, alá, amit kb tart is ébredés után, felkelés előttig.
Szóval nekem nem ennyire alacsony.
Orvosnál 75 körüli inkább, bár EKG-n volt már 63 illetve 60 alatti is.
Érdekes, hogy téged pont magánban nem vizsgáltak eléggé alaposan, pedig ott idő is több van a páciensre, a felszereltség is jobb. Illetve ami a fő, ott nem az a cél, hogy elsumákoljanak esetleg valamit, hogy kikerülj a rendszerből, hanem pont hogy az, hogy minél többet perkálj, tehát akár ott is találjanak valamit, ahol nincs semmi sem.
Most én is megyek magánba nemsokára, hát meglátjuk.
Minden reggel 47-52 között kb, amíg fel nem kelek. Ha fészkelődöm, visszacsökken utána ennyire, ha hétvégén 2 órát lustálkodom, marad ennyi.
Viszont 3,3 volt most a TSH-m, tudtommal ez enyhe pajzsmirigy-alulműködés. Tehát....
Nekem régen is alacsony volt a pulzusom, de most, per pillanat nem jó a pajzsmirigyem sem teljesen.
Szerintem a 3.3 tsh nem vészes , nekem vokt 3.59 is , de azt mondták ninca baj a pajzsniriggyel.
A legalja alvás közben mennyi szokott lenni ? Volt rajtad 24 órás ekg ?
Nem volt, nem is akarok, mert ingadozik a pulzusom és addig jó, amíg nem bolygatjuk.
Nyugalmi EKG számos volt, szívultrahang 2 évente kell, terheléses EKG is volt most. Legyen elég ennyi. :D
10-15-öket.
Múltkor otthoni erősítés után kíváncsi voltam és olyankor bugos néha az óra. Pulzoxi 85-ről lement 73-ra majd vissza 83-ra majd 76 körülre majd vissza 85-re. És ez nem a légzési aritmia.
De nem akarom magam ezzel is stresszelni, sajnos nagyon sok betegségem van és a legutóbbi laborom is pocsék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!