A rákos betegségnek lehetnék-e ezek a tünetek?
Jó napot mindenkinek! Egy pár hónapja vannak ilyen fellépő tüneteim. Először pont zuhanyzás közben lépett fel ez a tünet; Az egyik vállamba egy borzalmas szúrást szúródást éreztem! Mintha az egész ball vállamban darabokra szakadt volna minden egyes ízület, ín, ami össze tartja. Annyira fájt hogy csak lógattam a kezem. Semmi. Mozdításra azt hittem megkattanok. Gondoltam hogy áááhhh... biztos beállt a vállam, esetleg befagyott. Aztán az elkövetkező napok szenvedésbe torkollottak. Mind a két vállamat érintette ez a borzalmas fájdalom. Bármerre egy picit is megmozdítottam, szúró, nagyon fájó érzést éreztem. Egy két hétig lógtak a kezeim.Fájdalom csillapítót vettem be rá,, lassan- lassan elmúlt. Egyik napról a másikra, mintha semmi nem történt volna. Aztán vissza jött egy érzés, a ball vállamba, mintha valami maradandó sérülés ott maradt volna. Tudtam hogy ezt az érzést még fogom érezni, de nem foglalkoztam vele! Tettem a dolgom. Aztán elteltek a hónapok, és ismét elkezdődött megint. Enyhe szúró érzés a vállaimba. Néha alig bírtam kimászni reggelente az ágyból, nem is aludtam igazán jól, hisz éjszaka is fájt. A mostani hónapokban felerősödött és odáig fajult hogy ; Megint egy hét két hét, de sajnos most a lábaim, a térdem, talpam. Aztán jött egy új érzés! Az összes testemben lévő izület csont, bármi ami megtalálható az szúródni, fájni kezdett. A fejem búbjától teljesen a talpam aljáig. Az újjaim, csuklóm, minden minden amiben csont, ín, szalag, stb... van! Volt hogy egy poharat nem tudtam felemelni az újjaimmal, mert annyira szúródott fájt... A kezem, olyan érzés mintha a csontjaimat darabokra törték volna szét! Hála a jó istennek ez kábé.. úgy négy napig tartott. Aztán megint semmi. Vannak olyan mozdulatok mikor azt érzem hogy valami darabokra töri belül a csontjaim, stb... Tegnap megint a ball vállamba egy szúródás, és nagy jajjj. Ma felkeltem és érzem a tegnapi hatást, nehéz leírni...azt a szúródó hirtelen belehasító váll fájást, mintha valami ott elmozdult volna vagy megtört volna! Az elmúlt hetekben a lábaim térdek, minden egyes izületem alig bírtam mozdítani, nehéz lassú lett a mozgásom ez miatt. Esténként olyan görcsrohamok is rájönnek ami a lábamat érinti. De van hogy egész este a térdeim szúródnak. Szóval tulajdonképpen beállt egy érzés ami az egész testemre kiterjedő fájdalom, pláne csontokat, minden egyes izületet érint.Úgy érzem hogy... Ebből valami nagyon csunya fog kialakulni. Van olyan nap hogy semmi nem történik, de aztán előjön. Már már kezdek hozzá szokni hogy mi lesz ennek a vége. És ezekhez a fájdalmakhoz! Elöszőr azt hittem be fogok lázasodni, esetleg valamit rosszul emeltem vagy megerőltettem... Sajnos ez az állapot, csökken, nő, gyakoribb kevesebb, közel egy éve alakulgat. Ehhez még hozzá társult az ébredéskor , brutális kar, kéz zsibbadás. Persze arra gondoltam elaludtam. Ez is beállt. Vagy a kezeim zsibbadnak még csak reggelente ez, vagy a lábaim szúródnak, vagy a vállam. Van hogy úgy főzök hogy húzom a lábaim magam után,, a térdeim nyilalása miatt, fél órát, aztán semmi.
A kérdésem az lenne hogy volt- e valakinek mindegy milyen rákos beteg rokona, bárkije aki rákban hallt meg, és végig nézte. Ráterjedhet így az izületekre a rák kezdődően? Esetleg ájulás ájulás érzés, szédülés, hányás, hasmenés, gyengeség, olyan érzés este alvás közben mintha a szíve leakarna állni, de legfőképpen az csontok fájdalma... A fentiek elmúltak, de kábé egy hónappal ezelőtt megint hánytam. Még csak 43- éves vagyok. Nagyon szépen köszönöm ha elolvastad, és komolyan intelligensen válaszolsz! Szép napot kívánok!
