A kényszerbetegség javítható figyelemelvonással, illetve akaraterővel?

Arról van szó, hogy vannak elég súlyos kényszercselekvéseim. Ilyenek, hogy akár az egyetemi órám kellős közepén visszamegyek a koliba csak azért, hogy megnézzem, hogy lekapcsoltam-e a villanyt (teljesen figyelmen kívül hagyva azt, hogy ahogy eltávolítom a szobakártyát, az egy percen belül amúgy is leáll). Egyszerűen zavar ez a gondolat.

Vagy mondjuk többször is átolvasom a beadandót óra előtt, hogy nehogy véletlenül valami hiba legyen benne, holott többször is elolvastam már, és pontosan tudom, hogy nincs semmi baja.

De még órák hosszát tudnám sorolni.

A lényeg, hogy egy ideje dolgozom, és azt tapasztalom magamon, hogy fokozatosan csökken ezeknek a kényszercselekvéseknek a száma, és kiegyensúlyozottabb vagyok, mivel teljesen leköt a munkám az óráim mellett.

A kérdésem tehát, hogy ez most csak ideiglenes állapot nálam, és amint végetér ez a munka (ami sajnos nem állandó most), akkor vajon ugyan úgy vissza fog térni ez a viselkedés nálam, vagy le tudom küzdeni? Borzasztóan kellemetlenül érzem magam ezmiatt, mivel én is szeretnék olyan életet élni, mint mások. Utálom ezeket a kényszercselekvéseket, nem tudom, mint ha valami késztetne arra, hogy csináljam, pedig amúgy tudom, hogy fölösleges. Most jól érzem magam, megérkezek a munkahelyemre, egyszer talán ha visszafordulok, hogy biztosan normálisan le van-e zárva az autó, és megyek dolgomra. És azt szeretném, hogy ez az állapot megmaradjon.