Magyaro. Kórházaiban ez a helyzet?

Szerencsére én 37 éves koromig nem voltam kórházban és pont az ilyen tapasztalatok miatt rettegtem is tőle. Amikor sajnos egy műtétre be kellett feküdnöm, előtte 5 napig totál kikészültem. Nekem "kellemes" csalódásban volt részem. Egy ember kivételével mindenki nagyon kedves és rendes, együtt érző volt velem. A dokiktól kezdve a takarító néniig.

Nekem ez nagyon sokat számított, az ember betegen olyan kiszolgáltatott tud lenni, nem hiányzik még az is, hogy fikázzák. Nagyon rossz érzés lehetett és gondolom, nem vigasztal, hogy legalább egy olyan hely létezik, ahol nem így bánnak az emberrel.

Ha nem is kórházban, de SZTK-ban már tapasztaltam hasonlót, mintha az ember passzióból járna vérvételre... ehh... bunkó népség.

14 évesen elszakadt a térdszalagom, és kikaptam egy morcos orvost, akit Rossz Doktornak hívtam. :D Szerencsére elment szabira, és akihez átküldött, egy angyal volt, szinte úgy éreztem, neki jobban fáj, hogy nekem fáj a lábam.

Engem nem is az orvosok zavarnak, nem érdekel, ha bunkók, csak gyógyítsanak meg. Engem a többi beteg zavar, akik besunnyognak előttem, meg kiverik a balhét, és ezért behívják őket.

Szia!

Sajnos engem is ért már hasonló tapasztalat. Egy igen kemény idegbecsípődés volt a derekamban (arra keltem éjjel, hogy megőrülök úgy fáj), amivel az akkori párom azonnal el is vitt a sürgősségire, mert már sírtam, annyira kegyetlen volt. Ott eg igazi tenyérbemászó képű doktor fogadott, és látta, hogy alig állok a lábamon, de szemrebbenés nélkül mondta, hogy azért fáj a hátam, mert kövér vagyok, és mert nem bír el a saját testem. Akkoriban tényleg kövér voltam, azóta 35 kilót leadtam, de még a mai napig is tudom, hogy nem az akkori súlyom miatt volt a baj, hanem egy rossz mozdulat miatt. A mostani párom vékony és mégis ugyanilyen becsípődése volt. Na de ez még semmi... Elkezdte hallatni a szívem, és mondom neki, hogy nem a tüdőm fáj, és nem a szívem, hanem a derekam. És most figyelj, megszólal: Most nem pofázunk, lélegzünk. Hát köpni-nyelni nem tudtam, azt hittem ott helyben lenyeletem vele a ks hallgatóját. Azonnal összekaptam magam, kiszenvedtem magam a portára, és mondtam, hogy azonnal kerítsenek egy másik orvost, mert ez egy paraszt. Gondolom tudták, hogy az, szemrebbenés nélkül kaptam egy másik orvost, aki ellátott, és kaptam egy szurit, amitől 10 perc múlva minden fájdalmam megszűnt. Rendben, mondják meg az embernek, hogy fogynia kell, de nem ilyen stíulusban, mert amikor ott szenved egy szerencsétlen a fájdalomtól, akkor hol marad a Hippokratészi eskü?

Orvos, nővér, fölszerelés hiány, mindemellett mocskosul kevés fizetés... A jó emberek is meggárgyulnak ebben a helyzetben, kiégnek. Én is kórházban dolgozom, bár még fiatal vagyok, és elég naív a hozzáállásom, ezért tudok mosolyogni, a 126Xra föltett számomra egyértelmű kérdésekre is türelmesen válaszolni...

Ez idősebb kollégáimról már nem mondható el, teljesen el vannak fásulva, és ha ilyen körülmények között hibáznak (széles a paletta, elkerülhetetlen a hiba) hát ők azok akiket előveszik.

Persze mondhatjuk, hogy ez nem mentség, mert nem is az, de figyelembe kell venni, hogy ez a helyzet.

Az a tapasztalatom, hogy a kórházakban ilyen a közhangulat, ilyenek az orvosok és a nővérek. Itt-ott elvétve akad egy-egy osztály, szakrendelő ahol jó emberek kerülnek össze, tudják támogatni egymást, ez persze kisugárzik, vidámak tudnak lenni, valóban tudnak segíteni. Sajnos ez ritka, mint a fehér holló manapság.

Csúnya dolog, főleg hogy ilyen hangnemben beszél, de lehet hogy igaza van. Persze ilyen stílusban, ahogy ő közli akár igaza van, akár nem bicska nyitogató.

(Mert azért azt meg kell jegyezni, hogy bár morcosak, és mogorvák szakmailag jó orvosokban bővelkedik M.o.)

Menjetek másik dokihoz, gondolom ő az, akihez tartoztok, tőle vagy a h.o.-tól kérjetek beutalót máshová!

Na akkor mesélek nektek.

7 napos fiam alatt beriasztott a légzésfigyelő, azonnal kórházba vittük, ahol semmi bajt nem tudtak megállapítani, csak azt hogy rossza vérképe, konkrétan magas a hematokrit szintje. azonnal infúzióra tették, majd röviddel ezután már várcserével riogattak. 7 napos volt, ott ültem a félig gyógyult gátsebemmel kialvatlanul egy műanyag kerti széken, és reggel 8tól este 7ig könyörögnöm (meg üvöltenem) kellett, hogy adjanak egy ágyat. Közben elkallódott náluk a gyerekem kiskönyve.

Felébresztették az alvó gyereket úgy, hogy a lábába szúrtak tűt vérvétel miatt. Felébresztették, ha kellett, ha nem, a doktornő orvosi szaknyelven mesélt el mindent, ráadásul olyan stílusban, mintha a seggéből rántott volna ki. Szinte kiabált és kioktatott. Utólag azért kiderült, semmi baja nem volt a gyereknek, mert a magas hematokrit szint 3 hónapos korig normális, és nem volt indokolt az egész felhajtás.

Azt hazudták nekem ebben a kórházban, hogy egész Budapesten csak náluk van lehetőség a baba mellett maradni ilyen esetben (külön szobában alhattam és szóltak ha sírt a baba). Utána kiderült más kórházban arra is van lehetőség, hogy egy szobában lakjak a babával, mindez anyatejes babáknál térítésmentesen, még ebédet is kaptam.

A mellettünk fekvő két hetes csecsemő leletét összekeverték egy másikkal, és kis híján elkezdték antibiotikummal kezelni a babát!!!

Hogy teljes legyen a kép: Bethesda Gyermekkórház.

Nálunk az orvos nagyon kedves, udvarias ember, aki bármikor kiír bárkit pár napra ha kéri... viszont nem jó orvos. Minden betegségre C-vitamin és lázcsillapító a receptje, nem vizsgál meg ha panaszaim vannak, csak felír valami gyógyszert. Múltkor 39 fokos lázzal mentem el hozzá, és vizsgálat nélkül kaptam a csomagot: Aspirin Plus C és Algopyrin. Nem is csoda, hogy 2 hétig beteg voltam.

Előtte pedig torokgyulladásom volt, amire ugyanezt kaptam + a szokásos értelmetlen szopogatós cukorkát. Hiába mondtam, hogy antibió nélkül 1 hónap alatt sem fog ez elmúlni, nem adott. Beszereztem az Amoxicillint kerülőúton és láss csodát, 5 nap alatt meggyógyultam.

Ennél még a gyerekorvosom is jobb volt, ő legalább megvizsgált rendesen és olyan gyógyszert adott, aminek köze volt a betegségemhez.

Inkább legyen bunkó az orvos, mint hozzá nem értő.