Szívbetegség vagy pánikbetegség lenne?
Sziasztok,
kb. fél éve testedzések után kissé hamarabb elfáradok, mintha állóképességem romlott volna. Kb. 2 hete volt egy érdekes tompaság érzés fejemben és egy szédüléses - megsemmisülés érzés állapota jött elő. A pulzusom kb. 120 körül volt akkor. Apámnak szóltam menjünk be ügyeletre, ott megnéztek de annyira izgultam ott már, hogy 168-as pulzust mértek ekg előtt és 132/85-ös vérnyomást.
Első EKG-n 140/ST-s eltérés volt, de ahogy megnyugtattak szóbeli eltereléssel és lejjebb ment pulzus, már a 2. EKG teljesen jó volt.
Azóta többször jött rám ilyen rohamszerüség. Tegnap reggeli felkelés után kimentem a konyhába és megszédültem. Meleget éreztem fejemben és olyan fura zsibbadásszerűséget egész testemben. Egyből leültem és bepánikoltam. 1 óránt át 130-150 között volt a pulzusom. Vérnyomást 5 percenként mértünk. Hol 140/90 volt hol 160/85. Kijöttek ügyeletes orvosok és ekg-t végeztek rajtam. Teljesen rendben volt minden az EKG-n. Azt mondták kizárható, hogy szív okozná ezt. 1 hete mikor házi orvosnál is voltam a problémával meghallgatta ő is szívem és ütőereket is, de ott se talált semmi gondot. Azt mondta pszichiátria lesz ebből pánikbetegség miatt. Vérkép és vizeletvizsgálat is teljesen jó volt. Mi lehet ez? Valóban idegrendszeri túlterheltség és kimerültség okozhatná ezt?
Utóbbi 3 évben reggel 6 körül feküdtem le és du 3 körül keltem fel, valamint utóbbi 1 évben folyamatosan stresszeltem szinte.
Köszönöm előre is a válaszotokat! 28/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!