Aranyér műtét ilyenkor hogy lehet elérni?
Figyelt kérdés
Alábbi a helyzet: 15 éves koromben kiderült hogy crohn beteg vagyok tályoggal és sipollyal kb 4x műtöttek, ezután aranyerem lett ami el is múlt, de kb három nyúlvány maradt utána, plusz még ott fityeg a műtét utáni vadhús is. Most finoman is szólva undorítóan néz ki, ráadásul váladékozik, és rettentő kényelmetlen óránként kijárni kitörölni.. Sebészeten írtak rá aranyér kúpot ami nem használt. Azt mondták esztétikai hiba, ilyet nem műtenek. Aztán steroidos kenőcsöt amit nem is váltottam ki, mert legutoljára 1 évig kellett a pattanásokkal küzdenem ami mellékhatása volt. Ezután voltam teljes béltükrözésen hátha belül van a baj, de ott minden tökéletes. Kaptam rá canestent meg neugranormont. Canestentől simán rosszabb lett, neugranormon kicsit javított, de azzal meg nem kenegethetem életem végéig. Amúgy meg már teljesen depressziós is vagyok miatta, mert egyszerűen így nem merek közeledni a lányokhoz sem, mert undorítónak érzem magam. Egyszerűen nem tudom mit tegyek, mert magánsebészetre nincs pénzem, mert még tanulok.2013. máj. 22. 19:19
1/3 anonim válasza:
Hol laksz? Biztosan van olyan kórház a környéken(ahova tartoztok),ahol van proctológia.Ha az nincs,akkor sebészet,oda kérjél beutalót a háziorvosodtól.
2/3 A kérdező kommentje:
Ott voltam és kenőcsöt meg kúpot írtak és azt mondták ilyet nem műtenek mert csak esztétikai hiba..
2013. máj. 22. 19:53
3/3 anonim válasza:
hát én csak a saját aranyér kenőcsömet tudom ajánlani, nem tudom, hogy a te problémádra jó-e, de nekem az aranyeremre bevált a Hemoclin gél!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!