Egy nagyon kedves hozzám közeli ismerősömhöz egy nap elmentem. Szomorúnak láttam. Így megkérdeztem tőle hogy mesélj mi a baj! Egyetlen egy család tag sem tudott róla. Aztán belekezdett. Tudod.... Én aki egész nap nem vagyok itthon, úszom, sportolok, stb... Azt vettem észre az egyik nap mikor lementem a boltba, valahol....tudod nem viszem a lábaim. Azt az utat amit percek alatt jártam meg, most... enyhe könnyezés. A ház lépcsői is nehezemre esnek. ( Sosem liftezett!!!) Itt csend. Mondtam neki áhhh... Biztos csak elfáradtál.... A fentiekben leírtat többször elmondta! De sosem folytatta tovább. Aztán ezen az ominózus napon, már nem azt mondta hogy nem megy nem... Nem bírom megtenni azt az utat,,, le is mentem neki a boltba. Folytatta tovább, nos Mondom neki drágám voltál orvosnál mint mindig, sosem jött válasz. Ezen a napon igen. A válasz; Igen voltam. Kedves .... Rákos vagyok.
Láttam. Vele voltam, de egyedül akart lenni. És értesítette a családját. Igazából akkor történt a gyanú mikor egy nap ismét nála voltam látogatóba. Szkanderóztunk.Elég erősnek bizonyult,, de majdnem győztem, mikor rosszul lett. Semmi különös. Úgy nézett ki mintha nem kapna rendesen oxigént, lihegni kezdett, és igazából még folytatni is akarta tovább de én nem engedtem! Megilyedtem. Valamire ráéreztem. Ekkor még ő sem tudta. Lesápadt, de semmi különöset nem vettem észre rajta, gondoltam hogy elfáradt biztos... Vagy ideges lett... De maradt egy kérdőjel és egy érzés! Mi volt ez? Utoljára lázadan láttam, de erőssen, tisztán össze függően beszélt, úgy fogadott mint mindig! Kérleltem hogy hívjon mentőt, azt mondta hogy oké hívok. Mondtam neki hogy; De légyszíves most kérlek. Azt mondta erre hogy mindjárt jön, egy pillanatra elvonul, bevesz egy fájdalom csillapítót, de meg kért hogy ne menjek utánna! Azt mondtam neki, nem nem megyek utánad. Itt ülök és várok rád. Utánna mentem, kilestem. Egy injekciót adott magának. Észre vett. Kérdeztem mi volt az; Azt mondta orvosi morfium. Innentől kezdve csend lett.. Elbúcsúztam tőle, és mondtam neki hogy holnap jövök reggel. Fel is keltem korán, bár egész este nyomasztott gyötőrt egy érzés... Szinte futva tettem meg a képzelet a házához. Az nap már nem élt. Nyugodjon békében, nagy ember volt ő!
Nos, a rák és az izületek leépülése!
Van aki nagyon hamar feladja ezt a harcot, van aki pedig nem bírja ( ezalatt sok mindent értek! Feldolgozás a halál útja felé, maga a gondolat, fájdalmak, illetve környezeti befolyásolás!) elviselni magát, vagy szerencsés, vagy...vagy..vagy!
Persze hogy ha hamar észreveszik, és kezelik, rentgeteg az esély,de mindig ott lesz, hogy vajon mikor lesz a következő orvos látogatás! Sőt! Mostanára egyre több ember gyógyúl ki ebből, még orvosi segítség nélkül is.
10/11. Köszönöm a kedves válaszod!
Nem minden egyes válaszom a rák. Ön valami mást olvasott kedves! Nem ízületi problémáim vannak, ezek nem azok. Mivel még életemben ilyet nem éreztem így igen nehéz megfogalmazni, hogy valójában úgy fáj minden csontom, mintha fájna brutálisan a fogam. Amit még nem élt meg az ember és világ életében egészséges volt, és hírtelen rájön egy olyan fájdalom amit még nem érzett, honnan tudja hogy mi az! Hogy fogalmazta meg! Ez nem megvetést és sértegetést érdemel!
Őszinte részvétem a szerettei távozásáért! Fájdalmas lehet! Fájdalmas lehet az emlék. Szerintem önnek beszélni kellene róla, úgy érzem szüksége lenne rá, esetleg forduljon egy pszichiáterhez, az majd elmulassza a fájó emlékeket! Tisztelettel! Szép napot kívánok önnek kedves!
Kedves Kérdező,
Nekem is volt rosszindulatú daganatom, 2-es típusú. Kollágámnak pont ugyanaz, 1-es tipusú.
Kétszer operáltak, majd kb. egy éves kemo. Mindez több mint tíz éve. Ma már csak két évente járok ellenőrzésre.
Kollégám feladta. Azt mondta, neki ebből elege van...
Úgy tíz éve meghalt.
Jobbulást.
Nagyon Kedves és Tisztelt 15/ 16- S ! Tiszta igaz szívemből sajnálom!!! Nagyon örülök hogy ön írt és ilyen erős! Kívánom önnek hogy legyen nagyon Boldog, nagyon Boldog, nagyon nagyooooon Sokáig! 🥰🙏💖
15/17- kijavítom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!