Ha kötelező lesz a korona vírús vakcina akkor mit csináltok?
10)
Mert az influenza se egy konkrét vírus.
Egyrészt több is van, másrészt folyamatosan mutálódik, magyarán a felszíne, amit fel tud ismerni a szervezeted folyamatosan másabb lesz. Az oltás egy-egy leggyakoribb szerotípust fed le, ami megtanítja az immunrendszered felismerni azt az adott vírust, de a többi másabb sajnos.
Benne van a pakliban, de ehhez ki kell ismerni a vírust, és ehhez még túl rövid idő óta van közöttünk.
Az influenza különösen hajlamos rá, főleg 2 felszíni antigénje van, ami alapján osztályozni szokták őket, és mutációra hajlamosak, a hemagglutinin és a neuraminidáz nevű, innen jön a H1N1, H5N1 és társaik. A koronavírusoknak S (spike) és E proteinjei vannak felszínen, ezeket kell a szervezetnek bemutatni vakcina formájában valahogy úgy, hogy az immunválaszon kívül más, esetleg károsító hatása ne legyen a szervezetre.
Ezt mondjuk érdemes elolvasni annak, aki nem akar mindenféle tévképzeteknek felülni akár egyik, akár másik oldalon. Vagy ha a közoktatásban biológia órán kicsit nagyobb hangsúlyt fektetnének az emberi szervezet, immunrendszer, kórokozók működésére, talán az egészségkultúra is kicsit jobb lenne nálunk, nem lennénk kb az összes, megfelelő életmóddal egyébként megelőzhető betegségben toplistások a világban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!