6 centiméteres miómánál már szóba kerül a műtét?
Sziasztok. Nekem is most állapították meg hogy mióma okozza a meddosegem. Semmi tünetet nem okoz, nem is gondoltam rá, hogy miómam van. 5,5cm-es és a mehemen helyezhedik el, szerencsére nem érintve a nyalkahartyat. Nekem egyből azt mondták hogy műtét. Kedden kell mennem sürgősségi mri-re, majd áprilisban műtik. Nemtudom közben kell e még valami vizsgálat majd.(hormon, vérvétel stb)
Nekem azt mondta az orvosom a vizsgálaton, hogy emiatt nem sikerült eddig a baba, és hogy lehet így jobb is, mert megszakítás lett volna a vége sajna.
Nagyon sajnálom, hogy téged műtenek, de akkor ez a megoldás a meddőségedre. Vérvétel, meg belgyógyászati, altatóorvosi vizsgálatot szoktak kérni, de ezt majd az orvosok ott úgyis elmondják.
Mielőbbi gyors gyógyulást a műtét után.
Sziasztok.
Nekem is most derült ki 1 hónapja, 1eve meg semmi sem volt...
Dokihoz mentem kivizsgaltatni magam, mert a baba nem akar sikerülni..egyéb más tünetet nem vettem észre.. Erre talált egy 5,5cm miómat a mehemen fekve..
Nem is gondolkodott semmin, egyből műtétet javasolt, mivel ez végett nem jött össze a baba sem, illetve a csekély par% mellett is ha sikerült volna, azt meg kellett volna szakítani a mióma elhelyezkedese miatt.
Apr.20.-an mutenek meg laparotomias műtéttel, addig mri, vérvétel, altatoorvos...szerencsére a rakszuresen sem találtak semmit.
Remélem utána hamar osszejon a várva vart baba.
(29éves vagyok)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!