Mi a véleményetek arról, hogy ha valaki nem oltatja be magát, akkor tulajdonképpen a beoltottakra nem is jelent veszélyt - hiszen ők védve vannak -, csupán azokra, akik szintén nem oltatták be magukat és vica-versa?
Tehát egy beoltott - az oltás fajtájától függően - 80-95%-ban biztonságban van egy nem beoltottól, aki vagy fertőz vagy sem, ki tudja, mivel oltani már nagyon oltanak, de tesztelni, meg kontaktot kutatni azt már nem nagyon akaródzik az illetékeseknek.
Az pedig, aki nem akarja beoltatni magát, legfeljebb a saját és esetlegesen más nem beoltottak egészségével játszik.
Persze ezt hosszabb távon kell elképzelni, amikor már az aki akarta felvette az oltást, aki pedig nem az nem.
(A fenti elképzelés nem a sajátom. Egy covidról szóló poszt v. kérdés v. cikk alatti commentben olvastam. Nem biztos, hogy pontosan idéztem. Be akartam linkelni, de már nem találtam meg. Ha valakinek ismerős az linkelje be. Ezt csak azért írtam le, hogy lehetőleg ne én legyek az, akit mindenki melegebb éghajlatra küldene el. Csupán ilyen megközelítéssel még nem találkoztam, és eszembe sem jutott innen szemlélni a dolgokat. Egy új nézőpont számomra.)
8
"Akik nem oktatják magukat, a járvány terjedését és fennmaradását segítik, ez ilyen egyszerű."
Sajnos nem ilyen egyszerű.
Az egészségügyisek közt már szájról-szájra megy, hogy jelenleg az oltottakkal vannak tele az intenzívosztályok.
És a statisztikák is azt támasztják alá, hogy amióta megy az oltakozás, egyre több a halott.
Ettől még nem akarok senkit se lebeszélni semmiről. De nem mondhatjátok, hogy nem lettetek figyelmeztetve.
12
Sajnos ez nem igaz.
A statisztikák szerint (utána lehet nézni) tény, hogy Izraelben a fertőzöttek száma nem csökken, 60%-os átoltottság mellett is azonos számokat produkálnak, mint a legkevésbé átotoltott lakosságú Ausztria, 6%-os átoltottsági mutatóval. Magyarul semmit se érnek az oltások.
Hogy mi a kamu, döntse el mindenki maga.
Ismétlem: nem mondhatjátok, hogy nem lettetek figyelmeztetve.
És ha tényleg ennyire hiszel az oltakozás utáni jóvilágban, akkor hadd lombozzalak le, az előre megírt forgatókönyvet ősszel folytatják:
#15, na ezt mondom. A WHO azt mondja, hogy jöhet, hogy fennáll a veszélye, fel kell készülni. Az újságban meg rögtön garantáltan 100% hogy jönni fog lesz belőle. Normális helyeken kéne tájékozódni.
Az izraeli adatokkal szerintem sokan azért vannak bajban, mert ha megnézed a world-o-metert, akkor az első grafikon valóban nem indult el lefelé:
Mivel hogy az az eddigi összes fertőzött, ami nem csökkenhet. Az új esetek száma lejjebb van, és az tényleg mélyponton van, 50-60% körüli átoltottságnál.
Kérdező: Egy rakás emberi lény nem oltható egyelőre. Nem sorolom, de pl Magyarországon egyetlen gyerek sem oltható még. Szerencsére itthon 18 év alatt azt hiszem csak egy gyerek húnyt el a szövődmények miatt, de igen sok gyerek (újszülöttektől kezdve...) van a Heim Pál kórházban, időnként súlyos tünetekkel, lélegeztetőgépen.
A felnóttek oltásával például őket is védenénk, nem tudom, hogy ez téged mennyire érdekel, nekem nagyon fontos, hiszen 3 gyerekünk van. Többek között azért sem akarom, hogy kinyissák még az iskolákat, mert mindhárom gyerekünkön enye, vagy közepes tünetekkel már átment a vírus, de egyiknek sincs már ellenanyag a vérében, tehát újra megfertóződhetnek. Azért amikor a 4 éves gyereked 39 fokos lázzal, erős fej-, és hasfájással 2 napig sír, te meg cipeled a válladon, hátha kicsit enyhítesz a fájdalmán, akkor elgondolkozol, hogy merre van előre...
Légyszíves, oltassátok magatokat!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!