A tüdő oxigénfelvevő képességének mérése?

A vasam a mai :) laboreredmények alapján teljesen rendben van, az is valami.

A pulzoximétert természetesen használom, a kanapén ülve 98-99%-ot mutat, és ott - mint elvárható - nincs is problémám.

A véroxigénszintmérés ma már a bazáribb okosórákban is elfogadható, egyet maholnap meg is hoz a posta. Mivel egyelőre nincs tipp nevesített vizsgálatra, jobb híján magam fogom számszerűsíteni milyen terheléshez milyen értékek tartoznak, azaz mi a tüdőm valós állapota. A siker garantált.

A nagyobb betegségekből a felépülés valóban sokáig tarthat. Az én konkrét esetemben az angiológusom szavaival élve "már futnom kellene mint a nyúl". Nos, ez távolról sem történt meg. A legutóbbi kontrollon hangzott el ez a nyulas aranyköpés, és gondolom ehhez köthető hogy hirtelen megszállta a szentlélek és effektíve vizsgálgatni kezdett (minden szuper), meg beutalt ide-oda (eddig minden szuper). Csodás kontraszt.

Ezek a vizsgálatok ugyan többek az eddigieknél, de szemmel láthatóan csak annyit foglalkozik a témával hogy ne legyek nyilvánvalóan a praxis halottja, szóval lassan elfogy a türelmem.

Időközben a szívemet is megnézték, minden oké, a szívdoki szavaival élve olyan mint egy húszévesé. Sőt, javasolta hogy kezdjem el intenzívebben ütni-vágni magam, a szívem az eredmények alapján bírni fogja.

A kérdésem írásakor már futott egy projektem, az újévvel fokozatosan elhagytam a béta blokkolómat. Ha lehet hinni a szóbeszédnek kb mostanra ürült ki belőlem a maradéka is. A nyugalmi pulzusom és vérnyomásom beállt az embólia előtti értékekre. A terheléskor az értékek nyilván magasabbak mint a gyógyszer mellett, de nem kórosak, valószínű a korábbi értékeim. Apropó terhelés. Az uszodában a legnyilvánvalóbb a kontraszt, a korábbi 50-100 méteres fuldoklás mostanra 400-600 méteres tempósabb úszássá alakult.

Összefoglalva, a több mint fél éve tovább nem javuló állapotom elsődleges oka a béta blokkoló volt. kb mindent takarékra rakott. Az adagolását és fajtáját so-sok hónapja újra kellett volna gondolnia az angiológusomnak.

Most hogy újra van levegőm és így terhelni is tudom magam, a tüdőm állapotának kimérése (mennyit degradálódott az oxigénfelvételi képessége) már kevésbé fontos. Persze ha valaki megírja létezik-e ilyen vizsgálat és milyen néven, azt megköszönöm.

Ha jól értelmezem a rövidítéseket a szív és tüdő közötti rész rendben volt. A bal artéria oszlásában és ágrendszerében illetve a jobb felső és középső lebeny artéria pulmonalis ágában kisebb, jobb alsó lebeny artéria pulmonalis ágában valamivel nagyobb dugulás. Az embólia mértékét máshogy nem nevesítették.

Az állapotom? Lábon mentem be, oxigénre nem kellett rakni. Amint kidertették hogy nincs mélyvénás trombózisom és lábra engedtek állni, mehettem rövideket sétálni és mentem is.

A záróvizsgálatkor azt pedzegették hogy a negyedéves kontrollig lehetőleg ez is maradjon a ritmus (folyamatos ágyban fekvés, ritka, az utca aljánál nem sokkal távolabbi sétákkal tűzdelve), utána emelhetem a terhelést. Amikor visszakérdeztem hogy mégis, milyen számokat mutasson majd akkor a műszer, láthatóan meglepte a főorvost. A körben fekvő ijedt 80 éves papik gondolom kritika nélkül mindenre rábólintottak, ilyen kérdések fel sem merültek bennük. Rövid hümmögés után az lett a vége hogy na jó, eldobjuk a szokott sablont, legyen 110 a max pulzus és két hét múlva neki is állhatok.

Egész végig az motoszkált a fejemben hogy megvan a prioritásuk mi a fontosabb aközül ami nekem jó meg ami nekik kényelmes és biztonságos (az utóbbi). Mintha a suszter lányoknak csak negyvenötös, fiúknak csak ötvenötös cipőt csinálna, nehogy kicsi legyen. Erre jött rá hogy 18 hónapig szedjem az X gyógyszert Y fix adagban, mert ez a protokoll. Nem akarom szidni őket, nyilván megvan a maguk baja (alulfinanszírozottság, túlterheltség). De ha pár évtizeddel idősebben ér el ez a nyavaja, hát simán megöl ez a rehabilitáció, és ez sem jó.