Mik a magyar egészségügy erősségei és gyengeségei?

Látom nem túl jó a magyar egészségügy megítélése, amit meg is értek, és bár nem nagy vígasz, de azzal legyünk tisztában, hogy az EU-n belül és kívül is vannak sokkal rosszabb egészségüggyel rendelkező országok. Én 8 éve mentőzök szakápolóként, így belelátok nem csak a kórházi, de a kórházi előtti (pre-hospitalis) részébe is az egyészségügynek. Sőt, jártam 3 évet mentőtisztire, amiből annyi elég is volt, bőven. Beszélgettem rezidensekkel különböző egyetemekről (PTE, SE, SZE) így a felsőfokú szakképzés minőségéről is van véleményem.

#5: Szépen összeszedted, feltételezem te is bennfentes vagy. Egy dologgal nem értek egyet: "A lakosságra viszonyítva túl sok a kórház,..." Ahogy a 7. pontban írod: "A magyar társadalom egészségkulturúja a béka segge alatt van. " Éppen ezért van szükség sok kórházra. Viszont a humánerőforrás hiányzik, ugye - ahogy írtad is. No, meg nem kéne megszűntetni az SBO-kat sem, ahogy manapság teszik. Gyakran 50-60km-t teszünk meg egy beteggel és ez nem normális.

#6: Részben egyetértek. Szeintem az orvostanhallgatók nagy része így áll hozzá az elején, és mégsem végeznek summa cum laude-val. Mindig mindenhol vannak kiemelkedő hallgatók, de a kérdés az, hogy a lexikális tudás mellett a készségek mennyire fejlődnek, a gyakorlatiasság mennyire jelenik meg, ha munkába kell állni. Alapvetően az a probléma, hogy a felsőoktatásban a gyakorlatorientált képzés csak papíron gyakorlatorientált - legalábbis az egészségügyben.

#7: "Minden orvosi egyetem ugyanolyan magas színvonalú oktatást nyújt,..."

A kijelentésed mire alapozod? Mit jelent a magas szint? A magas szintet mihez viszonyítjuk? Pintér Sanyi, te vagy az?

#9: Lehet, hogy "mindeki" így hívja, de hivatalosan SE. Az SE a SOTE jogutódja. Bár nem én vagyok a 8-as, de szívesen mesélek: [link]

#10: Ég és föld, ugye? 500-ból a középmezőny nem is olyan rossz. A kérdés az, hogy mi alapján és hogyan dől el a rangsor... És persze az ott végzett orvosok hány százaléka vándorol el az országból...

Utolsó: Igen, ugyanazt a szart:)

Szerettem az egyetemet, de objektíven nézve igen is gagyi, elméletközpontú, gyakorlati tudást alig ad.

Hatodévesként kimentem nyári gyakorlatra Németországba, és a negyedéves csaj simán megcsinált egy tájékozódó hasi UH-t, mert hogy nekik tanítják.

Ja, csak kevés a lehetőség. :)

Hány éves is vagy? Mikor végezted az egyetemet?

Kedves 12-es!

Ahhoz, hogy meg tudjuk érteni egymást, tisztában kell lennünk azzal, hogy kivel kommunikálunk. Hogy értsd, mit miért írtam tudnod kell, hogy én most 42 éves vagyok. 38 éves voltam, amikor felvettek az egyik "vidéki" egyetem, még "vidékibb" képzési központjába, Bsc mentőtiszt szakra, levelező rendszerben. (Azt gondolom nem kell ecsetelnem, hogy miért pont így jelentkeztem.)

Nos, kezdtük a képzést kb. 80 fővel, életkor alapján 20-50+ éves korosztályi szórásban. Az első szemeszter(!) végére feleződött a társaság, ami "normálisnak"(?) mondható. A második szemeszter végére már csak kb. 30 fő volt a létszám. Érdekes módon a fluktuáció nagyrészt a középkorúakat érintette. (Ez fontos.) Én 5 szemsztert bírtam, a fiatalabb csoporttársaim csodálkoztak is, hogy milyen jól bírom 40 évesen, családdal, két kisgyerekkel a hátam mögött.

Magáról az "egyetemről" (nem véletlen az idézőjel) és a képzésről:

Attól függetlenül, hogy erősen beleestünk a pandémiába és távoktatásban kellett tanulni, vizsgázni (gondolom más intézményekben is) sok pozitívumot nem tudok kiemelni. Szándékosan nem nevezem nevén az egyetemet, mert nem akarom rossz hírét kelteni.

- Az épület maga inkább szakközépiskolának, gimnáziumnak hatott, mintsem egyetemnek (működött is benne középfokú eü.szakképző iskola és még néhány "cég").

- A felszereltségről annyit, hogy ha egy egészségtudományi karnak nem telik mikroszkópra, preparált szervekre, mentéstechnikai eszközökre, stb..., akkor nincs miről beszélni.

- Amikor az anatómia gyakorlat annyiról áll, hogy rajzolgass (kisiskolás módjára) szerveket a füzetedbe és színezd ki őket,

- amikor propedeutika előadáson nincsenek vagy nem működnek az eszközök

- amikor az előadás maga többször elmarad és a pótlásra vonatkozó információkat nem kapja meg a hallgató,

- amikor a hallgatókat nem felnőtt emberként (fenyegető emailek küldözgetésével) kezelik,

- amikor az előadás és a számonkérés köszönőviszonyban sincsenek egymással,

- amikor "pofára megy a dolog", vagy a szerencsén múlik minden

- amikor teljes a káosz, a szervezetlenség, akkor NINCS MIRŐL BESZÉLNI.

Lehet azt írni, hogy más egyetemeken is van ilyen, de az nem vígasztal senkit! Ez nem felsőoktatás!

Ami pozitívumot tudnék említeni:

- a csoporttársak összetartása, segítőkészsége

- néhány előadó, oktató, tanár hozzáállása

- az iskolatitkár (már sajnos nyugdíjba vonult) segítpőkészsége, hozzáállása

- a koszon kívül, néhány dolog ragadt rám, aminek részben hasznát veszem a mai napig is

De megismétlem: Ebben a formában, ezen a szakon, ilyen hozzáállással nem lehet tanulni!

Azt, hogy az orvosképzésben (ami ugyebár csak nappali formában működik, érthető módon) milyen az oktatás színvonala, azt nem tudom, de kapcsolatban vagyok pár rezidenssel, vannak szakorvos ismerőseim, akik néha mesélnek ezt-azt.

Ha neked esetleg más véleményed van, szívesen meghallgatom, mert az bizonyítaná igazán, hogy az egyetemeken nem mindenhol ugyanolyan "színvonalas" az oktatás államvizsga ide vagy oda.

És akkor most azt kérdezem tőled, hogy vagy-e elég bátor, hogy mesélj magadról: Ki vagy te? Egyetemi hallgató? Egyetemi oktató, óraadó, netán dékán? Végzett orvos? Vagy te vagy egyenesen a Pintér Sanyi bácsi, aki tudja, hogy az oktatásban minden a legnagyobb rendben van?