Történt már veled ájulás? várom a sztorikat ezzel kapcsolatban, korra nemre is kíváncsi vagyok:D
Rendszeres ájulós vagyok. Főleg ha vért látok, vért vesznek. Nem is olyan régen voltam vérvételen. Tapasztalat miatt előre szóltam a fiatal nővérkének, hogy mindig elájulok ha tűt látok, vért vesznek. Közölte, hogy ez csak hiszti a részemről, olyan nincs, hogy előre megmondjam elájulok. Mondtam, hogy nem érdekel, hogy elhiszi vagy sem. Vérvétel után lefekszem az ott található heverőre.. Levette a vért, és simán kidobott, hogy ne tartsam fel a többieket akik szintén vérvételre jöttek. Sajnos a vele dolgozó kolléganője is mellette állt, voltaképpen kituszkoltak. Nem akartam balhét, így kimentem. Reméltem, hogy most nem fogok elájulni, de sajnos nem így lett. Alig mentem pár métert már forgott a szoba, és se kép se hang. Arra ébredtem, hogy embereket hallok,rohangálás, orvos hajol az arcomra, hogy ébredjek. Majd bevittek egy szobába. Az orvossal beszélgettem, elmeséltem neki, hogy a két nővérnek szóltam, hogy ájulós vagyok. A doki tök ideg lett. Mondta mindjárt jön. Kiment, majd pár perccel később hallottam, hogy kiabál a nővérekkel. Bejöttek mindhárman, a fiatal nővér első mondata. De miért nem mondtam, hogy ájulós vagyok?? Nem engedett volna ki ha tudja. Azt hittem megint elájulok a hazugsága miatt. Szerencsém volt, mert a másik nővér valamiért nem akart hazudni, és ő elmondta az igazságot. Hivatalosan panaszt tettem ( orvos tanácsára)
Egyébként a testvérem is ájulós, szintén ha vérvételre megy vagy ő még fogászati kezelés után is elájul.
36/N
3
ez durva, magyar egészségügy... szomorú, hogy léteznek ilyen "szakemberek"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!