Alábbi tűnetek utalhatnak tinnitus-ra azaz fülzúgás / csengésre?
Próbálom összefoglalni, 17 éves vagyok, már körülbelül 1, 1.5 éve tapasztalok fülzúgást.
Próbálok az elejéről kiindulni. Legelőször úgy tapasztaltam a fent említett betegséghez hasonlót, hogy akárhányszor aludni, pihenni próbáltam, egszerűen képtelen voltam, folyamatosan előjött ez a magas, a meg kéne adni olyan 12-13000 Hz-es folyamatos sípolás. Azóta fülest bedugva alszok, zenével maximum hangerőn legyen az retro, rock, pop, akármi, csak minél hangosabban így legalább sikerül az egészet elnyomni.
Ha még csak ennyi lett volna a gond, nem írnám ki a kérdést. Az elmúlt fél évben megerősödött, mármint, ha gép előtt vagyok, rajtam van a fejhallgató, és játszok, olyan játékkal, ahol nem folyamatosak a hanghatások, de a csönd se, elő jön ez a sípolás, és így már gép közben is próbálom elnyomni, főleg, hogy bejött az online oktatás. Ameddig iskolába jártam, mióta megvan a jogsi, egyre egyre hangosabban hallgatok zenét, hogy ne vonja el a sípolás a figyelmem.. (Mondhatni "autóhifi mániás" vagyok így még megérthető lenne)
Már, van hogy napközben is néha csak-csak percekre, vagy éppen órákra jön elő a sípolás, akár film/TV nézés közben, fűnyírás közben, vezetés közben, gépezés közben, stb.
Miután rákerestem, találtam rá erre a betegségre, így gondoltam kikérem a véleményeteket.
Akármilyen javaslatot/ötletet meghallgatok a jelenlegi "megoldásomon" kívül, és kössz ha végigolvastad!
#1: Lehet, hogy tényleg nem tesz jót a zene, de máshogy tulajdonképpen képtelen vagyok aludni. Így is általában 30-40 perc mire el tudok aludni.
Eddig a hallásom jó volt, mármint eléggé magas tartományt is tisztán hallottam, és a mélyekkel sem volt gond, és eddog nem tapasztaltam, hogy romlott volna emellett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!