Magyaro. Kórházaiban ez a helyzet?

Velem is fordult már elö ilyen,de külföldön.

Nem tudtam,hogy mit reagáljak a rosz bánásmódra.

Azt a tanácsot kaptam,hogy fenhangon kérdezzek rá,vagy olvassam le a nevét,ha a köpenyén van.Simán be lehet panaszolni orvosi kamaránál,felettesénél.Ha többen ezt teszik,nem jár jól.

Csak erositeni tudom az egyik hozzaszolo velemnyet,h otthoni orvosok kimagasloan jok! En Londonban lakom, itt ra sem hederitenek, csak ha mar nagyon komoly bajod van. Elmentem nemreg itt egy orvoshoz, mert nagyon szedultem, gyenge voltam, allandoan aludtam volna,...elkuldott egy vervetelre,majd felhivatott a recepciossal,h megmondjak,h nagyon rossz lett az eredmeny es meg kell ismetelni 3 het mulva. Kenytelen voltam elkuldeni emiailben az otthoni orvosomnak a papirjaim,h diagnosztizalja a problemam!

Azzal kapcsolatban,h emliette a sulyat a lanyodnak, lehet,h oka volt. 17 evesen amint emlitetted 20 kg-t sikerult felszednie,ami nem hangzik egy egeszseges hizasnak. Az o szempontjabol jobb,ha nem hanyagoljatok el a sulyat. Sot, lehet,h osszefiggesben all a rossz verkeppel.

Nekem is volt rossz élményem és nem csak kórházban hanem rendelésen is.

Amikor szültem - vajúdás alatt "kedvesen" mondta a szülésző, hogy nem fájhat annyira. Pedig én még tűröm is a fájdalmat és nem hisztiztem. Annyit kérdeztem a csajtól, hogy szült-e már, mert fiatalabbnak nézett ki mint én. Azt mondta, hogy nem, mire én: akkor így könnyű beszélni. Utána nem bunkózott. Pár nap múlva a férjem hozott be egy nagy ajándék kosarat, neki adtam oda úgy, hogy osszák szét a kicsit ellátókkal. Látogatáskor láttam, hogy a folyósó végén spurizik haza a kosárral. Mérges lettem, de már nem találkoztam vele. Szintén akkor történt, hogy a gyerekorvos nem engedett haza minket, mert a gyerekemnek nem volt jó valamilyen értéke. Én megértem őket, hogy nem engedtek haza, de legalább tájékoztatást adhattak volna! Órákat álltam a gyerekosztály előtt és cserébe bunkóságot és flegmaságot kaptam. Nem kívánom senkinek, hogy mit éltem át azokban a napokban, rengeteget sírtam. Amikor kihozták a gyerekemet hol itt hol ott láttam tűszúrást. Aznap amikor haza engedtek szokás szerint bőgtem az ágyon, olyan 13 óra körül lehetett. Jön be egy nővér, kérdezi, hogy nem tudunk hazamenni? Mondom nem, a délelőtti vizten azt mondták. Erre ő, de hát mehetünk, 16 órakkor jöttünk ki a kapunk! Én is leírom a Tatabányai Szent Borbála Kórház és egy ősz hajú vén öreglány volt a doki. Több mint 8 éve volt. Ezzek voltak az első kellemetlen élményeim. Lenne még több is, de össze foglalva: a dokik királynak hiszik magunkat, mert ki vagyunk nekik szolgáltatva! Pénzt várnak és flegmák. A nővérek között is van nagyképű, aki szintén pénzt vár.

13:30

Tényleg szomorú, de nem ítélhetünk anélkül, hogy a másik oldalt meg nem néznéd. Nekik ez egy rutinnap, neked csalódás, elkeseredés, kétségbeesés és katasztrófák sorozata. Gondolj bele, ha minden napot ott töltenél, és menthető vagy menthetetlen babák halálát kellene végig nézned, utána az anya sírását hallgatnod...

Nem a levegőbe beszélek, nekem az első gyerekem 2 hetesen meghalt, koraszülött volt, nem volt mit tenni. Két hétig én lehettem az osztály nyugalmának felbujtója, orvostól orvosig futottam, bőgtem és kiabáltam, a nővéreket zaklattam, elmondtam őket mindennek.

Mivel az orvosom ott dolgozott a második gyerekemnél, ott szültem, minden rendben volt, mindenki kedves volt velem, és mindenkivel nagyon jóba lettem. Pedig olyanok is voltak ott, akik még emlékeztek rám, elnézést is kértem tőlük, akkor mondta az egyik nővér, hogy semmi gond, megszoktuk.

Ez egy kényszer pálya.