Miért dohányzik sok mai fiatal? 17/F

Ez ilyen "hovatartozás". Ha az adott baráti körben, ahová ő tarozni kíván, ez a módi, akkor neki is ezt kell csinálnia. Nagyon ritka az az ember, aki egy centiméterre is el tud/mer térni attól a közegtől, ami őt körülveszi.

Akkor most menjünk vissza az időben: Ha ugyanez az illető véletlenül olyan közegbe került volna, ahol épp nem a cigivel menőznek, akkor magától eszibe nem jutna, hogy neki ezt csinálnia kéne. Ahogy az se, hogy kékre fesse a haját. Dohányozni csakis divatból lehet elkezdeni, szerintem sem a tüdőd, sem az állóképességed, sem a testi fejlődésed, sem a pénztárcád nem kiabált érte...

Viszont meg kell mondani, hogy nem feltétlen azok járnak jól, akik adott társadalomban/társaságban különcködni szoktak. Például egy új munkahelyen az új kollégák kimennek cigizni, és pillanatok alatt egymásra is találtak. A nemdohányos meg szépen ki lett közösítve, de úgy is mondhatjuk, hogy kiközösítette magát. (És nem csak a dohányzásból.) Na, így működik a világ.

én nem divatból cigizek, hanem azért mert szeretek, jó érzés....

16F

Én speciel azért, mert gyűlölöm a kollégiumot, rengeteg pszichés problémám van, és mégis muszáj. A kötelességeimet teljesíteni kell, teljesítem is, legalább annyit hadd tehessek meg, hogy elszívok egy szál cigit. Nem a világ legnagyobb bűne.

Általánosságban pedig... Nagyon egyszerű a porig alázni a fiatalokat ezért, csakhogy soha nem fognak abból tanulni, ha nem értik, miért. Kétségtelenül és bizonyítottan benne van a lázadás is. Ez nem tévesztendő azonban össze az "ettől érzik magukat felnőttnek"-kel. A kamaszkor középső-késői szakasza már az a kor, ahol az egyén sok esetben joggal kel ki magából, mert nem bíznak benne, mert olyannyira semmibe akarják venni a magánszféráját, hogy az már elképesztő. Itt vagyok pl. én. Amióta élek, a szüleim tiszteltek, hagytak HIBÁZNI, és a saját hibáimból megtanulni pár dolgot, a döntéseimet önállóan hoztam meg, mióta az eszemet tudom. Ott voltak segíteni, ha szükségem volt rá, de most gondoljunk bele: Amikor egyedül is fel tudunk emelni egy dobozt, viszont valaki kérdés nélkül odapiszkál, hogy majd felemeli ő, nem idegesít fel? De igen, felidegesít, és jogosan. Meg kell kérdezni, hogy kell-e segítség, és ha nem, akkor nem kell erőltetni.

Éppen ezért megtanultam felelősséget vállalni a döntéseimért, kiállni magamért.

A mostani viszonyunk pedig egészen pontosan abban áll, hogy az egyébként nagyon ritka összeszólalkozásokon kívül mindenki imád mindenkit, biztatjuk egymást, ha jó eredményeink vannak, akkor megdicsérjük egymást. Csak annyiban különbözött tehát a szüleim bánásmódja, hogy kiskoromban soha nem mondták azt, hogy: "Neked ez nem megy, gyerek vagy."

Most pedig ott tartunk, hogy tökéletesen harmonikus a viszonyom a szüleimmel.

Másik indok a pótcselekvés, amelyet az egyik válaszoló már leírt: Igen, a szeretethiányt például (szintén bizonyítottan) sokszor próbálják kompenzálni dohányzással és hasonlókkal.

Harmadik: ha a családban előfordult bármilyen szenvedélybetegség, nagyobb eséllyel fog a gyermek is szenvedélybetegséggel küzdeni. Ez persze függ a betegség természetétől és fajtájától, de találtak genetikai okokat is mögötte. (Cukibb szóval: genetikai vulnerabilitás, ezzel le is írtam az egész részt.)

Stresszcsökentés: tény, hogy a mai fiatalok egészségtelenül nagy stressznek vannak kitéve, és erre gyakran jön az agyament válasz: addig örülj, míg csak ennyi. Komolyan, akik ezt mondják, sosem gondolkodtak el azon, hogy a gyermekének az lenne a legjobb, ha pozitív maradna? Ezzel márpedig mindent elérnek, csak ezt nem.

A következő pontot nem feltétlenül egyszerű elkülöníteni az előbbitől:

Szenvedés csökkentése: nem fizikai természetű szenvedésre utalok, hanem az egyén belső szenvedésére, az ún. internalizált szenvedésre. Ez azt jelenti, hogy az egyén belső harcát a környezet nem, vagy csak enyhén érzékeli. Remek példa erre a meleg fiatalok problémája (nálam pl. ez is szerepet játszott egy darabig). A homoszexualitás 1973 óta nem számít betegségnek, viszont gyakran a homoszexuális egyén ezt a tulajdonságát nem tudja elfogadni, megpróbálja elfojtani(ami által egyébként számos problémát okozhat magának), okokat keres (itt szokott ugye probléma lenni, merthogy arról nem sokat tudunk), viszont ezt a hatalmas belső vívódást, ami 0-24-ben kínozza szerencsétlent, a környezet nem, vagy csak nehezen veszi észre.

(Akit érdekel, jelenleg a pszichiátriai természetű szexuális problémákat három fő kategóriára osztja jelenleg hatályos DSM V: szexuális diszfunkciók, nemi szerep diszfória, parafíliás zavarok.)

Illetve az utolsó indok, amit fel tudok mutatni, a szocializáció. Ha valaki olyan szociális környezetben fejlődik, ahol sok dohányos van jelen, akkor szintén nagyobb eséllyel válik dohányossá.

Nos, nagyjából ennyi.

15/f