Hallássérültek, ti hogyan kezelitek az olyan élethelyzeteket, mikor a hallókészülék sem segít?
Sajnos elég sokszor találom magam ilyen helyzetben(mint mindenki, aki hallókát visel), és nagyon sokszor nem tudom kezelni, ideges leszek tőle, bűntudatom van, amiért nem hallok és elszomorít, hogy újra és újra lemaradok valami érdekesről vagy viccesről (ne adj' isten, fontosról...), illetve hogy egy idő után látom mindenkin, hogy fárasztja a mondanivalója ismételgetése. Teljesen elkeserít és sokszor elveszítem a reményt, hogy valaha "teljes értékű" lehetek, illetve hogy elérhetem az életcélomat(sikerült olyan szakmát választanom, ahol csoportmunka folyik elsősorban).
"Sorstársak", mit javasoltok, mit kéne tennem, hogy legalább egy kicsivel kevésbé nyírjam ki magam lelkileg és "kompenzáljam" a kimaradt dolgokat?
válasza:Mióta vagy hallássérült?
Legtöbb ember megszokja hogy ilyen az élet es nem zavarja.
válasza:Engem is nagyon-nagyon zavar ez a helyzet. Kétségbeesetten menekülök a csoportos beszélgetések vagy társalgási szituációk elől, mert órákig ott ülhetek anélkül, hogy egy szót is szólnék, mert nem tudom követni az eseményeket.
Hallókészülékhez csatlakoztatható vezetéknélküli mikrofon megoldás lehet (most hogy a Bluetooth integrálásra kerül a legtöbb készülékbe majd ez a megoldás is olcsóbb lesz).
Lehetne olyan, hogy csoport esetén mindig annál legyen a mikrofon, aki éppen beszél. Ez attól függ, mennyire toleráns az adott közösség. Munkahelyen meg kellene próbálni ezt.
Mióta hallássérült vagyok, úgy és annyiszor aláztak meg, hogy én azt hiszem, pl. nem mernék ilyet kérni, mert tartok tőle hogy utána hallgatnom kellene a "ne gondold már hogy körülötted forog a világ, majd hozzád fogunk alkalmazkodni?!" és hasonló mondatokat. Olyan gyorsan változik a csoportban, hogy éppen ki beszél, annyi a poén, a nevetés, a közbeszólás, hogy képtelen vagyok minimálisan is követni.
#1 ki az a legtöbb ember? És az a legtöbb ember csak áll bambán egy nagyobb társaságban, és ennyi? 15 éve egyébként, 21 vagyok
#2 hát igen, nagyobb társaság, nagyobb terem és kész vége. Egyesével jelezni szoktam az embereknek, hogy nem hallok jól, de nem kötöm senki orrára, mert úgyis csak furán néznek miatta. Nekem is volt bőven részem megalázásban mind tanár, mind diák által(még mindig tanulok, csak már felsőoktatásban). A mikrofon tényleg jó ötlet, de én is kellemetlennek érzem és azt, hogy valószínűleg nem mennék bele... így inkább maradok kisebb, 2-3 fős társaságokban max, de így meg annyira nehéz megismerni az embereket, pedig szeretnék mindenkit akit csak lehet.
válasza:#1:
Szerintem ezt soha nem lehet megszokni, hogy azzal szembesül az ember nap mint nap, hogy hallássérülése miatt kirekesztődik emberi kapcsolatból, társalgásból. :-(
Én 11 éves korom óta vagyok hallássérült, ennek már 25 éve, de nem tudtam megszokni, napi szinten tapasztalom hátrányát.
Együttélni próbálok vele és inkább kettesben beszélgetek emberekkel (ha van rá lehetőség, mód). Általában mindenki társaságban szeret beszélgetni ahogy észrevettem szóval nem könnyű.
