Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Mikor lesz már ennek vége?...

Mikor lesz már ennek vége? Akinek ilyen jellegű tünetei voltak, mikor gyógyult meg teljesen?

Figyelt kérdés

Sziasztok! Előre is ne haragudjatok a “regényért”. Múlthéten kezdődött a betegség nálam. Kedden és szerdán tűnt fel, hogy nagyon étvágytalan vagyok, pedig alapjában véve nagyon jó étvágyam van. 2 nap alatt 1 szelet kenyeret tudtam megenni. Csütörtökön még muszáj voltam bemenni dolgozni, viszont már munkában nagyon elesett voltam és rázott a hideg egész nap. Pénteken egész éjszaka lázas voltam, 39 fokos lázam volt még délelőtt is. Lázas voltam, rázott a hideg, viszont egy Optalgin nagyon szépen levitte a lázamat. A következő tünet, ami jött a köhögés és iszonyú lapockafájdalom a köhögésnél. Ezután következett az, hogy olyan szinten zuborgott, kortyogott a hasam, hogy rossz volt hallgatni és brutál módon felpuffadtam. Vasárnap többször ment a hasam, még éjszaka is ment vagy 5x, a széntabletta is kiment belőlem.

Mostanra megszűnt a hasmenés, a lázam is megszűnt, viszont most meg nagyon fáj a tarkóm és a nyakam, illetve a hátam még mindig, illetve néha hányinger tör rám.

Kicsit tudtam ma már enni, kis pirítóst és 6 db sajtos pogácsát.

Szerintetek meddig fog még ez tartani? Én már megőrülök, hogy hol ez a bajom, hol az.


tegnap 20:55
 1/2 anonim ***** válasza:
Nem tudom milyen ez a mostani vírus, de nálunk is ez van. Konkrétan nálam 4.hete tart, bár talán már érzem a végét. Nekem is mindenféle tünet jött egymás után. Én sem tudtam hova tenni, sosem volt még ilyen. A gyerekeknél is ez van.
tegnap 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim válasza:
tegnap 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!