Ez pszichés vagy tényleg van okom aggódni?
Tavaly júniusban volt egy rövid kalandom. Nem vagyok rá büszke, egyáltalán nem. Férjnél vagyok, akkor éppen szülés utáni depressziós időszakban voltam, úgy éreztem minden rossz körülöttem. Szoptattam a babámat.
A férfi és köztem csak orális szex volt, én csináltam neki. Elment a számba, de azonnal kikoptem és ki is mostam a számat utána. Rájöttem, hogy nekem ez nem működik. Hihetetlenül bűntudatom van.
Ismerem a férfit, beszélünk is.
Totál bebeszéltem magamnak, hogy HIV fertőzött lettem és az anyatejjel a babámat is megfertőztem, így ő is (volt egy babánk akit a terhesség 16. Hetében elvesztettünk) meg fog halni.
Annyira panikolram, hogy az eset után pánikrohamaim lettek. Elmentem szűrésre kétszer is, 11 és 17 héttel később. Mindenféle vizsgálaton is voltam (vérvétel, nőgyógyász, szájhigienia). A két teszt negatív lett. Többször beszéltem az ÁNTSZ vezetőjével. Csomó kérdést tettem fel neki.
Voltam vért is adni az eset után kb 7 hónappal. Ott is felhasználták a vért.
Most a kislányom beteg lett. Picit meg vannak dagadva a nyirokcsomói, lázas volt és ment a hasa. Megint tiszta pánik vagyok, hogy mi van ha mégis hív fertőzött és ez már annak a tünetei. Állandóan hordom a dokihoz. Azt mondja ez csak vírus, pár nap és elmúlik.
Szerintetek van rá esély, hogy 3 vizsgálati eredmény, különböző időpontokban és két külön helyen tévednek és mégis hiv fertőzött lettem? Vagy ez csak a bűntudat miatt van?
Nagyon is van bűntudatom... Soha nem csináltam ilyet egyáltalán nem vagyok rá büszke. Sőt, pocsékul vagyok.
Ezek a tesztek nem tévedhetnek, igaz? Főleg az eset után elég hosszú idő telt el, hogy voltam.
Mit csináljak hogy jobb legyen?
Ugye az nem létezik, hogy az anyatejjel átadtam neki a vírust, úgy hogy nekem nincs bajom? Tehát lehet olyan, hogy nálam a tesztek nem mutatnak semmit, de a kicsim beteg?
Köszönöm szépen
Utolsó. Teljesen igazad van. Ő még nagyon kicsi.
Igyekszem helyre rakni az agyamban ezt a hülyeséget.
:D
tiszta szégyen vagy de egészséges
vicces hogy nemcsak annyira önző vagy hogy lepippantasz valakit depresszióból de még utána tartod is a kapcsolatot vele :D
Köszönöm szépen a segítséget és a kedves, támogató mondatokat.
Igazatok van, soha többet ilyet nem teszek... Igyekszem egy rossz döntésnek betudni.
Szia!
A HIV tesztet nem egy gyorsteszttel végzik el a laborban és nem csak egyszer. Laboros alabtörvény, hogy 1 mérés nem mérés és minimum 3, egymásután azonos mérés számít korrekt mérésnek. De mivel a HIV nem gyerekjáték és ez esetben ha akár pozitív, akár fals-pozitív (téves teszt) eredmény jönne ki, akár egyszer is a három mérésből, akkor 9, egymást követő mérést csinálnak és ha kell akkor újra mintát kérnek tőled. Mivel háromszor voltál vizsgáltatni magad, így legalább 9x (3x3 vizsgálat)vizsgálták is meg. A HIV vírus pedig lappangó és nem mutatkozó vírus. Tehát a vírus "működése" alatt nem látszik, hogy valaki beteg, mivel szép lassan dolgozik. 5-10 év alatt alakul ki az immunhiányos állapot gyógyszeres kezelés nélkül, ezt nevezik AIDS-nek. A AIDS-es emberek nem a HIV vírusba halnak bele, hanem akármilyen vírusos, vagy bakteriális, vagy gombás fertőzésbe. (Tehát egy sima náthába is akár, mivel nincs immunrendszerük, ami működjön.)
Ugyan létezik fals-negatív teszt is, de nagyon ritka, és az, hogy 9 alkalommal jöjjön ki egymás után, olyan esély, hogy leírni nem lehet.
A lányodnak tünetei vannak, ami azt mutatja, hogy az immunrendszere igenis védekezik, erős. Nem lesz neki baja, ha rendszeresen be lesz oltva a kötelezőkkel és normális gyerekkora lesz. Igen, többször lesz beteg, többször fogsz aggódni miatta, de ez az anyasággal jár.
A saját lelki állapotod viszont aggasztó. Ha férjezett vagy, vagy ha csak élettársad van, mond el neki az egészet és ajánlom, hogy beszélj pszichológussal. A bűntudatot nem lenyelni kell, hanem feldolgozni. Megbánni és megbocsájtattni attól, aki felé a bűntudat szólt. Ha csak belegubózódsz, abból nem lesz semmi jó, mert a végén már a gyereket félteni fogod mindentől és elszigeteled a normális élettől is, nem is beszélve, hogy magadat is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!