Az öcsém kényszeres kézmosó, és nem hajlandó segítséget elfogadni. Mit tegyek?

Jelenleg 17 éves, és jó pár hónapja már, hogy elkezdte ezt a szokását (vagy talán még több ideje?). Nemrég anya összeszámolta, és alig 3 óra alatt 14-szer ment el kezet mosni. Minden alkalommal percekig folyatja a vizet, vastagon beszappanozza a kezét, és a szappant igazából nem is mossa le rendesen, ezért már teljesen kipirosodott, töredezett a bőr a kézfején. (Anya hasonlatával élve: olyan, mintha egy pár piros kesztyűt viselne.) A lakásban úgy járkál, hogy kicsit kitartja a kezeit oldalra, és a kézhátával ér hozzá a dolgokhoz, a tenyerét nagyon ritkán használja. Este a zuhanyzás is háromnegyed óráig tart neki.

A jellemét tekintve rendkívül titkolózó, alig mond el valamit magáról, akkor is keveset beszél, ha kérdezzük, merthogy ,,semmi közünk hozzá/mit érdekel az minket". Öntörvényű, és sokszor agresszív is. Attól elkezd üvölteni, ha egy párnát odébb rak valaki a szobájában, vagy ha a számítógépes asztalra - ahol elég sok idejét tölti - tankönyvek kerülnek (mert ami ,,iskolás", az piszkos).

A kézmosás előtt más mániája volt, akkor minden egyes vécére menetelnél teletömködte a wc csészét egy fél gurigányi papírral.

Azelőtt meg minden reggel, iskola előtt felírta a nevét, a kedvenc dolgait meg még pár szót/mondatot kis papírfecnikre, majd összegyűrte őket és kidobta a szemetesébe. (Ezekre is anya jött rá, mert mindketten csak azt láttuk, hogy ő valamit irkál az asztalánál - lehetőleg úgy, hogy ne keltsen feltűnést -, és mivel anya szokta kiüríteni a szemetesét, egyszer megnézte, mik azok a papírkák.) Mondjuk szerintem ezt még mindig végzi, mert tegnapelőtt is láttam, hogy valamit ír, és mikor odanéztem, abbahagyta.

Azelőtt pedig (ez már egész régen volt, szerencsére) minden este bezárkózott a szobájába, hogy a digitális óráján lássa a 22 óra 22 percet, és eközben folyamatosan mondogatta, hogy ,,huszonkettő-huszonkettő".

Tulajdonképpen ha belegondolok, mindig is volt valami ilyenje, de vagy kinőtte, vagy áttért valami másra, amit muszáj csinálnia. (Sajnos elég sokat fel tudnék még sorolni, de azok közel sem ennyire súlyosak.) Valószínűleg tudja, hogy mindez nem normális, de mégsem hagyja, hogy bárki is segítsen neki. Csak az a baj, hogy már a mi mindennapjainkat is megkeseríti ez a mániája, mert állandó konfliktushelyzetek jönnek létre emiatt.

Mit tehetnék? Ha egyáltalán lehet valamit tenni.