Igaz lehet, hogy szinte minden betegség szellemi és/vagy lelki eredetű?
Egy kissé érdekesen fogok most fogalmazni: Például a Csernobilban meghaltak esetében lelki eredetű-e a rákjuk? Rávágnánk hogy nem. Ámde a lelkileg kiegyensúlyozott szabad egyének eleve nem is vállaltak munkát a még működő Csernobilban, mert számukra az nem volt élet hogy egy komcsi fullajtár üvöltözve megszabja mikor egyen és mennyit, mennyit dolgozzon, stb. Hanem a lelkileg teljesen egészséges emberek távol a szabad tajgában voltak például gazdálkodókként a maguk urai, már amennyire a diktatúra lehetővé tette a szabadságot.
A betegségek, sőt balesetek 99%-áért a lelki okokat jelölöm meg. Még a közlekedési balesetek esetében is. Például számtalanszor találkoztam olyan zavart autóssal aki súlyos balesetet okozott volna ha én nem vagyok olyan kipihent és kiegyensúlyozott mint régen az alföldi juhászok, és még meg is éreztem hogy az az autós gondot fog okozni és előre felkészülhettem és el is kerültem a bajt.
De regényt írhatnák a lelki okokból keletkezett bőrrákomról is. Amit az ellenkezője, vagyis a kiegyensúlyozott lélek gyógyított meg. Mert ha a lélek kiegyensúlyozott, akkor az immunrendszer is erős és időben elpusztítja a keletkező rákos sejteket. Valamint a már kialakult rákot is képes lehet felszámolni. Lásd Anita Moorjani - Meghaltam, hogy önmagamra találjak.
Ausztrál farmerek megfigyelték hogy a szabadon, tehát stresszmentesen élő állataik sosem lettek rákosak. Pedig a magyar szürkemarhához hasonlóan egész nap égeti őket a Nap, napvédő krémek és 50 000 Ft-os napszemüveg nélkül. Míg az istállóba zsúfolt és a szűk élettér miatt stresszes állataik gyakran lettek rákosak.
Vagy ismertem (nevezzük csak valakinek) valakit, aki gyomordaganatot kapott az uralkodó típusú férjétől. A nő tudta mit kell tennie, nem a műtőasztalra feküdt, semmi orvosi kezelést nem vett igénybe hanem finoman fogalmazva páros lábbal rúgta ki a férjét. 60 éves létére is olyan vidám lett mint egy tinilány és a gyomordaganata is eltűnt.
A rákkeltő anyagok kevésbé veszélyesek mint a rákkeltő emberek. Például ép elméjű vezető nem épít Csernobilt a saját hazájába hanem például Ausztriához hasonlóan szélerőművel oldja meg a feladatot.
Nem igaz.
Csak annyi igaz, hogy rosszabb lelki állapotban vagy eleve alacsonyabb tűrésküszöbbel megbetegszel olyasmiben, ami amúgy jó eséllyel elkerülhető lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!