Ezt a fáradtság vagy a szorongás okozza?

Reggelenként, délelőttönként, mikor még baromi álmos vagyok majd leesek a székről. Ilyenkor elönt a szorongás, a ködös gondolkozás, borúsnak látom a világot. Mint egy depressziós, komolyan. Csak aludnék. Erősödik a félelmem, pedig semmi okom rá. Érzem, ahogy zsibbad, bizsereg mindkét karom és el is nehezednek. Forróság fut rajtam végig. Ez megijeszt, így még erősebb lesz a szorongásom. Menekülnék, ha tudnám, hogy hova kéne és egyáltalán mi elől. A zsibbadás lehet azért, mert "próbálom magam érben tartani" vagy mindenképp a szorongás számlájára írható? Most délelőtt majdnem kaptam egy pánikrohamot, pedig már évek óta nem volt, csak szorongásom, de az mindennapos.

Már nagyon elegem van. Úgy érzem soha nem lesz vége ennek az állapotnak, tehetetlennek érzem magam, a helyzetet pedig kilátástalannak. Ha kívülről nézném magam, akkor sem tudnám megmondani a szorongás, pánik okát. Vagyis tudom, félek a pánikrohamtól.

Délutánra ez általában teljesen megszűnik, leginkább akkor ha tudom, hogy mehetek haza és nem kell mennem sehova.

Szedek gyógyszert, de már elegem van. Nem igazán akarnám emeltetni, ha nem muszáj, mert egyszer amúgy is le kell tennem, és funkcionálnom kell gyógyszer nélkül is.

A családban van most egy végstádiumos rákos beteg, napjai vannak hátra, így telt el az elmúlt 1 hét, hogy minden nap azt hittük, hogy na majd ma meghal. De él még mindig, és egyre rosszabb az állapota, nagyon nehezen viselem a leépülését. Keveset is pihentem mostanában. Érzem, hogy hetek óta gyűlik bennem a sírhatnék, de nem sírok. Pedig biztos tudnék...

Ráadásul 1 hét múlva meg is fog jönni. Lehet ezeknek a dolgoknak az elegye ez a feszülés? Tönkreteszi az életemet. Nem bírok úgy kimozdulni, hogy ne érezném a jelenlétét valamilyen szinten. Úgy érzem így semmi értelme nincs a fiatalságomnak, elpazarolt éveknek gondolom. 22 vagyok.