Csak szerintem tartom arrogánsoknak az asszisztenseket/ápolókat? Az orvosokat sokkal empatikusabbnak látom. Ez a jelenség mi okból lehetséges?
Persze tisztelet a kivételnek. Tapasztalatok alapján írom ki ezt a kérdést.
Az eü.-ben dolgoztam egy kis ideig, adminisztratív munkakört töltöttem be az egyik Fejér vármegyei kórházban.
Illetve Édesanyám daganatos beteg volt, és eszméletlen módon bántak az ápolók vele. Míg az orvosok nyugtatóan, szelíden, bíztatóan cselekedtek, már-már bizalmi kapcsolatot kiépítve, addig az ápolók úgy viselkedtek, mintha a kutya szájából rángatták volna ki. Szegénykém többször hívott bennünket kétségbeesetten, hogy vigyük haza, mert csúnyán viselkedtek vele.
Az eü.-s tapasztalataimra kitérve, sokkal sokkal jobban szerettem orvosokkal együtt dolgozni, mint az ápolókkal. Egyszerűen felüdülés volt látni azt az empátiát a pácienseikkel szemben, és részemről is nagyon jó barátságok szövődtek az orvosokkal akikkel együtt dolgoztam. A szakrendelő páciensei is panaszkodtak az orvosoknak, hogy milyen tiszteletlenül bántak az ápolók. Amikor 1 hétre az asszisztensekhez osztottak be, számomra is rémálom volt. Velem végülis nem bántak embertelen módon (mint kolléga), csak egyszerűen gusztustalan volt végignézni azt, hogy arrogáns lekezelő stílusban ,,magyaráztak" a páciensnek, mintha ők szarták volna a spanyolviaszt. Sőt, egy olyan elcsípett megszólalást is véltem felfedezni, hogy ,,lassan már én mint asszisztens fogok beülni az orvosi székbe, mert azt se tudja mit csinál". Értitek, degradál egy pHd-s orvost.
Ismétlem, tisztelet a kivételnek!!! A rendes, empatikus tiszteletreméltó tettrekész ápolókat nagyon is becsülöm!
Szerintem is borzasztóan lekezelő, arrogáns az asszisztensek 90 %-a, főleg szakrendelőkben, még a háziorvosnál általában normálisok.
Az ember nem jókedvében járkál orvoshoz, fájdalma, betegsége van, és úgy beszélnek vele, mintha s.ggükből rántották volna ki, nagy részük kb istennek képzeli magát. Azt nem értem, hogy aki utálja az embereket, meg idegesíti a létezésük, miért megy olyan munkakörbe, ahol emberekkel kell foglalkozni. Nyugodtan mehetnének gyárba szalagmellé, a konzervvel nem kell beszélgetni, nem szól vissza...
Okok közt első amit felsorolnak, kevés pénz, sok túlóra. Ezt még értem is, de az a szerencsétlen páciens hol tehet erről?? - bár nálunk Debrecenben, kb 10 beteget látnak el naponta, mert a rendelőintézet kong az ürességről, időpontot meg 2 hónapra adnak....
Full kamu a „kérdés”; egyébként az orvosok és a nővérek túlnyomó része sem szakmailag, sem emberileg nem való az egészségügybe.
Ha kevés a pénz, akkor el kell menni dolgozni. Ennyi.
De a nagyobb fizetéstől sem fog megváltozni az, aki husáng. Továbbra is husáng marad.
Köszönöm a gyors válaszokat!
#1 igen, ebben igazad van, de ők döntöttek úgy, hogy ezt szeretnék csinálni, mint fő hivatás és ez benne volt a pakliban. De ugyanmár a saját frusztrációjukat ne a szenvedő betegekre vetítsék ki.
Mint adminisztrátor rám is tukmáltak olyan dolgokat, amik hivatalosan nem a munkakörömbe tartoztak, de nem töltöttem ki sosem a pácienseken ezeket a frusztrációkat. Pedig nekem se volt egy élhető fizetés, de mint pályakezdő és tapasztalatszerzés szempontjából megfelelő volt. Ezért is léptem tovább, mert pontosan ezt akartam elkerülni, hogy ne egy zsémberes ,,mindenkikur**anyját" emberke legyek korai 20-as éveimre.
#2 teljesen egyetértek.
5, nem biztos, nekem vannak ápolónő ismerőseim. A három műszak mellett, után mennek maszek laborba, plazmacenterbe még egy műszakot lenyomni, hogy normális pénzük legyen. Nem normális dolog ez :( Hulla fáradtak állandóan, persze, hogy pokrócok lesznek egy idő után.
Kb két hete voltam látogatóban urológián. Anukám szomszédja a szobában éppen azért ordított, hogy melyik büdös k-va mondta a telefonon érdeklődő családnak, hogy hozzanak neki bármit, ami lefoglalja, köynvet, keresztjetvényt, mert mindig panaszkodi, hog unatkozik és jó lenne. inkább leordította a nővérek fejét, be nem vallotta volna a családnak, hogy tényleg egész nap ezen nyüszög. Mi meddig bírnánk ezt idegekkel?
Amikor anyukám BIPAP gépen volt, nem tudott felkelni az ágyból és csöngetnie kellett a nővéreknek az ágytál miatt, ők nemes egyszerűséggel elnevezték "húgyos Erzsinek". Saját fülemmel hallottam, amikor elmentem a nővérpult előtt. (Nem tették zsebre, amit tőlem kaptak) Ugyanezek az ápolók az anyukám mellett fekvő, lekötözött kezű beteg asztalára lerakták az ennivalót, majd később az érintetlen kaját el is vitték, egyiknek sem jutott eszébe megetetni, én az ismeretlen látogató adogattam egyenként a falatokat a szájába.
Emellett találkoztam nagyon rendes, segítőkész és elhivatott ápolókkal is, de sajnos nekem is vannak nagyon rossz tapasztalataim.
Ha egy pl. nővér tényleg dolgozik, akkor a 12 órás műszak után már nem tud érdemi munkát végezni, azt pedig be ne meséld már, hogy nonstop dolgoznak, mert el kellene jutni a másik munkahelyre is, aludni is kell, család stb., a nővérek átlagéletkora pedig 50 körüli.
Unalmas már eteket a meséket hallgatni a tanároktól, orvosoktól, hogy évtizedekig (!) nem tudnak elmenni még pisilni sem, mert annyit dolgoznak.
Nem jönnek ki a számok a 24 órából!
Ha pedig az orvosok is állandóan az állami kórházban vannak, akkor hogyan van idejük heti 20-40 óra magánrendelésre? Ahová szintén el kell jutni, aludni kell, van család stb.
Szomszédaim tanárok, egészségügyisek, és képzeld el, nem dolgoznak napi 24 órát!
De ahogyan írtam, aki huság, azt hiába kap 10-szer annyi pénzt, akkor is husángként fog a betegekkel viselkedni.
És azt is írtam, hogy el kell menni máshová dolgozni, ha kevés a pénz. ENNYI.
Csak a németeknél dolgozik 1800 magyar orvos, és ott tudni is kell, nem csak lenézni a beteget.
De rengeteg nővér ment ki és telepedett le külföldön.
Itthon pedig a maradék maradt, nem a minőség (egy-két kivétellel).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!