Mikor jut már el odáig az emberek többsége, hogy gyógymódként inkább homeopátiás szereket használ "gyógyszerek" helyett?
Ha a fejesek érdekeltsége a homeopátiás szerekben rejlik majd, akkor áttérnek erre. Lehet "darkos" a kimenetel, de így tanultam/így neveltek.
Habár én azt mondom, hogy annak jobban örülnék, ha kémiai készítmények ("normál" és "homeopata") helyett pszichológiai (nem pszichiátriai) kezelések lennének. Ép testben ép lélek - pszichoszomatika. Valamilyen lelki trauma, vagy elfojtott szorongások igenis tudnak testi tüneteket okozni akár tudat alatt is. Annak meg nem szabadna pénzbe kerülnie, hogy egy emberrel lelkileg foglalkozva van.
A fizikai jellegű "kötelező" betegségek (láz, nátha, megfázás) pedig szintén gyógyítható pihenéssel, megfelelő környezettel, valamint speciális, otthon is elkészíthető teákkal, megfelelő egyszerű tápanyagok bevitelével, amit kíván a szervezet személye.
Véleményem szerint a gyógyszerek és a kémiai szerek (talán a homeopata szerek is) mérgek, mert egyrészt tele vannak mellékhatásokkal, másrészt csak a tüneteket kezelik, de a probléma gyökerét nem, harmadrészt feleslegesen drága, negyedrészt pedig függőség alakul ki - A beteg "megtanulja", hogy a problémák csak gyógyszerekkel oldhatóak meg. Ez szőnyegaláseprésizmust is okozhat.
Kedves 22-es hozzászóló. Nagyon sok kavarodás van a fejedben a fogalmakkal.
Egyrészt a homeopátiás gyógyszereknek nem sok mellékhatásuk van, tekintve, hogy nem tartalmaznak semmiféle hatóanyagot. Víz és valamilyen cukor - glükóz, vagy laktóz tipikusan, és ennyi.
Természetesen igaz, hogy lelki okok kiválthatnak testi tüneteket, és az is, hogy ezzel nem árt foglalkozni, de az, hogy ez ne kerüljön pénzbe, elég elrugaszkodott dolog - ki a fene menne pszichológusnak, ha nem kapna érte pénzt? Nem azért, mert úgy amúgy a segítségért magáért ne tennék meg az emberek, hogy kezelik más lelki bajait, hanem azért, mert a pszichológusoknak is el kell tartaniuk magukat, meg a családjukat valamiből. Szóval _valakinek_ fizetni kell a lelki gyógyulásért is.
(Egyébként szerintem messze túlbecsülöd a lelki okokra visszavezethető betegségek, bajok számát, arányát - legalábbis ezt sugallja a hozzászólásod.)
A láz nem egy betegség, hanem egy tünet. Láz társulhat enyhe, magától is nagyjából biztosan gyógyuló betegséghez, meg igen nagy valószínűséggel halálos kimenetelűhöz is. Klassz dolog, hogy egy sima náthát ki akarsz pihentetni, de bőven vannak betegségek, amik könnyen a beteg halálához vezethetnek kezelés nélkül. Ezekre nem lehet legyinteni, hogy majd meggyógyul.
A gyógyszerek jó része nem a tüneteket kezeli, hanem pontosan az okot. Gondolj kapásból az antibiotikumra: bakteriális fertőzés tünete sok minden lehet, az ok maga az, hogy az adott patogén baktériumok vígan buliznak bennünk. Az antibiotikumok nem a tünetekre hatnak, hanem pontosan rájuk, az okozókra.
Feleslegesen drágák? Mihez képest?
@25: Hát igen. Egyrészről én azt látom, hogy sok ember igazából nem is tudja, mi az a homeopátia, azt hiszi, hogy valami természetes gyógymód, ami gógynövényekre, természetes hatóanyagokra épít. Itt is volt olyan válaszoló, aki ezt a két tökkülönböző dolgot összemosta, meg rengetegszer hallom másoktól is ezt a téves értelmezést. Ha az emberek rájönnek, hogy tulajdonképpen az égvilágon semmi nincs a homeopátiás készítményekben, csak rázogatjuk őket, amitől mágikusan jól átmennek klassz dolgok "információsan" "rezgésekkel", akkor jó részüknek leesik, hogy hopp, ez átverés.
Akik ezek ellenére is hisznek benne, azok általában nem látják át annyira azokat a természettudományos területeket, hogy zsigerből értsék, mekkora kamu a homeopátia. Ez nem is feltétlen tanulatlanság, hanem egyrészt érzék, másrészt pedig a tanult ismeretek helyes értése, elrendezése magukban. Ez sokaknál nincs meg, nem érti a világot, beveszi az "információs úton hat" meg "minden rezeg, ezért átadja a rezgéseit" hülyeségeket - nézd csak a @26-os hozzászólót. Mondjuk az egy dolog, hogy valaki beveszi ezeket a marhaságokat, de hogy hirdeti is, az már meredek.
@26: Kedves 26-os hozzászóló! Ne add fel, még neked sem késő tanulni.
Mojjo, megértem azt, hogy úgy gondolod, hogy a fejemben kavarodás van és hogy a pszichológusoknak is élni kell. Elismerem, hogy tájékozott vagy a gyógyszerügyekben, bizonyára felnőtt vagy. Nekem például csak rossz tapasztalataim vannak a gyógyszerekkel, magamból indultam ki DE... Ha az illetőnek nincs se jövedelme se semmije, MERT valami baj van a fejével, akkor hogy lenne képes szakember segítségével javítani ezen, aki pénzt kér?
Senki nem születik pszichológusnak, de akárkinek lehet olyan problémája, ami teljes mértékben megakadályozhatja a teljes mértékű élet élését és ez kihat a környezetére is. Ha viszont foglalkozva lenne vele, lenne aki beszélget, aki meghallgatja, aki megpszichologizálja, megönismeretezi, illetve segít traumákat feldolgozni, egyebek, akkor már gyógyult emberként talán felveszik valahova dolgozni, ráadásul saját magával is talán jóban lesz. Ha sose tudja kifizetni a pszichológust, akkor örök életére ebben kell szenvednie és soha semmi reménye nem lesz abban, hogy feldolgozzon mindent és meggyógyuljon?
Az orvosok általában csak gyógyszert adnak, félresöprik az embereket. Nem beszélgetnek velük annyira, mert annyira egy a sok közül. A gyógyszer kiváltása szintén pénz és a kórokozókat nem csak gyógyszerrel lehet kiirtani, hanem mással is. A homeopátia meg szintén felesleges, mert az ember azt tapasztalja, hogy úgyse foglalkozik vele senki, ha valami baja van, beveszi ezt meg azt és jobb is lesz. Közben meg több tízezret elkölt és gyógyszerek esetén mellékhatásokkal küzd, homeopaták esetén meg... nem tudom, de hogy szerintem ettől nem gyógyul meg, az fix.
Ezért azt mondom továbbra is, hogy gyógymódként gyógyszerek és homeopatás szerek helyett pszichológiai segítségre van szükség, ha más nem TB alapon. Mindenkinek szüksége van arra, hogy szeressék, hogy törődjenek vele, hogy meghallgassák, hogy beszélgessenek vele komolyan, hogy megkérdezzék mi a baj, hogy rávezessék, hogy mit hogyan csináljon az életében. Hogy legalább egy órán keresztül tényleg beszélni tudjon a problémáiról olyannal, aki meg is hallgatja és még rá is vezeti, hogy hogyan tovább és mindig tud rá támaszkodni. Aki segít az embereknek felnőni. Aki neveli őket meg ilyenek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!