Milyen orvos az ilyen?
Nem teljesen kérdés, de muszáj valahova kiírni magamból.
A 19 éves tesvérem rooszul lett.
Felhívtuk az orvost, aki megkérdezte hogy hány éves, és azt mondta, hogy 60 évesen nem fog kijönni egy 19 éves gyerekhez.
Így mivel akkor nem tudtunk kocsit keríteni egy órával később került be.
Vakbélgyanús volt, de szerencsére nem az volt és nem lett komoly baja.
Mit lehet tenni, ha valaki ilyen esettel találkozik, hisz betegen olyan kiszolgáltatott az ember.
Az én mamám majdnem megfulladt és nem volt gyógyszere.és felhívtuk az orvosát és azt mondta nem ér rá dolga van.ez szötnyű!
szerintem az orvosok néha nem is az emberek élete mentésére eskűsznek fel
Az anyukám pár éve, 55 évesen korán reggel azzal keltett, hogy iszonyúan fájt a feje, és folyamatosan hányt. Mikor felhívtam a háziorvosát, az első hívásom után 1 órával semmi nem történt, úgyhogy mégegyszer felhívtam, akkor már elég morcosan, hogy mégis mi van. Úgy gondolta az asszisztense, hogy majd a délutáni rendelés előtt kijön a doktornő, mert azt hitte biztos, hogy csak valami gyomorrontás.
Eléggé megmondtam neki a magamét, 15 perc múlva ott is volt.
Mint utóbb kiderült, agyvérzése volt, és ilyenkor nagyon is számít az, hogy mennyi idő után kerül kórházba.
Ha valaki beteg, akkor valamelyik családtagjának kell a sarkára állni, és intézkedni, különben mindenki lesz*rja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!