Kezdőoldal » Egészség » Dohányzás » Már leszokott emberek: néhány...

Már leszokott emberek: néhány tippet kaphatok Tőletek?

Figyelt kérdés
8 évig cigiztem, mostanában napi 1-1.5 doboz piros cigi. Elegem lett, hogy havi 30.000-et minimum elköltök rá, és, hogy sportoláskor pár perc után esek össze, ezért elolvastam Allen Carr - Végre nem dohányzom című könyvét. Már az elolvasása is nagy hatást tett rám, akkor is akkor cigiztem, ma reggeltől meg nem szándékozok többet rágyújtani. Tudom, hogy az első időszakban a legnagyobb a kísértés. Ti, akik leszoktatok már, tudtok pár jótanácsot adni arról, hogy hogyan tegyek, hogy még kisebb legyen a kísértésbe esés kockázata? Előre is köszönöm! 22/F

2013. febr. 19. 09:26
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Én sokkal több évig dohányoztam, mint te. Nagyon nehezen tudtam elképzelni, hogy abba tudom hagyni. nekem is egyre többe került és egyre nehezebben tudtam körbefutni a szigetet. Szóval, számos oka van, az ember a gyerekeire is gondol. Meg arra is, hogy milyen büdös mások orrának! Körbeítam a kollégáimnak, hogy néhány napig lehet, hogy leviselhetelen leszek. Jókat poénkodtunk rajta, de segített is. Mármint az, hogy beszélünk róla, nem vagyok egyedül, mások is azt akarják, amit én, drukkolnak nekem. A legjobb módszer az, ha számolod, elképzeled, hogy most már mennyire jobb nakad. Naponta számoltam, hogy hány szál cigarettát nem szívtam el, és ez mennyibe került volna és ez mind megmarad másra. Vagy: elképzeltem, hogy nem gyarapodik a kátrány a tüdömben, hanem naponta, még ha csak mikroméretekben is, de csökken! És örültem. 3-4 nap múlva újra elkezded érezni a szagokat! Felszáll a buszra egy dohányzó, és már méterekről olyan szaga van, mint egy döglött görénynek! És neked is ilyen szagod volt! Na, ez sokat segít...
2013. febr. 19. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:
Kösz szépen :). Ezt az okot kihagytam, jó példát szeretnék mutatni majd a gyerekeimnek, ha már apumnak, és egyik nagytatámnak nem sikerült.
2013. febr. 19. 09:39
 3/13 anonim ***** válasza:
100%

én is azzal a könyvel szoktam le, már 1 éve. nekem a rágózás sokat segített, valamint elkezdtem biciklizni, és sport diétázni, nem egyszerüen leszoktam, hanem teljes életmódot váltottam, azóta ledobtam majdnem 40 kilót. Az a könyv akkpra hatással volt rám, hogy már másnap munkában simán kibírtam, és minden mûszak végén egyre büszkébb lettem magamra... míg egyszer csak azt nem vettem észre, hogy már napok óta nem is fpglalkoztam a témával...

szerintem, az is sokat jelentett az agyamnak, hogy sosem mpndtam senkinek még elsõ nap sem, hogy leszokom.. hanem kijelentettem, hogy NEM dohányzom...

2013. febr. 19. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim válasza:

Én még csak tegnap kezdtem, én is az ára miatt gondoltam meg, mert én már több mint 2 dobozzal szívtam el naponta.

Elkezdeni volt nehéz, mindig csak toltam az időpontot :)

Nos tegnap reggel már nem volt itthon cigim, úgyhogy gondoltam miért ne?!

És igazából nem okoz semmi nehézséget, nem mondom, h nem hiányzik, de simán kibírható :) Reménykedem, h ennél már csak jobb lesz :)

2013. febr. 19. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:
@13:39
2013. febr. 19. 16:52
 6/13 A kérdező kommentje:

Na, bocs, tehát:

13:39, rám is nagy hatással volt, rájöttem, hogy tényleg ökör vagyok, s csak a hülyeséget csinálom, s bemagyarázom magamnak, hogy ezért-azért még nem teszem le. A rendszeres sportolásra, én is gondoltam, szerinted a heti minimum 1-1-szer futás-foci-küzdősport kombináció megteszi? Mindhármat űztem amatőr szinten.

2013. febr. 19. 16:54
 7/13 A kérdező kommentje:
16:43, hajrá! :)
2013. febr. 19. 16:55
 8/13 anonim ***** válasza:
persze, hogy jó, a testmozgás endorfint termel az agyban, és jobb lesz tőle a közérzeted, arra az egy dologra figyelj, hogy ne legyél kényszer evő, mert az olyanok híznak nagyon sokat cigiletétel után.
2013. febr. 19. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:
Átlagos testalkatú vagy 185/75, átlag mennyiséget eszek, elég sokat mozgok, szóval csak nem...
2013. febr. 19. 18:51
 10/13 A kérdező kommentje:
*vagyok, bocsánat
2013. febr. 19. 18:53
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!