Mi lesz az oltottak reakciója a 4. oltásra?
Utolsó: Nem, mivel speciel én ezzek foglalkozom, így pontosan tudom, hogy működik az oltás, mind az mRNS, mind a hagyományos verzió. A mellékhatás normális jelenség, amiket eddig kaptál, azoknál is volt, csak gyerekkorodban kaptad és nem emlékszel, a szervezet így reagál és pont.
A virológusok nem mondtak ilyet, hogy kísérleti szer, ezt ti értelmezitek így, mert a szakzsargont nem tudjátok értelmezni.
Mellesleg ha annyira féltek az "új", több éves technológiától (mRNS), akkor kérd a hagyományosat.
De gondolom te elhiszed azt, amit a tv-ben mondanak, hogy ez rossz, meg az rossz, mert nem látod át, hogy ez mind politika, attól függ kit saraznak, hogy ki gyártotta a vakcinát és melyik ország kivel van jóban.
Ahelyett, hogy tudatlanként a témában okoskodnátok, megkérdezhettetek volna egy rendes orvost róla esetleg (nem homeopátia hívő, természetgyógyász típusút), vagy egy gyógyszerészt és máris tudnátok, hogy nem kell egy kis szuritól úgy félni
Kik hozták haza a deltát?
Az oltatlanok ültek a s€ggüköm, amíg az oltottak szabadon mászkáltak és a figyelmeztetések ellenére is kirándultak a veszélyesnek nyilvánított Adriára, illetve Olaszországba és Franciaországba.
Már a legelején el kellett volna engedni az egészet, hadd fusson végig, hiszen korántsem olyan halálos, mint azt mondták. Főleg az első hullám nem is volt egyáltalán olyan veszélyes.
Ha hagytuk volna, hogy végig söpörjön, már rég el lehetett volna felejteni az egészet.
Emlékeztek még?
"A. Járványt nem tudjuk megállítani, nem is ez a cél. Hanem a lelassítása"
Ezzel gyakorlatilag elismerték, hogy mi a cél.
Soha nem is akarták megállítani a járványt, csak lassítani.
Azt pedig mindenki tudja, hogy minél jobban lelassítjuk, annál több mutáció fog létrejönni és annál kisebb az esélye, hogy valaha véget is ér az egész.
Nemrég kaptam a hírt:
Egy ismerősöm két pfizer után nemrég kapta meg a harmadik oltást, az nem tudom melyik volt neki.
A lényeg, hogy előtte a saját kérésére vettek tőle vért és mindent rendben találtak.
Megkapta az oltást (a harmadikat)
Majd két napra rá (állítólag koronavírussal) kórházba került, lélegeztetőgépen van.
Két lehetőség közül melyik lehet az igaz:
-Az oltástól lett beteg, ez esetben elég veszélyes maga az oltás
-Nem az oltás okozta, ez esetben akkor mit ér akár három oltás, ha utána lélegeztetőgépre teszik koronával, holott az oltás pont ezt hivatott megelőzni?
Mondom én, hogy csak a tv-ből tájéodóik az ostoba ember :)
Sajnálom, ha nem tetszik a stílusom, a buta arrogáns emberek nem szeretik a nála okosabbak megmondják, az igazat, de szokj hozzá. Vagy ne okoskodj bele olyan témába, ami nem a te asztalod. Mi se mondjuk meg, hogy milyen gélt használj a műkörömhöz.
"oltatlanok ültek a s€ggüköm"
Ezt melyik pizsidben álmodtad?
48-as, jah, nyáron, a delta mióta is van? Mi is van az átutazókkal? na ugye.
Doszka, a te állításodból már az eleje hazugság, "most kaptam a hírt"
Máshova menj már hazudozni, meg baromságokat kitalálni, ez nem az óvoda
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!