#4 Huh, hát ez nem túl biztató. Kábé leírtad a mindennapjaimat. Mindig nagyon erősen koncentrálok, hogy halljam, mi történik, de 2-3 fő a maximum, ahány emberrel követni tudom a diskurzust. Én is próbálok vagy kettesben, vagy kisebb társaságban beszélni mindenkivel, mert szeretek ismerkedni, beszélgetni emberekkel, de nagyobb helyiségben, társaságban az esetek 98%-ában lehetetlen követni, mi történik, mivel a hallóka sugara jó esetben 2-3 méterre ér el, rosszabb esetben a velem szemben ülőt sem hallom. És ilyenkor újra és újra olyan bénán érzem magam. Az olyan hülyén nézne ki, ha mondjuk elkezdenék olvasni vagy telefonozni, mert az oylan, mintha nem is érdekelne, de amennyit elkapok abból a beszélgetésből, az csak felesleges idő- és energiapazarlás... Márpedig annyira koncentrálnom kell órákon, hogy néha nap végére már sírhatnékom van, annyira elfáradok mentálisan.
Amúgy nem értem, miért pontoznak le, mikor tényleg ez a helyzet, amit leírtál.
válasza:Nagyon sajnálom hogy ezeket írtam, mint #4 hozzászólásban, nem akartalak elkeseríteni.
Lehet csak én találkozom mindig rossz emberekkel, nem tudom.
Én is igyekszem koncentrálni de hiába... Ha nagy nehezen elkapok egy-egy szót a beszélgetésből, akkor alábbi reakciók jöhetnek: "figyelitek-figyelitek, ezt bezzeg meghallotta a kis szelektív süket, azt hall meg amit akar", "milyen érdekes", "bezzeg amikor arról volt szó, hogy... azt bezzeg nem akarta meghallanistb.
Én 32 év tapasztalattal mondom:
- ideges ne legyél, mert nincs rá recept (nem tudom milyen mértékű a hallássérültséged, de elolvasva kb. hasonló cipőben járunk)
- bűntudatot pláne ne legyen (szégyellje magát az, akinek nincs türelme hozzád!)
- ha valamit végképp nem értesz, kérd meg, hogy írja le (pl. a telefonba)
Én dolgoztam csoportban, irodán, 4-6 kolléga, megértőek voltak, ha valamit akartak, odajöttek egyenként, szemtől-szemben.
A lelki dolgok rajtad múlnak egyedül, ebben csak tanáccsal segíthetek: vedd be a leszarom tablettát. Akinek nincs türelme hozzád, az nem érdemli meg a társaságod. Szájról olvasni tudsz? Ha igen, akkor tudsz nekik imponálni azzal, hogy ők viszont nem tudnak valószínűleg.
A kimaradt dolgokat nem tudod kompenzálni, egy csoportos beszélgetésen nem fogsz minden szót meghallani. Próbáld meg másképp irányítani az életedet: olyan dolgok felé fordulni, amelyek elegendőek a te hallásmaradványodhoz. Annyi sok minden van a világban, csak meg kell találnod azokat a dolgokat, amelyek örömet okoznak és a hallásodhoz is eléggé passzolnak. Én például hiába szeretnék telefonon beszélgetni a párommal, ha egyszer nem hallom, akkor ezt a dolgot el kell engedni, le kell zárni és más megoldást keresni.
#7-es, fú, az rengeteg idő. Én pont a felénél járok 16 évvel.
Igazság szerint amióta kiírtam ezt a kérdést, rengeteg minden történt és kezdem beismerni, hogy akármennyire is fáj, igenis vannak korlátaim, amiket ha túlságosan feszegetek, tönkreteszem magam. Tavaly elkezdtem egyetemre járni, aminek az lett a vége, hogy annyira szorongtam a hallásom miatt, hogy teljesen kikészítettem magam, abba is hagytam. Sajnáltam magam egy darabig, aztán elmentem dolgozni. Kis létszámú a munkahely és mindenki normális hangerővel beszél, tekintettel vannak rám, az elején még párszor magamba zuhantam, mikor kimaradtam néhány közös nevetgélésből, de azóta ezen is nagyjából túltettem magam. Próbálok minél többet olvasni pl, ha épp nincs munka és a kollégák mondjuk úgy beszélgetnek, hogy nem hallom. Elterelem a figyelmemet, és közben hasznosan töltöm az időt.
Így is rengeteg olyan helyzet/emlék van, ami bánt és egyelőre nem tudom kezelni, de már ezt is előrelépésnek érzem. Pszichológushoz is járok, az is rengeteget segít.
Egyszerűen túl sok jó dolog van az életben és túl rövid ahhoz, hogy az ember eldobja magától és/vagy olyanon törje magát, amire nincs ráhatása.
Köszönöm a választ egyébként.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!